A tűztövis penge fogai közül nyalja a kerítést,
a buborékom falán a figyelőrés ínyét csókolja,
derengést szült búcsúja közben az éj, leplével
emlékeimet takarva - megemésztette önmagát.
A kőgömb a bejárat felett mint simára csiszolt
fej, búbján öreg szarka csörgőzik gyermeknek
való, szaggatott melódiát. Nem ismerem fel azt,
aki az ablaküvegen tükröződve figyel, olykor
percnyi taktusra ráng egyet, gyávának érzem,
akár a ki-be nyíló riadt vadvirágot, mely akkor
harcolna életéért, amikor már csokorba tépve,
önmagát álmodja és közben már halált virágzik.
(St Albans, 2020, aug. 15.)
No comments:
Post a Comment