képek, betűk

A végtelen hirtelen megalvadt horzsolás lett,
Sokféle száj nőtt a falakon, visszafelé körben,
Déltől mostanáig csak hittem, elmúlt és újra jön,
A szemek körül só rakódik le, magányunkba ájul.

Olyan rég, olyan veretlen, egyszerre árva és kék,
Legtöbb vonása kedves, vagy gyűrt ruha, mint
Vélt koporsó sötétlő csillogása, almaszagtól
Kopott, kedves puha ágyon, szendereg ha kell.

Borongjon ez a csend, ha ütve ormótlan bábot,
Egyet még - a könyvespolc szélére: rejt a nesz,
Mely magában dühödt üvöltést bogoz szüntelen,
Miközben mosolya a megfeszített ágyékvizem.

Halántékon túli világok sokszorozott gubói, kitin
Vagy fémre szőtt zománc - egyben a sötét zálogok,
Az idő - itt, olyan hártya, akarva közeledik, tart.
Fognám és közben hullám hajdomb, elvesztél.

Pillanatok parancsba, ha kérném csak aláfog,
szótlan fittyet, két tátogás közt arca helyén
Csak csontok élnek, adná magát mint kiforrt
Sebből a bánat közvetlen csend-akarat éle.

Éjek pompása, egyetlen tér, ismerős hang,
Ahogyan átkapcsol, érből haragba, dombok
Szinusz törvénye, ebből csak szánnal éjfele,
Öcsém szőkés tincsei közé a halálból látok.

Egyetlen fal, romlott gégecsövek kemény
Pórázai, vezetnek magam ölemben misztika,
Közelebb vagy, egykét formázott szem széles
Sétaút rólam mentett derűje feled mielőtt van.