képek, betűk

támasztom a fejem, beírtam három-négy mondatot, de kitöröltem, kínos a közlés, nyűgös a gondolkodás, tompa az érzékelés, a belső egyedüllét az egyetlen öröm: a semmi liturgiája. nem könnyű mindennap fenntartani a látszatot, gyíkháton lóként (ezt minek?), olykor belepislogok a szememből kijövő képzeletbeli csőbe, hátha van vki a másik oldalon. de nincs. "csak" tájak, emlékek - domboldal. körülöttem: hülyék és hülyébbek: legelöl magam - hogy pontos legyek.
itt ücsörögve: próbállak érzékelni (nem, nem hunyom le a szemem és nem sóhajtok - a búvárruhámat sem veszem fel), a dolgomat (hogy mi? elfelejtettem,.. erre nem tudok mit írni), mint rossz szerepet - amiről már nem is tudom, hogy mi az: megtervezni, feldolgoztatni: kiszámoltatni, lépésről-lépésre: önmegölvágytalanul. gép, gép. a személyes és személytelen sóhajok váltogatása közben: néha kimozdul minden, a szerep zavarából, vagy inkább a szerepből zavar lesz: kételyek: mint tavaszillatú tölgyek nedves levelei: könnyeket csalnak azokba a szemekbe, amik ha nem is az enyémek, de az én arcomra vannak felragasztva. képzelgés. nem nagyon lehet érzékelni és befelé nézegetni: esetleg csak akkor, ha már nincs cél. az önismeret káros, cselekvésképtelenséget okoz - szuszogja a fülembe, ami nyilván féligazság (sem), de hagyom, mert félek.