képek, betűk

örülnek a pénteknek, értem miért, de nem tudok ezzel az örömködéssel azonosulni. nem fontos. nagyon szép volt ez a nyár, Manchesterben eléggé ritka amikor ehhez hasonló, tartósan (legalább 1 hét) eső nélküli időszakok váltják egymást gyengén esős napokkal. ebben az évben, júniustól egészen mostanáig gyönyörű volt minden és még most is az. néha a tipikus, porszerű manchesteri eső - mintha csak kötelességből tenné, lemossa a fák leveleit, letakarítja a fűszálakról a port, hogy minden szép zöld lehessen. az itteni illatok épp olyanok mint amire gyerekkoromból emlékszem. ha reggel megyek munkába, akkor gyakran bevillan néhány illat alapú emlékfoszlány valahonnan, ki tudja honnan. egyre nehezebben érzek bármit is, szinte minden szenvedélyesnek nevezhető érzés kihalt belőlem, emlészem, régebben kerestem ezeket az érzelmeket, mindent érezni akartam, átélni, szenvedélyt, fájdalmat, jót és rosszat, ami csak megismerhető. most inkább csak valami folytonos együttérzést és csodálkozást érzek, minden érdekes, mindenre lehet újszerűen nézni, nem tudok ítélkezni, de nem tudok szenvedélyesen gondolni semmire, nem érzek késztetést arra, hogy véleményt alkossak, hogy állást foglaljak.