képek, betűk

Az a napok, az napok, a napok, ez nap után a gépek árnyéka alól kigördült a becsomagolt hús, kék szövetben, papírhenger is lehetne alatta, hogy puhábban gördüljön, masnikkal a végén, mondaná: szaloncukor, mely emlékeket idéz, csónakot is hozzá, mellyel a gépek alá utazhatok, mint Amszt csatornáiban, a vizeletem július elején és néma játék csobban, körülötte apró bugyborékolás, "erre emlékszel?" - pököd felém néma játékkal, a vágást rajta - itt verklizzük, orral dugod, hogy feléledjen és valamit megtörténtté tegyen, feszültség nélkül, csak úgy, R. borostás medvearca, "minden rendben" - mondja, nézése csak annak van, akinek arca, nem csak ez a fehér fény, talán ő a krisztus a rúdnál. Letöröltem az orromat, Nánna száját ablaknak használtuk, nem minden pillanatban érezhető a tömeg, a súly amit itt érzékelek, annyi gondot és fejtörést okoz, ha nagyobb lennék, a meghajlított tér körülöttem puhán körbetekeredne, monguz-szőr kis vicsorgó pofácskájával Nánna köldöke felé fordítva, őszülő fanszőre végén tücskök és körlopó pókok, ott csüngvén, valamiféle kérdéseket hadarnak felénk, hogy figyeljünk és végre megválaszoljuk. Néha azt éreztette velem, hogy alacsonyabb rendű vagyok, mert nem tudom a szerszám végén egyensúlyozni az alátétet és a véres ujjvégekkel úgy dörzsölgetem a szaloncukor végeit, hogy minél inkább arra emlékeztessen amikor még az ezelőtt három évvel beli, bennem laktunk, "ilyeneket mond": "irdatlan", "valék", "alél", "ó, látomásos fasz" és közben kuncorászva keresgéli a sála végeit, melyekre a 80-as évek divatja szerint rücsköket és gömböcskéket kötött tűzvörös pamutból.