képek, betűk

Vajon mit tenne egy csaló, akit lelepleznek?
Egy tolvaj, aki sikeres lopása-széria után lefülelhetnének?
Mit tenne az ostoba, műveleltlen tahó,
akik faék egyszerű visszaosztásos lopásból lett milliárdos Úr -
kastélyban lakva rongyot ráz, magángépen repked,
és ha lebukna - mindent elveszíthet?
Mit tenne az a pszichopata, aki rászokott a hatalomra,
megszokta, hogy öltönyben járhat, bókolnak neki,
szolgái, csicskái, művelt nyaloncai seggét lefetyelik,
soha egy napot nem kellett a dolgoznia,
nem kellett izzasztó állásinterjúkra készülnie,
soha nem volt szüksége önképzésre, versengésre -
ezért mára: még kirakodónak sem kellene egy üzletláncba?
Tiszteletreméltó potrohos dongó lett, titkos számláin milliárdokkal,
ha veszít talán semmije nem marad?
Mit tenne egy egész hatalmi elit, mely ilyen figurákra épül?
Ha haszonélvezői úgy sejtenék: vége vége a szeánsznak?
Mit tenne egy szadista, nárcisztikus szociopata,
ha úgy érezné sarokba szorult és lebukhat?
Mi tennének azok a kápók, őrmesterek, hadnagyok
akik ilyen emberek által irányított szervezetnek dolgoztak,
hasznot húztak az elnyomásáól, hazudoztak, hírt hamisítottak -
jól éltek a bűnből, elnyomásból? Vajon mit tenne egy ilyen ember,
ha érezné, vége lehet, kiszorulhat a könnyű állásból?
Mit tenne a sok Stockholm és Lima szindrómás áldozat,
akik miközben kirabolták, megalázták őket - tapsoltak,
az elnyomásban gyerekeket csináltak, akik rabként nőttek fel,
a maguk is ügyeskednek - börtönükben szórakoznak, művészkednek,
dolgoznak, bulizgatnak, és ha kell segget csókolva
maguk is hazudoznak? Úgy tesznek mintha szabad világban élnének
és most apafiguráik elvesztésétől rettegnek?
Mit tennének egy ország méretűre duzzadt szanatórium lakói,
ha éreznék megszűnhet a napi hazudozás-terápia,
nem kapnának több bűnbakot, fejsimogatást,
büntetést, jutalmat - ha a gumiszobában tombolások elmaradhatnak?
Mit tennének ha azt éreznék ki kellene menniük a fényre,
ahol minden bolondnak felnőttként kellene élnie?
Kitörne a pánik? Örülnének? Rettegnének?
A bűnözők a rabokat fenyegetnék, hazudnának,
keresnék a megfelelő erőszakot, extra gyógyszeradagot osztanának?
Az ápoltak pedig "Még! Még! Akarjuk a ketrecet!" kiáltással
új urakat választanának? Vagy szabadulni akarnának?
Mit tenne egy minden mértéket veszített őrült vezér,
aki már maga is régóta elhiszi saját történeteit,
melyeket évekkel ezelőtt röhögve ő maga gyártott?
Mit tenne egy olyan csoport, mely úgy él,
mint egy gyűlölettel etetett kísérleti labor?
Vajon mi történne ha kiderülne minden amiben hittek:
mese volt, s a legtöbb dolog amit hallott, mondott, tett, kapott -
hazugság volt? Egy játszma része. Mit tenne egy ilyen
ember ha úgy érezné tükörbe kellene néznie?
Vajon szeretné látni magát? Vagy félrenézve kérné vissza
az illúziót, melyben bizsergető áldozati szerepben,
megkapta a mindennapi látszat-adagot?
Mit tenne egy olyan csoport melyben minden más
mint aminek látszik, átszövi a képmutatás
közös mesék, melyben ő a jóságos áldozat és a hős is,
melyben balsorsának mindig külső oka van,
megszokta évtizedek büntetés-jutalom szadomazó játéka alatt:
bármit tett - egy jó ismerős mindig akadt,
nem volt következmény, nem volt csőd, visszacsatolás -
ettől minden olyan izgisen szépnek látszott,
rendszeresen megjött a jutalom, fejbúbsimi,
a felette álló jóbarát óvó szárnysuhogása,
neki csak kussolnia kellett - s berepült a hamika a szájába?
Vajon mit tenne egy olyan világ, mely hosszú
idő óta így él: ki saját múltjával nem akar szembenézni,
mindig új megváltókra vár? Mit tenne ha
úgy érezné: most teljesítenie kell, rá is versengés vár?
Másoknak is adnia kellene? Oh, mily szörnyű a sors!
Vajon mit tennének? 
Hirtelen felelősséget várnának tőle?
Új anyácskákat, apácskákat keresnének?
Persze, ilyen világ nem létezhet, mert ha létezne,
az önmaga hülyeségétől hajtott Perpetuum mobile lenne,
s mint tudjuk az nem létezhet, 
majd jön valaki villanyt oltani - aludj jól,
húzd magadra a mintás szőttesed,
álmodj szépeket, de előtte még: vedd be gyógyszered.