Érdekes cikk jelent meg a klímaváltozásról a The New Yorker-ben, a cikk azt boncolgatja, hogy miért nem lehet hallani szinte semmit erről a fontos témáról a jelenleg zajló amerikai választási kampányban, miközben a klímaváltozás az egyik legnagyobb probléma, amellyel az amerikai társadalomnak (és az egész bolygónknak) szembe kell néznie hosszú távon.
Még a Demokrata párt kampányában sem kap szinte semmilyen szerepet ez a téma, az egyetlen kivétel ez alól Bernie Sanders volt, aki többször is beszélt a klímaváltozás által okozott problémákról. A Republikánusokat meg inkább nem is említeném.
Nekem erről az a véleményem, hogy a politikusok azért nem beszélnek erről a témáról, mert a választói csoportoknak vagy olyan felszínes a tudásuk a klímaváltozásról, hogy nem értenének belőle semmit, vagy összeesküvés-elméletekben hisznek a szavzóik  és maguk a politikusok is és azt gondolják, hogy a klímaváltozás csak egy mese, vagy pedig csupa olyan dologgal kéne szembesíteniük a választóikat, amelyektől csökkenne a népszerűségük, mert a potencionális választóikat önmérséklésre kellene inteniük, ami politikai öngyilkosság lenne. Képzeljük el, ha például Hillary Clinton elkezdene arról beszélni, hogy nem kéne annyi húst enni (pedig ez a legnagyobb okozója a klímaváltozásnak, érdemes utánaolvasni a húsipar borzalmainak, pl. egy kiló marhahús előállítása óriási erőforrásokat emészt fel), kevesebbet kéne autózni, kevesebb műanyagot kéne használni, jó lenne ha a termékek életútját nyomon lehetne követni a gyártástól a szállításon át a fogyasztóhoz való eljutásig, így lehetne tudni, hogy egy termék előállítása mennyi természeti erőforrásba került - szóval ha egy politikus ilyesmiket feszegetne, akkor szinte biztosan veszítene. Hiszen a legtöbb ember ma még mindig abban a hitben ringatja magát, hogy a bolygó amin él érte van és az erőforrások korlátlanul kirabolhatóak és minden csak úgy van, nekik minden jár - korlátlanul.
Ez az oka annak, amiért a bolygónk legnagyobb problémájáról a kortárs politikusok nem beszélnek, a kampányokba szinte be sem kerül, pedig például a migrációs hullámok egyik fő okozója ma már a klímaváltozás, és ez csak rosszabb lesz, hiszen ha még több háborút okoz majd az erőforrások eltűnése és a környezet élhetetlenné válása, akkor még nagyobb tömegek fognak elindulni az élhetőbb területek felé.

Alulmaradtam a magammal való harcban, a veszteségem az énem? Efféle absztakciók, efféle rétegek - efféle effélék.

A legrosszabb az amikor nagyon álmos vagyok és nem bírok elaludni, hallani a saját szívverésem és mindenféle őrültségen pörög az agyam - úgy sejtem, hogy nem vagyok ezzel (sem) egyedül.

A fent említett probléma egyébként szomorú, régebben sokat mérgelődtem rajta, de mióta Nagy-Britanniában élek rájöttem, hogy a klímaváltozásra nincs megoldás, mivel ekkora fogyasztás és mértéktelen harácsolás mellett minden józanságra intő szó halálos bűnnek számít. Nem érdemes ezen a témán pörögni, nincs megoldás.

Esterházy Péter meghalt, még leírni is furcsa, számomra ő és Faludy György voltak a magyar irodalom valódi humanistái, a két kapocs, amely a nyugati és európai irodalomhoz kötötték a magyar nyelvet, tőlük soha nem lehetett hallani, olvasni bugyuta spekulációkat (Faludy Györgytől néha igen, de mindig megmaradt emberségesnek és emberinek), bűnbakkeresést vagy hamisságot. Nem álltak be soha segget nyalni és hülyeségeket beszélni. Hiányozni fog Esterházy Péter emberséges, megfontolt és mindig emberi hangja.

Azt hittem, hogy elromlott a telefonom, vettem újat, de kiderült, hogy a SIM kártyával van a baj, ezért ma be kell mennem valami EE fiókba, ha lehet minél korábban, mert akkor még nincs tömeg. Most két mobilom van és egyik se működik.

Hannah Wilke munkáit nézegettem, annyiban kötődik Esterházy Péterhez, hogy ő is beépítette a betegségét a művészetébe mielőtt meghalt (Intra-Venus).

Megtaláltam Ian Curtis (Joy Division)  macclesfieldi házát az egyik brit ingatlanos portálon, a hirdetés már nem aktív, de a képek még fent vannak.

Ma csupa halott emberről írtam, mindegyikért kár.

gyakorlatilag, megkerülhetetlen, a főáram, az alárendelt áram és a mellékes dolgok. Tudom... Ez nem egyértelmű, sőt inkább ködösítés. Az Art21-en jelent meg a 4 város 60 művész című sorozat 8. része, amelyekben mexikói, amerikai és kanadai művészeket mutatnak be, a legtöbbük teljesen érdektelen, nem is volt kedvem elolvasni.

gyakorlatilag, megkerülhető, és nem érdekel.

Három napja esik az eső, Manchester olyan mint egy nagy pocsolya, amelyik soha nem szárad ki, egy idő után mindent átitat a nedvesség és a szél is csak arra jó, hogy az esőcseppeket ide-oda fújja, szárítani nem szárít.

Átsétálnék az alkringtoni erdőn, már elő is készítettem a cipőmet, de talán képes elindulni nélkülem is, én addig olvasgatok és kávézgatok.

Elhoztam magammal legalább száz grafikámat Magyarországról és négy darab apró festményt, a grafikák többsége 2000 és 2004 között készült az olajképek 2005 után. Kerestem egy grafika sorozatot amit 2006 körül készítettem - már évekkel ezelőtt is csak kerestem, de megint nem találtam meg, szerintem valamelyik albérletben felejtettem.

Tulajdonképpen, viszonylagosan és meredeken. Alulról támadó gondolatok, oldalról jövő meglepődés, tele-izommal, telizmos alkar.

Találtam képeslapokat egy dobozban, egy lány küldte őket, mindig más városból, ha éppen kiállításon, vagy galériában járt, eszébe jutottam és írt néhány sort.

Az emlékezés nyomora, a gondolkodás nem korlátlan szabadság, semmiféle többlet szabadságot nem ad, a legtöbbször vastagabb és sűrűbb rácsok közt él az elménk mint amilyen rabságban létezik a testünk. Túlbecsüljük a gondolatainkat, úgy általában túlbecsülünk mindent amihez közünk van.

Kedden hallgattam egy interjút Nádas Péterrel, egy kicsit szétszórt volt, tisztelem az írásait és a gondolatvilágát, de bármennyire tisztelem, sajnos azt éreztem, hogy olyan dolgokról beszélt melyekhez nem volt meg a megfelelő műveltsége, a magyar közgondolkodás iszonyúan korszerűtlen és alig-alig követi a világ kortárs eseményeit, így pedig sem a művészetben, sem a tudományban nem ismeri a legújabb eredményeket. Gyakran csak azt ismeri amit lefordítanak magyarra, de ez sajnos nagyon-nagyon picike szelete a történéseknek és a tudásbázisnak.

Most épp nem esik odakint, lassan elindulok munkába, ma lesz egy csomó megbeszélésem, tegnap berúgtam kicsit, be kell vennem még egy fejfájáscsillapítót és vennem kell útközben kávét is.

"Jó lenne másképpen élni" - gondolom, de ahogy leírtam, viccesnek tűnt, valójában nem akarok másképpen élni, már azon sem rágódóm, hogy nem foglalkozok művészettel, mert valójában már nem is érdekel, sokáig túlértékeltem a jelentőségét, ahogy a gondolat szabadságát is - a kettő szorosan összefügg, egyik sem korlátlan és egyik sem vezet semmilyen megvilágosodáshoz, de mindekttő nagyon fontos, csak nem érdemes komolyan venni, ahogy mást sem.

Csak van. Csak vagyok. Mennyi idő kell a teljes felejtéshez? Mennyi idő alatt tudunk teljesen elfelejteni egy eseményt? Ennek délután utána kellene néznem, de már el is felejtettem. Ócska poén, ócska agyból.

Elindultam. Még van buszjegyem.

Az Irish Museum of Modern Art Dublinban kiállítást rendez Carol Rama munkáiból "The Passion According to Carol Rama" címmel. Carol Rama az egyik legérdekesebb női képzőművész, teljesen autodidakta, ami semmit nem jelent, hiszen a képzőművészet egyetemi oktatása inkább vicces, mintsem hasznos - legalábbis szerintem. Mellékes. Carol Rama annak ellenére nem adta fel az alkotást, hogy szinte teljesen mellőzték őt. A munkáiban ugyanis kendőzetlenül használ szexuális motívumokat, gyakran hasonlítják őt Louise Bourgeois-hoz, ami szerintem nem teljesen helyénvaló, ugyanakkor megtisztelő. Ez a kiállítás 200 munkát mutat be 7 különböző korszakból.
1935 és 2005 között Turinban dolgozott, a műterméből kizárt minden természetes fényt, szerette a vízfestéket és a papírt, a munkái gyakran absztarkciók, amelyeken a formák csak a téma miatt hasonlítanak emberi testekre. A munkáiért olyan művészek rajongtak mint Warhol, vagy Man Ray, a hivatalos művészeti körök mégsem akartak róla sokáig tudomást venni, mivel nem tudták belerakni egyik botcsinálta kategóriába sem.
Azt hiszem ideje ellátogatni Dublinba.

Egy Budapest melletti településen leszek most két napig, évek óta járok ide (Tahitótfalu) egy ismerőshöz, elüldögélek a teraszon este egy üveg rozé társaságában, esetleg elsétálok bevásárolni, vagy bebuszozok Budapestre.

A mostani tervem az volt, hogy megnézem mi a helyzet a budapesti sörözőkkel, mivel szeretem a jó söröket és a magyar sajtó évek óta azt reklámozta, hogy micsoda fantasztikus sörkultúra alakult ki Budapesten, ezért körbenéztem az interneten és őszintán szólva még attól is elment a kedvem, hogy bármelyik magyar sörkocsmába, sörkertbe benézzek. Hogy miért? Mert gagyinak tűnik az egész. Nálunk Manchesterben a jó sör alapszolgáltatás minden kocsmában, ha nincs is mindenütt saját főzésű sör, megpróbálnak beszerezni mindenféle helyi sört és bemész és ráböksz és mosolyogva csapolják a sört, minden sznobéria nélkül, nem kell közben azt éreznem, hogy most valamiféle különleges rítus részese vagyok, hanem egyszerűen csak bementem a kocsmába sört inni és sört iszok és jó sört iszok és ennyi.
Ezzel szemben Budapesten egy kicsit ugyanaz történik a sörrel ami a nyolcvanas években a rockzenével történt, kialakult valamiféle "underground" a sör körül, és emiatt egy kocsma, ahol "kézműves" sörök vannak nem is kocsma, hanem valamiféle különleges hely, ahol a beavatott és az arra érdemes közönség egy különleges dologban vehet részt: sört ihat. Nem tudom eldönteni, hogy sírjak vagy röhögjek ezen, vasárnap délelőtt van, gondoltam benézek Budapestre sörözni, de a jobb sörkínálattal rendelekező helyek vagy be vannak zárva, vagy későn nyitnak, a weboldalaik rémísztően ostobák, vagy azt sugározzák, hogy a sörözés szent dolog és írnak minimális adagokról, kilenckor becsuknak, vagy épp ki se nyitnak. Szóval borzalmas, nem is folytatom. Úgy döntöttem, hogy nem megyek sehová és nem vagyok kíváncsi egyik budapesti "kézműves sörtemplomra" sem, majd kedd hajnalban végre visszarepülök haza, Manchesterbe és bemegyek az első utamba kerülő pubba és jobb söröket iszok bármelyik budapesti sznob sörház kínálatánál, csak úgy csípőből, mindenféle különleges érzés nélkül.

Érdekes interjút csinált az Art21 Richard Tuttle-val. A "kísérleti művésznek" maradni kérdést boncolgatva, körbevezet a saját tárlatán. Az anyag iránti szeretet. Fontos ez? Érdemes-e időt szánni arra, hogy a művészeten elmélkedjünk? Érdemes megnézni.

Egy hetet töltöttem Közép-Európa két országában, Szlovákiában és Magyarországon. Szlovákia nem a legjobb hely Európában, de elviselhető, a sajtó szabadnak tűnik, a Meciar utáni szlovák politikai elit nem próbál diktatúrát csinálni Szlovákiából, annak ellenére sem, hogy amennyire lehet korruptak és antidemokratikusak, mégsem lépnek át egy bizonyos határt, nem zuhannak a teljes destruktivitásba, mint Magyarországon. A szlovákiai hírműsorok elviselhető állapotban vannak, még az ún. kormánypárti média sem züllött le propaganda médiává.

Magyarország viszont...elképesztő. Az állami televízió és az írott sajtó nagyobbik része gyakorlatilag nézhetetlen kormány és szélsőjobbos propagandát csinál, az ember ahányszor szembe kerül velük, annyiszor kormányporpagandát kap, a legfélelmetesebb sztálinista időkre emlékeztető, manipulatív stílusban. Gátlástalanul. Egyszerűen elfogadhatatlan és fogyaszthatatlan a stílius és a tartalom amit használnak, gyakorlatilag annyi a céljuk, hogy a folyamatos harci készültséget és rettegést fenntartsák, 24 órában bevándorlás-ellenes propagandát adnak, hurrápropagandát zengenek a kormány sikereiről és ennyi, semmi több.

Még van két és fél napom, ezt Magyarországon töltöm, igyekszek minél több időt Budapesten tölteni, mert ez tűnik az egyedül elviselhető régiónak. El akarok menni, az Élesztőbe és végigkóstolom a söreiket, még soha nem voltam, csak sok jót hallottam róluk.

2016 novemberéig tart Bhupen Khakhar kiállítása a Tate-ben, az előbb vettem csak észre, pedig már június elejétől látogatható, ma repülök Bp-re, de ha visszajövök mindenképpen megnézem ezt a kiállítást. Bhupen Khakhar az egyik legfontosabb modern művész (szerintem a legfontosabb) volt Indiában, a legismertebb munkái a festményei, de készített installációkat, kerámiákat és üvegfestményeket is. Mielőtt ismert képzőnűvész lett könyvelőként dolgozott. Értelmiségi családból származott, Bombay Khetwadi negyedében született, apja mérnök volt, erős alkoholista, Bhupen Khakhar négy éves volt amikor meghalt.  A pályájára nagy hatással volt Ghulam Mohammed Sheikh, aki a kortársa volt és az ő biztatására kezdett komolyabban foglalkozni a képzőművészettel. Bhupen Khakhar műveiben fontos szerepet kap a szexualitás, az egyik legismertebb munkája valójában a saját "coming out"-ja.

Bhupen Khakhar You Can't Please All 1981

A képeit általában fanyalogva fogadta a kritika, még a közelmúltban is egészen vicces dolgokat írtak róla, amit nem idézek, mert nem különösebben érdekel.
A lényeg, hogy meg akarom nézni a kiállítását ha visszajövök.
Lassan taxit kellene hívni, irány a reptér, de előtte még kávé.
Hétfőn elugrok Bécsbe, már nagyon várom, utoljára talán 10 éve voltam és nem emlékszek semmire a városból, remélem jó idő lesz, bár az sem érdekel túlságosan ha nem lesz, idegesítő az időjárástól való függés.
A reptéren kellene vennem egy napszemüveget és egy zakót, meg egy inget is, mert tegnap lusta voltam bemászni a belvárosba, de biztosan nem veszek semmit, mert a reptereken mindenütt túláraznak mindent.

Sylvia Plath reads "The Disquieting Muses"

Sylvia Plath: The Disquieting Muses

Mother, mother, what illbred aunt
Or what disfigured and unsightly
Cousin did you so unwisely keep
Unasked to my christening, that she
Sent these ladies in her stead
With heads like darning-eggs to nod
And nod and nod at foot and head
And at the left side of my crib?

Mother, who made to order stories
Of Mixie Blackshort the heroic bear,
Mother, whose witches always, always,
Got baked into gingerbread, I wonder
Whether you saw them, whether you said
Words to rid me of those three ladies
Nodding by night around my bed,
Mouthless, eyeless, with stitched bald head.

In the hurricane, when father's twelve
Study windows bellied in
Like bubbles about to break, you fed
My brother and me cookies and Ovaltine
And helped the two of us to choir:
"Thor is angry: boom boom boom!
Thor is angry: we don't care!"
But those ladies broke the panes.

When on tiptoe the schoolgirls danced,
Blinking flashlights like fireflies
And singing the glowworm song, I could
Not lift a foot in the twinkle-dress
But, heavy-footed, stood aside
In the shadow cast by my dismal-headed
Godmothers, and you cried and cried:
And the shadow stretched, the lights went out.

Mother, you sent me to piano lessons
And praised my arabesques and trills
Although each teacher found my touch
Oddly wooden in spite of scales
And the hours of practicing, my ear
Tone-deaf and yes, unteachable.
I learned, I learned, I learned elsewhere,
From muses unhired by you, dear mother,

I woke one day to see you, mother,
Floating above me in bluest air
On a green balloon bright with a million
Flowers and bluebirds that never were
Never, never, found anywhere.
But the little planet bobbed away
Like a soap-bubble as you called: Come here!
And I faced my traveling companions.

Day now, night now, at head, side, feet,
They stand their vigil in gowns of stone,
Faces blank as the day I was born,
Their shadows long in the setting sun
That never brightens or goes down.
And this is the kingdom you bore me to,
Mother, mother. But no frown of mine
Will betray the company I keep.

A táncmániáról (choreomania, koreománia) olvastam épp, nagyon érdekes, az első előfordulása először 1374-ben, Aachen-ben (Aix-la-Chapelle-ben) történt, majd a 14. és a 17. század között több esetet is feljegyeztek, néha több ezer ember táncolt együtt, olykor hisztáriás tüneteket mutatva. A valódi okát senki nem tudja, de a legvalószínűbbnek az tűnik, hogy az akkoriban történt borzalmas dolgok (pestisjárványok, éhezés, kegyetlenkedések) okozta szenvedés válthatott ki egyfajta tömeghisztériát, amiben azután szokás szerint mindenféle szélsőség megtalálta a helyét (tánc közben néha ördögök neveit sorolták stb.). Egészen döbbenetes látvány lehetett...
Az emberek önkívületben, csoportosan táncoltak az utcákon, egészen addig amíg össze nem estek, mindezt a középkorban. Micsoda borzalmas életkörülményeknek kellett lenniük ahhoz, hogy egy ilyen tömeghisztéria kialakuljon, nekem úgy tűnik, hogy ez egyfajta önvédelmi mechanizmus is lehetett az uralkodó rend szigora és vallási fanatizmusa ellen, de ez csak spekuláció. Viszont annyiban igaz lehet, hogy a feljegyzések szerint az egyházi és világi hivatalok ezt a fajta deviáns viselkedést nem büntették, sőt néha teret és zenészeket biztosítottak a táncoló és vonagló tömeg számára. Kicsit ironikusan, egy mostani rockzenei koncerten pogózó és örjöngő tömeg jutott erről eszembe - és úgy gondolom, hogy a kiváltó ok hasonló lehetett, az emberek egyszerűen élvezhették, hogy büntetés nélkül részt vehetnek valamilyen különleges dologban, ami mellékesen a bennük felgyülemlett ezernyi probléma által okozott feszültséget is levezethette. Tudom ez spekuláció, de nekem ez tűnik logikusnak.


Elkezdődik a hét.

Samuel A. Weems neve sajnos nem nagyon ismert, pedig ritka nagy gazemberként vonult be a történelembe, ő volt az, aki az egyik könyvével megalapozta azt az összeesküvés-elméletet, hogy az örmény népirtás a keresztények által kitervelt gigantikus csalás volt. A könyvének a címe "Armenia: The Secrets of a Christian Terrorist State", 2002-ben jelent meg.
Samuel A. Weems eredetileg egy amerikai, egészen pontosan egy Arkansas-ban élő ügyvéd volt, akit pénzügyi csalások miatt kizáratak az ügyvédi kamarából, majd pedig elítélték azért, mert biztosítási csalást követett el (felgyújtotta a saját ingatlanát).
A könyve tartalmát nem nagyon érdemes boncolgatni, épp annyira szánalmas mint a többi hasonló összeesküvés-elmélet, de ettől függetlenül érdekes, mivel bemutatja, hogy egy ember milyen messzire képes elmenni a gátlástalanságban, és egy idő után saját maga is kezd hinni a saját kitalációiban.
Valószínűleg a vallások is így alakultak ki, mindig nagyon érdekelt, hogy például egy törzsi sámán, vagy egy próféta fejében mi játszódhat le akkor, amikor a hívei előtt révületbe esik, vagy asztrális utazást hajt végre, vagy éppen isteni sugallatot kap. Vajon tudatában van annak, hogy amit állít és tesz az teljesen irracionális és csupán egy pszichés zavar?
Nyilván különbséget kell tenni aközött, ha valaki valamilyen kábítószer hatása alatt megszerzett tapasztalatát osztja meg próféciaként és aközött, ha valaki csak egy szerepet játszva, tudatos hatalmi ambíciók mentén szédít, buzdít, térít, csábít, vigasztal stb. másokat. Ezt most mindenféle ítélkezéstől mentesen kellene szemlélni, félretéve minden morális aggodalmaskodást, érdemes csak arra koncentrálni, hogy ez pusztán érdekes - mivel valószínűsíthető, hogy a "szent őrültek" legalább akkora hatást gyakoroltak az emberiség történetére mint a legnagyobb hadurak, filozófusok és tudósok - sok esetben névtelenül.
Ráadásul, a fentebb említett csoportok között nagy az átfedés, vagyis egy gátlástalan, prófétikus hajlamú emberből lehet hadvezér, vallásalapító és filozófus is egy személyben - erre egyébként van épp elég példa: ha jobban megvizsgáljuk a jelenleg épp uralkodó világvallásokat, akkor mindegyiknek az alapító alakja egy hasonló karakterű ember (vagy inkább egy róla fennmaradt legenda). És lám, több ezer évnyi távolságból is irányítják a világunkat, ha akarjuk, ha nem.
Azt hiszem, hogy az emberi kultúrkörök a haugságok szövevényes szöveteiből vannak összetákolva. Az irracionális történetek, mesés eredetmondák és kollektív hallucinációk szolgáltatják a vallási és nemzeti közösségek építőköveit. És az egyik lehetséges oka az állandó feszültségeknek, hiába épült ki ugyanis az utóbbi 150 évben egy fejlett technikai civilizáció ezen a bolygón, a továbbfejlődése rögös és döcögős, mivel az emberiség egyszerre többféle történelmi állapotban tartózkodik egy időben és térben (magyarul: egy időben és egymás mellett létezve vannak jelen a bolygónkon a törzsi, középkori, 19. századi, 20. és 21. századi, demokratikus, vadkapitalista, illiberális, liberális stb. kultúrkörök), és ez mindenféle téren (gazdasági, politikai, ökológiai) konfliktusokat okoz, és nem mellékesen megakadályozza a megértés szinte minden formáját, hiszen amikor valaki kvantumfizikáról beszél egy másik embernek, aki abban hisz, hogy egy istenség irányitja a világot, akkor az olyasmi mintha egy űrlény próbálna beszélni hozzá és az eredmény nem az lesz, hogy a másik ember, akinek a hitvilága próféta, sámán, felsőbb vezető, diktátor stb. kitalációinak következménye - megérti a kvantumfizikát, hanem az, hogy interpretálja a saját fogalomrendszerébe, avagy miszticizmus, hit vagy épp tabu lesz belőle, a körülményektől függően. Hogyan is lehetne így egységes az emberiség?
El se tudom képzelni, hogy milyenek lennénk akkor, ha mindez a sok hazugság egy pillanat alatt eltűnne a tudatunkból és a kultúrkörünkből, amibe tartozunk - vajon rémisztő, vagy megnyugtató lenne egy olyan világban élni, ahol egy kicsit kevesebb az irracionális képzelgés?

az "Ombra mai fu" Handel Xerxész című operájának a nyitó áriája, ami egy platánfáról szól, érdekes, hogy magyarul "Szép hársfának" fordították, ami szerintem teljesen hibás, ugyanis az eredeti szöveg és az angol fordítása is egyértelműen platánfáról szól, aminek semmi köze a hársfához.

"Frondi tenere e belle del mio platano amato"

"Tender and beautiful fronds of my beloved plane tree"

Szerintem a magyar fordítás többi része sem jó, nem értem miért kell ezt tenni egy szöveggel.




Handel - Serse "Ombra mai fu" - Lorraine Hunt-Lieberson

Mindegy, inkább hallgatom az eredeti művet.

A tökéletesség bármiben megmutatkozhat, pedig a legtöbbször a tökéletességet és a zsenialitást pozitív tulajdonságokhoz kötjük, természetesen tévesen. Ez azért jutott eszembe, mert próbáltam megfejteni, hogy hogyan tudott ez az ország olyan mélyre süllyedni, hogy végül a "brexit" szavazással, önsorsrontó, gyűlölködésbe torkolló kollektív elmebajjá nője ki magát. A közvetlen okok ismertek, dióhéjban annyi történt, hogy David Cameron rövidtávú politikai célok elérése érdekében elkezdte meglovagolni a már akkor is létező EU szkeptikus, szélsőjobbos szavazókat is a saját akolba terelő érzelmi hullámokat, majd rosszul mérte fel az arányokat és nem számolt azzal, hogy a politikai játéktéren már létezik a Nigel Farage által vezetett Ukip, amelyik komolyan veszi a gátlástalan cameron-i üzeneteket, továbbfejleszti azokat és legfőbb politikai értékké is teszi őket - a féligazságokat és érzelemvezérelt hazugságokat, amelyeket Cameron bár nem gondolt komolyan, de a célja eléréséhez gond nélkül felhasznált bármit, ami kellően populista volt. Ez vezetett a népszavazás kiírásához, majd az ostobaság és a hazudozás elképesztő - shakespeare-i figurákkal (Boris Johnson) megtámogatott eszkalálódásához. Ennyi a politikai rész, nincs benne egyetlen ismeretlen és meglepő elem sem, minden összetevő a helyén található: gátlástalanság, hatalomvágy, pénz (bár ez utóbbi soha nincs jelen direkt módon a szélsőjobbos politikai marketingekben, de a háttérben mindig fontos, mert a luxust egyik "hazafi" sem szokta megvetni). Engem ami elborzaszt az nem ez, hanem az, hogy az efféle szélsőséges elemek maximum 10% körüli szavazati arányt szoktak elérni, ebből a vezetők szépen meg tudnak élni, elbohóckodnak a parlamentben, eljátsszák a szerepüket, a hívek tapsolnak és a világ rendje érintetlen marad - a hülyeség a helyén van kezelve: mindenki nyugodt lehet.

Mostanában viszont megváltoztak a dolgok - és nem csak itt Nagy-Britanniában, hanem Európa szerte előretört a félelem és a gyűlölködés. Korábban azt gondoltam, hogy az oktatás hiányosságai okozhatták ezt az anomáliát, de nem merném ezt állítani, bár az oktatásnak egészen biztosan van köze ahhoz ha egy kultúrkör teljesen lealjasodik, mégsem hinném azt, hogy ez ennyire látványos és kizárólagos. Egyelőre még nincs kialakult véleményem, de abban majdnem biztos vagyok, hogy az oktatás és a kultúra alapvető szerepet játszik ebben a lezüllési folyamatban.

Én eddig négy országban éltem huzamosabb ideig, négyes identitásom van, négy ország híreit figyelem napi szinten és mindegyikben ugyanazok a folyamatok játszódnak le - persze más léptékben, mértékben és stílusban. Ezek közül a legdurvább és leglátványosabb Magyarország, ahol a demokrácia gyakorlatilag ki sem tudott alakulni, az esély megvolt rá, de nem éltek vele egyszer sem, ugyanis eleve hiányzott hozzá a kulturális háttér és az igény. Ezért alapvetően tévesek azok a megállapítások, amelyek a jelenlegi, nagyon látványosan antideomkratikus orbáni rendszert hibáztatják - akik ezt teszik, rossz szokás szerint összekeverik az okot és az okozatot. Orbán rendszere a Következmény és nem az ok.

Ezzel szemben Nagy-Britanniában nagyon régi hagyományai vannak a demokráciának és mégsem értik, gyakorlatilag teljesen kiüresítették a demokratikus hagyományaikat. Szelektiven alkalmazzák. Ez legjobban a sajtóban érhető tetten, ahol a politikai korrektség kiterjed bizonyos rétegekre (például a feketékre és a melegekre), viszont a közép-európai bevándorlókat nyugodtan lehet bűnbakként feltüntetni, az érdekeiket lehet mellőzni. Nincs semmi új a nap alatt: bűnbak mindig kell.

Nem tudom, hogy hová fog vezetni ez a történet, az egészen biztosnak tűnik, hogy ezek a jelenségek csak rosszabbodni fognak, hiszen a szellem ki lett engedve a palackból, az ellenségképek adottak és a körülmények is tökéletesek ahhoz, hogy az elmebaj fokozódjon és például egy háborúban végződjön - ez csak jóslás, jósolni pedig hiba, így itt be is fejezem.

Az első mondatom "a tökéletesség"-ről: Nigel Farage és Orbán Viktor tökéletességére utalt, ritkán jön ugyanis létre ennyire "archetípusos" formában a tökéletes "házaló ügynök" politikus, aki vigyorogva, táncolva és ha kell könnyezve (mert tudják, hogy a szavazók egy nagy része érzelmi alapon szavaz) árulja a legbizarabb politikai propgandát is - amennyiben az segíti a céljai elrésében, mégpedig sikeresen. Azt viszont továbbra is úgy gondolom, hogy egy egészséges társadalom a helyén kezeli az efféle politikus kalandorokat és nem szavaz nekik többséget, a népszerűségük növekedése azt jelzi, hogy valami nagyon elromlott a közösségeken belül.