Ady Endre prózáit olvasgattam éppen, ezzel indítottam a hajnalomat. Nagyon tanulságos, mint mindig, Ady prózái máig aktuálisak, ha az ember lecseréli bennük a dátumokat és neveket, akkor szinte minden társadalomkritikája aktuális még ma is.

"Mi azt tartjuk és hirdetjük, hogy a mai társadalmi viszony ok tarthatatlanok. Azt tartjuk és hirdetjük, hogy a magyar társadalom, amennyiben lehet ilyenről beszélni, kiskorú, műveletlen, babonás és beteg. Azt tartjuk és hirdetjük, hogy a mai társadalomnak csaknem minden relációja igaztalan és veszedelmes. Azt tartjuk és hirdetjük, hogy a mai magyar társadalomban a papi és világi fejedelmeké minden: babonás hagyományok rabszolgaságban tartják a polgárság millióit. Azt tartjuk és hirdetjük, hogy a militarizmusnak, klerikalizmusnak s feudalizmusnak falait le kell rombolnunk, ha élni akarunk. Azt tartjuk és hirdetjük, hogy avult hagyományok, szamár privilégiumok fölött győznie kell a munka érdemének s ha a csökönyös konzervatizmus[!], babona, önzés, felekezeteskedés, olcsó nemzetieskedés, korlátoltság elénkbe feküsznek - hát keresztül kell rajtuk tiporni. Ezeket tartjuk s hirdetjük mi és bántjuk, mindig bántjuk a társadalmi viszonyokat." Ady Endre, 1902, Nagyváradi Napló

Mintha csak tegnap írta volna. Sőt, azóta csak még borzalmasabb lett minden. Sokan, több mint 40 évnyi államszocialista diktatúra és szovjet elnyomás után Putin rendszerét éltetik és a nyugati civilizációt szidják - teszik mindezt önként, minden külső kényszer nélkül, de persze közben két kézzel habzsolnak és elfogyasztanak mindent amit nyugatról kapnak, csak adni ne kelljen semmit! Mert nekünk minden jár, de semmit nem kell viszonoznunk! Ez az alap gondolkodási séma tetszik át mindenen, ez nem rendszerfüggő, hanem rendszereken átívelő gondolkodási mód. Egészen abszurd, hogy Ady halála óta eltelt több mint 100 évben egy tapdotat sem fejlődött a magyar társadalom túlnyomó többsége, sőt sokan inkább visszafejlődtek és még több elnyomásra vágynak - de persze másokat nyomnának el, önmaguknak még több jogot követelnének, mert nekik minden jár, másoknak meg semmi.

"Holnap a temetőket járom. Megnézem a Heine és Maupassant sírját is. Úgy tartják, hogy ők halhatatlanok. Milyet nevetne matrác-sírján a dalok dalolója, s hogy kijózanodnék kényszerzubbonyában is a nagy mesélő. Süssétek meg a halhatatlanságot. Engedjétek s engedtétek volna, hogy annyit vegyünk az életből, amennyire vágyunk és jogunk hatalmaz bennünket." Ady Enre, Szilágy 1904. március 3.

Még Reykjavikból írtam ezt, ez az utolsó napunk, holnap indulunk haza. Izland szép hely, még vissza fogok jönni ide és bejárom az északi részeket is.

Tegnap délután érkeztem Izlandra, repülővel. Izland szép, nem volt csalódás (ezt csak azért írtam, mert bevallom voltak kételyeim), már a reptérről a fővárosba, Reykjavik-ba menvén, a buszon ülve és az ablakon át kifele bámulva meglepődtem az út menti tájon, és azon mosolyogtam, hogy olyan mintha a Marson lennék, csak az zavart bele ebbe a képbe, hogy közben esett az eső. Az időjárás egyébként majdnem épp olyan mint Manchesterben, csak mivel északabbra van, ezért körülbelül egy hónappal korábbinak tűnt minden (a krókuszok itt most kezdenek nyílni, nálunk meg már elvirágoztak).

A második meglepetés Reykjavik mérete volt, azt hittem kisebb... meglepett a város valós mérete. Reykjavik nagyon modern, tele irodaépületekkel, ipari parkokkal, lakónegyedekkel - látszik a városon, hogy fejlődik, nyüzsög. És tiszta, Manchester (ahol élek) nagyon piszkos, Reykjavik viszont nem. 

A harmadik meglepetést az árak okozták, maradjunk annyiban, hogy drága - nagyon drága, én még ilyen élelmiszerárakat sehol nem láttam eddig, pedig otthon Nagy-Britanniában sem olcsó az élelmiszer. 

Ez az én álom-utam, évek óta szerettem volna ide eljutni, és végre itt vagyok, eddig nem csalódtam. Holnap megnézek minden képzőművészeti múzeumot Reykjavik-ban, éjjel elmegyek túrázni és északi fényeket próbálok majd fotózni. És megvizsgálom az izlandi söröket is.

Tegnap történt Brüsszelben az a borzalmas robbantás amiben több mint 30 ember meghalt, épp a manchesteri reptéren voltam amikor a híreket olvastam, nem is tudok mit írni, annyira borzalmas az egész. Európának végre el kellene kezdenie megvédenie magát, egy kicsit ugyanis úgy érzem, hogy elkényelmesedtünk és a terroristák pont ezt használják ki.
Béke az áldozatok poraira!

két festmény Portia Zvavahera zimbabwei képzőművésztől

Portia Zvavahera, Ward 12, 2013

Portia Zvavahera, Gentle touch, 2013 (source)

régi szép emlékek...rég hallgattam, most előkerült valahogy, holnap repülök Reykjavik-ba, egy hétre, most meg épp csak ülök, vörösborozgatok és nosztalgiázok Igorrr-t hallgatva.



Igorrr - Absolute Psalm



tegnap Wales-ban voltam, Llandudno-ban, szép volt a tenger, odafele kék, visszafele pedig gyöngyházszínű, egybefojt minden. Csücsörítek írás közben, hogy pislogjak is hozzá, csak komolyan...nem alszok még, meg kell innom ezt az üveg vörösbort is.

Az IsIs meggyilkolta Mohammad Bashir al-Aani szír költőt és annak fiát. A költő szír ellenzékinek számított, szemben állt Assad elnökkel. Az IsIs-es gyilkosai hitehagyással vádolták és két hónappal ezelőtt elrabolták őt és a fiát, a múlt héten pedig hidegvérrel meggyilkolták őket. 

Ezt a bejegyzést a tiszteletére írtam. R.I.P. Nyugodjon békében!

Tamlin Blake-től szerintem már posztoltam néhány munkát ebben a blogban. Nagyon sokféle technikát használ.

Tamlin Blake, Taking Time,
Tapestry woven with recycled, hand spun newspaper (620 x 590mm)

Mára ennyi voltam. Az utóbbi héten túl sokat nyüzsögtem itt.

Jockum Nordström svéd képzőművész, Stockholmban született, nagyon szeret akvarellel dolgozni, 2000-től az USA-ban is kiállít. Készít szobrokat is, a munkái meseszerűek, álomszerű forgatókönyekhez hasonlítanak - az ember legmélyebb zugairól, helyenként sok szexuális utalással, visszatérő motivumai a hátulról felkínálkozó női alakok, kutyapózban szexelő párok, szolgáknak és uraknak tűnő alakok, lakások belső berendezési tárgyai. A képein a tárgyak, emberek és egyéb formák gyakran kis, különálló szigetekként vannak szétszórva, nem alkotnak összefüggő egységet és mégis. Gyakran ábrázol állatokat és embereket együtt, amelyek helyenként vidéki környezetekben jelennek meg - nehéz eldönteni, hogy egy álomvilág béli tanyán, fűrésztelepen, vagy egy sosem volt helyszínen.
Úgy gondolom, hogy Jockum Nordström talált egy olyan kifejezési módot és egyedi jelrendszert, amivel hatékonyan lehet ábrázolni a rejtett emberi tulajdonságokat, feltárni a legbelsőbb emberi titkokat, elemzezni önmagunkat. Az olyan titkokat is tud ábrázolni amelyeket a legtöbb ember inkább örökre eldugna - még saját maga elől is.

Jockum Nordström, Every Cabin Needs A Fireplace,
2001, Collage with watercolor,
gouache, and graphite

Apróságok dícséretével telt a reggel, a szobabicikli barátságosan tekeri saját magát, csak ásítozok és arra gondoltam: legjobb lenne elrepülni.

George Bellows "forty-two kids"

találtam George Bellows-tól egy nagyon érdekes festményt, vannak olyan képek, melyek elsőre belevésődnek a fejembe, ez egy ilyen kép. George Bellows egy amerikai képzőművész volt, elsősorban realista festőnek szokták nevezni, a módszere és stílusa alapján, de egészen sok szimbolista és absztrakt megoldást is találni a festményein.
Ez a kép a "negyvenkét kölyök" címet kapta, szerintem az egyik legjobb munkája. Viszonylag fiatal korában, 1907-ben festette.

George Wesley Bellows, Forty-two Kids, 1907

A képről nem írok semmit, mert ahogy mindig - csak belemagyarázás lenne, egy szubjektív szűrőn keresztüli képgyilkolás - ahogy szokott lenni.

cim nélkül 13/02/2016

Peter Fischli és David Weiss, svájci képzőművészek, 1979-től dolgoztak együtt, egészen David Weiss 2012-es haláláig. Mindketten Zürich-ben születtek és nőttek fel. 1978-ban találkoztak, és létrehoztak egy zenekart, Migros névvel (a Migros egy svájci nagyvállalat neve, ami 1925-ben lett alapítva).  Az első közös munkájuk egy 10 képből álló fotósorozat volt Wurstserie ("kolbász sorozat", 1979), címmel. Elsősorban fotókat és szobrokat készítettek, mély tartalommal és megkapó stílusban. Nem szeretném hasonlítani a munkáikat senkiéhez, mert a hasonlítgatástól kiráz a hideg.

Peter Fischli and David Weiss,Im Teppichladen / At the Carpet Shop (Wursterie), 1979,
C-print 20 x 27 1/2 inches;
51 x 70 cm (forrás) 

Peter Fischli and David Weiss, Untitled, 1997-98 (forrás)

Nem tudom miért velük kezdtem a mai reggelemet. Nem is nagyon terveztem már képzőművészetről írni, de ez mellékes.

Emerson, Lake & Palmer - Full Concert - Tollwood Festival, 1997

néhány gondolat az "otthon"-ról

Mostanában kicsit többet foglalkoztam az otthoni történésekkel, mivel zavarnak azok a folyamatok amelyek Közép-Európában zajlanak, majdnem egy éven keresztül újra napi szinten olvastam otthoni (szlovákiai, magyarországi, csehországi) híreket. Próbáltam megérteni, hogy mi annak a kollektív barbár viselkedésnek az oka, ahogy például a szlovákai, vagy magyarországi kormányok képesek egy egész országot kirabolni és uralni pusztán azzal, hogy tudatos gyűlöletkampányokat folytatnak. Először nem értettem, először azt sejtettem, hogy ez pusztán egy múló szélsőjobbos politika következménye, de tévedtem. Ez az egész kulturális probléma és szerintem soha nem fog megváltozni. Elég elolvasni az ún. ellenzéki sajtó konzervatív vagy liberális sajtó szegmenséből bármelyiket, gyakorlatilag alig maradt vállalható közöttük. Ennél a pontnál különbséget kell tennem Szlovákia és Magyarország között és Szlovákia javára. Szlovákia 2016-ban bár nem a demokrácia mintapéldánya, de demokrácia - Magyarország pedig már nem az. Pedig ahonnét Szlovákia indult...az tényleg a legsötétebb pöcegödör volt. Leírom miért. Én annak idején azért mentem el abból az országból mert napi szinten gyűlöletbeszédeket kellett hallgatnom a magyarságomról, vagy Ján Slota fröcsögéseit, vagy Dušan Čaplovič SNS-es (Szlovák Nemzeti Párt) oktatási miniszter szörnyű agyszüleményeit a szlovákai magyar oktatásról, vagy az akkor még a magyargyűlölő Szlovák Nemzeti Párt koalíciós pártjának vezetőjeként, Robert Fico sunyi magyarellenes propagandáját és még lehetne sorolni és akkor még nem is említettem a korábbi Valdimir Meciar féle időszak borzalmait, amit ma már el sem tudnék képzelni, gyakorlatilag egy a mai magyarországi helyzethez hasonló, minden következmény nélkül mindent összeharácsoló, minden hatalmat saját kézbe összpontosító, maffia módszereket sem megvető, a magyarság ellen rendszeres gyűlöletpropagandát folytató hatalmat tartott fent Szlovákiában. Ezek így együtt voltak az okai annak amiért elhagytam Szlovákiát és áttelepültem Magyarországra még a kétezres évek közepén, naiv fejjel azt gondoltam, hogy ott jobb lesz. Hamar rá kellett, hogy jöjjek, hogy a csöbörből a vödörbe kerültem, csak Magyarországon, szlovákai magyarként nem én voltam a gyűlölet elsőszámú tárgya (bár, arról is lehetne írni, hogy mennyire kínos az, hogy 10 magyarországi magyarból 6-7 nincs tisztában a "nemzet","nemzetiség" fogalmakkal és nem ismeri a történelmet, nem érti miért élnek Szlovákiában magyarok, de ez egy másik téma, hagyom...), Magyarországon a zsidózás, cigányozás, buzizás volt az ami Szlovákiában a magyarozás. Hat évig bírtam ezt az egészet és akkor úgy döntöttem, hogy végleg elhagyom Közép-Európát, de akkor még nem sejtettem, hogy ez az egész régió annyira borzalmassá válik majd a jövőben, mint ami mostanra lett belőle, akkoriban még azt hittem, hogy sokkal nagyobb arányú a demokráciát és a demokratikus berendezkedés valamilyen formáját igénylő emberek aránya annál ami a mai valóságból leszűrhető. Soha nem gondoltam volna, hogy Magyarországból és Szlovákiából gyakorlatilag egy virtuális elmegyógyintézetet tudnak csinálni teljesen őrült politikusok, Szlovákiában egy baloldali-nemzeti populizmus, Magyarországon pedig egy definálhatatlan ideológiájú politikai elit. Úgy gondolom, hogy mindkét esetben sajnos arról van szó, hogy ezek az országok kulturálisan csak ennyire képesek, csak ilyen típusú politikai berendezkedést tudnak létrehozni, mert ennyire futja a kultúrából. Gyakorlatilag mindkét országban ez megy, ugyanez ismétlődik a monarchia felbomlása óta, a két ország között nem nagyon érdemes túl nagy kulturális különbségeket keresni, mivel a történelmük teljesen összeforrt és a nyelvet leszámítva szinte minden másban sokkal több a hasonlóság mint a különbség a két kultrkör között. Mindkét ország szinte miden korszakában olyan politikai hatalmat "hozott létre" (a termelt ki helyesebb lenne) ami a társadalom egy bűnbaknak kikiáltott csoportjának a kollektív gyűlöletén és megvetésén alapult.

Mindkét országban tömeggyilkosságok sorait, tömeges kitelepítéseket és egyéb galádságokat követték el a 20. század során - tették mindezt mindenféle bűntudat és későbbi szembenézés nélkül. A rendszerváltás környékén volt 1-2 év amikor érezni lehetett valmiféle friss szellőként ható beáramlást nyugatról, de ez gyorsan elmúlt és Magyarországon elkezdőtött az újkori antiszemita, cigányellens szélsőjobb felvirágzása, Szlovákiában pedig a magyarellenes, cigányellens propagandákon, maffiauralmon, gyilkosságokon és gazdasági csalásokon alapuló majd a Szlovák állam újraalapításában kicsúcsosodó meciari dúlás, amit néhány évre megszakított az első Dzurinda féle kormány (máig anomáliának tűnik Szlovákia történelmében). De ezt követően visszaállt a rend, Fico újra ellenségeket keresett és visszaadta az elégedetlen társadalomnak a kedvenc játékszerét: az ellenségképet: újra a magyarok és a cigányok formájában (jelenleg a közel-keleti menekültek gyűlölete helyettesíti a magyarellenességet, de ez valószínűleg csak átmeneti állapot), természetesen. A mai magyarországi és szlovákiai helyzet tehát pontosan követi az elődei (Horthy, Rákosi, Kádár, Tiso stb.) kulturális hagyományait: ellenségképet gyárt és közben összeharácsol mindent amit csak tud. És felél minden erőforrást, megszerez mindent amit csak akar és szétoszt a kiszolgálók, talpnyalók és végrehjtók között mindent.
És ezután a rövidke történelmi áttekintés után, visszatérve a szövegem elejére, most az ellenségkép mindkét ország esetében a Szíriából, Irakból érkező menekültek lettek. Mindkét országban - Szlovákiában és Magyarországon is - mindez úgy történt, hogy gyakorlatilag nincs ezekbe az országokba valós, befele irányuló bevándorlás (a tavaly, 2015-ben áthaladó menekülteket leszámítva, ezek az emberek azonban még véletlenül sem tekintették célországnak Magyarországot, Szlovákiába pedig még áthaladó menekültek sem érkeztek soha) - vagyis mindkét kultúrkör szabadon választott politikai vezetése, a szlovák és a magyar nép egészen rémísztően nagy arányú együttműködésével, ma már elérték azt a lealacsonyodott szintet, hogy úgy is tudnak kollektíven gyűlölni egy csoportot, hogy az fizikailag nem is létezik náluk. Ez szerintem - és ide akartam kilyukadni amikor az szöveg elején jeleztem, hogy  "kicsit többet foglalkoztam az otthoni történésekkel" már tényleg a legaljának lenne nevezhető, de az elmúlt 1-2 év eseményeiből okulván jól tudom azt, hogy nem érdemes ezzel a két országgal szemben a "legalja" kifejezést használni, mert napokon belül felülírják és megdöntik a saját rekordjukat és még lejjebb ásnak.

Sajnos egyik országon sincs segítség, mert nincs meg az az aránybeli többség, ami demokráciát szeretne, és ezt a nyugat-európai országok még mindig nem értik és az adófizetőik pénzéből, "felzárkóztatási segítség" címen euró milliárdokat költenek Szlovákiára is és Magyarországra is, amit ezeknek az országoknak a kormányai szépen odaadnak a saját gazdasági holdudvaruknak - egyszerűen szólva: ebből finanszírozzák a saját despota hatalmukat.

Amit tudok és gondolok az az, hogy az én két hazám: Szlovákia és Magyarország biztosan nem lesznek soha jobb helyek, nem volt érdemes illúzikat táplálnom, ezt még utoljára leírtam és részemről ezzel megpróbálok többet nem foglalkozni egyik országgal sem.

"szarok vagytok"-csak ennyit gondoltam rólatok, amikor belenéztem bármelyik tetszőleges közép-európai lyukba, ahonnét bámul kifelé a sok bobóarcú matyó, körfaszacú lufiláma (akinek eljövetele minden évben egyszer esélyes, hogy színeket és illatokat próbáljon becsempészni, de megölik és megeszik)  és a többi bubifejű magyar, szlovák, cseh, lengyel, román onlájn-jobbágy népek, bolsevik-nemzeties, kommunista-népi lelkük egymáson csuszikálva. Paradoxonokba merevedett társadalmakat alkotnak, ahol a mindent akarni, de semmit nem adni és az izomerő eszméje még a szabadabban gondolkodóikra is annyira jellemző (tudom, hogy igaz, nem tudom, hogy le merjem-e írni, hogy az). Ide egy képzavar kellene, de így hajnalban képtelen (képes-képtelen, kérges-két elem) voltam ideírni bármi értelmes has-cselet, a szokásos mosolysorozat mellé, a kávéról álmodozva amit majd az irodában szívok le, hosszú elnyúlt cseppek, a garattól egészen a gyomorszájig érnek, olyan lesz mint egy lépcső: lemászhatsz rajta te is, hogy valaki majd odalent belédrúgjon és megcsikizzen, majd kitoljon az ánuszomon át a csatornába, onnan a Mersey folyó mérgezett halai közé, tovább-tovább az Atlanti-óceánba. Ezzel így be is zártam magamban az emlékezés csupa-nyűg, csupa-csupán fájó gondjait, hogy Közép-Európa állandósult rothadásban lévő tetemén gondolkodjak, vagy bármilyen érzést válthasson ki belőlem ezen az apró szánalmon kívül, ami soha nem csap át gyűlöletbe, mert a gyűlölet a gyűlölet ellenében nem működik: magában hordja a kudarcot és azt, hogy a saját képére formál.

"édesek vagytok" - vagy érdesek, ez olyan itt mint egy szükségszerűség, az egyensúly miatt kell, hogy tudniillik, ha Közép-Európára gondolsz, akkor eszedbe jut a sok szép táj, a bükksök, nádasok, fenyvesek és a Kárpátok, vagy a Balaton: körülöttük pedig mindenütt mézeskalácsnépek, integető kakiemberkék, busongó jobbágyok akik alig távolodtak el földesuruktól, már visszavágynának: mobiltelefonnal a kezükben, ugyanazt a szerepet játsszék amit nagyanyó, nagyapó és az összes ük, ük előttük --- más terep ez, szokatlan ízekkel és szagokkal: nem írom, hogy utálom, de nem akarom szeretni, mert nincs mit szeretni rajta, és a kevéske kedves emlékeken kívül csak az ostobaság és a kisszerűség folytonossága jut eszembe, az újratermelődő despoták és diktátorok, az ellenségképeken hizlalt helyi kiskirályok, "szomorú", "nyomorult" és a "szánalmas" jelzők különféle variációi.

"nem illek sehová" - a szokásos emigráns siralma, "két világ közt lebeg" és efféle gyenge közhelyek, pedig a valóság minden esetben és minden esetre másképpen nem illeszkednek - erőltetném, de csak a kedvedért, hogy hatásos legyen. Itt három világ közt lógok éppen, ha színképet kellene használnom, akkor a jegesmedve bundájának a színe és a télapó szakálla közt lenne valahol az az árnylat ami elé oda tudnám képzelni a ide-oda hajlongva magamat, ahogy táncolok és pörgök: csak úgy, magamtól, célok nélkül. Pátyol és pátyoltalanság, cirmos vagy, nekem kellemes, valóban édeskés, ahogyan emlékezni próbálok és néha bevillan egy-egy képes emlék, vagy illat - a szokásos módon, de nem kell beleveszni és érzelmektől vezérelve átváltozni valami olyasmi masszává, ami visszataszítóvá szokta tenni a beilleszkedni képtelen, első generációs bevándorlókat. Faludy írt róluk, a gyári munkások, bányászok elégedett, álcázott-paraszti kultúrája, a jólét nem tünteti el az ízléstelenséget, inkább csak felnagyítja, nem tudom melyik könyvében írt erről.

Nem akarok tudni rólatok.

beértem munkába, a middletoni központi buszmegállóból elsétáltam egészen a munkahelyemig, szitált az eső. Szeretek ilyenkor sétálni, mert minden nagyon szép -- tavasz eleje, szokásosnak tartjuk, hogy gyönyörű, meg megújulás-szerű, de legfőképpen friss és nekem főleg hajnalban, mert én hajnali lény vagyok - csillognak a falevelek, a fű olyan mintha egy összefüggő jégtábla lenne. Az ide vezető út mellett van egy erdő és egy golfpálya, egészen feketének tűnt mindkettő, víztől csillogós-feketének, ami közelebbről inkább egy nagyon sötétzöld massza. Mit pittyegek itt a színekről?
Az iroda szokás szerint üres, a fenti és a lenti is, ilyenkor először kikapcsolom a riasztókat, beengedem a takarító srácot, aki örül annak, hogy van egy ilyen korán munkába járó, fura alak itt, mint én, mert így ő is hamarabb tud kezdeni és gondolom emiatt korábban végez.
Átnéztem a emailokat, a jelentéseket, az ügyfélszolgálatosok sirámait, a kaliforniai irodában történt fejlesztéseket, mialatt én aludtam ők dolgoztak, olvasgatás közben eldöntöttem, hogy majd tizenegy körül kiugrok és csinálok egy nagybevásárlást. Most meg leírtam ezt a szart.
kolumbiai kávét iszok, instant, de jó, csak valami miatt túl forróra csináltam és emiatt nem nagyon tudom olyan tempóval inni ahogyan szoktam. általában felöntöm hideg vízzel, hogy gyorsabban tudjam inni.
átfutottam a The Guardian főoldalát, bernie Sandersről írnak, aki feljött 20 ponttal valamihez képest, mellette egy hír arról, hogy a bejelentett gyerekek elleni erőszak 30%-al nőtt Nagy-Britanniában, de az nincs ott, hogy mihez képest és mihez viszonyítva, alatta az angol királynő szóvivőjének a kimért nyilatkozata a brexitről, ezt már olvastam éjjel is a bbc-n, nem minősítem inkább, alatta rögtön arról értekezik valaki, hogy micsoda jó dolog hogy ő csak heti egyszer zuhanyozik, Ebben biztosan van igazság, mert átolvastam a cikket is és logikusnak túnik, de remélem azért a genitáliáit és az ánusza körül naponta megmossa a kedves cikkíró, de nem akarom ezt most elképzelni kávé mellé... Azt hiszem ennyi elég is volt a reggeli sajtóhírekből, még átfutok egy menekültekről szóló hírt, amiben épp a mai kollektív képmutatásunkat add meg nékünk ma! Erről jut eszembe, hogy tegnap az Independent-en már Angela Merkelt is támadták, nekik már ő sem elég liberális és emberséges... még egy gusztustalan karikatúrát is közöltek róla, amint gonosznak ábrázolták, mivel merészel megoldást keresni a menekültkrízisre, és emiatt most már mindkét oldalról támadják őt - jobbról, balról: jó, hogy civilizált lények vagyunk, nem? hihetetlen, mintha nem Merkel lenne a legnyitottabb, legokosabb politikus ezen a siralmas kontinensen.. vannak olyan emberek akiknek semmi nem elég jó és mindig mindent jobban tudnak.

tudtam-e, hogy a kávé az arab eredetű "qahwa" szóból származik, amit az i.u. 1000 körül arab kereskedők adtak neki, olyasmit jelent, hogy "a dolog ami megelőzi az elalvást", egyébként Afrikából szerezték be,  nem akarom elképzelni, mennyien halhattak meg abban az időben egy kereskedelmi út alatt, hónapokig tarthatott az ami ma órákig, irnám, hogy felesleges az ilyen összehasonlitgatás és persze bizonyos szemszögből nézve az is, ellenben talán mégsem.
kávézés közben olvasgatok a kávézásról, nem történik semmi különös, remélem így is marad, mert az unalom minden perce kellemes, az unalom béke, az unalom egészség, kár, hogy olyan sokan nem szeretik az unalmat
az előbb olvastam egy cikket, aminek "Hat tévhit a magyar nyelvről" a címe, már nem tudom, hogy hogyan keveredtem oda, egy teljesen semleges, tényszerű cikk, felsorol néhány dolgot, amelyek cáfolják a sok tévhitet a nyelvünkről. Nincs a cikkben szinte semmi olyan állítás, ami egy egyszerű, középiskolai nyelvtan és nyelvtörténeti tudással új dolognak kellene tűnnie. Egy jó kis söszefoglaló, ennyi.
Azután elolvastam a cikk alatt lévő kommentek közül az első tucatot, eléggé ijesztő volt az a sok butaság amit összehordtak bennük az emberek, és az a sok személyeskedő gyűlölet...elképesztő! Néha az az érzésem, hogy semmi értelme az iskolarendszer fenntatásának, mert ha ennyire buta és tudatlan emberek jönnek ki az iskolákból...akkor tényleg nincs túl sok értelme az egésznek, habár - és talán ez bizakodásra ad okot, valószínűleg főleg az olyan típusú emberek kommentelnek ennyire agresszív és erőszakos tartalmakat, akik sikertelenek a valós életben és a virtuális térben kifejezhetik magukat és ország-világ előtt bemutathatják a "tudásukat". Ez általános. Angol nyelvterületen is ugyanez a helyzet.