Ma nagyon csend van, nem mozdul semmi, pedig a szemközti parkon keresztül gyakran szoktak ilyentájt hazafelé sétálni, közel a kaszinó.

Már évekkel ezelőtt találtam olyan művészeket, akik hímzést használnak, először fura volt, ma sem túl népszerű, de azért, szerintem sokan használják. Micsoda textúrák és színek, kifejező és tetszőlegesen részletes, durva, vagy finom részek. Oké.

Lassan világosodik, ma is fogok fényképezni a városban, mert csak kora reggel lehet ember nélküli fotókat lőni az üres utcákban - üres utcákat találni az embertelen réteken, buszok, koszok, csatornatetők, házak sarkai, oszlopok, rácsok, cigarettacsikkek, haznált kotonok, eldobott kaja --- nem akarok embert látni a fotóimon, de valahol mégiscsak a nyomaikat szimatolnám? Nyilván, hmm. Nem vagyok fotós, nem értek hozzá, csak magamnak, nulla.

Mindig minden kell ahhoz, hogy valami működjön, soha nem elég a Csak. Csak Tehetség. Csak technika. Csak érzelem. Csak. Együtt jobb. Csak nehezebb.

Manchesterben nagyon jó témák vannak, szinte minden utcában van valami megrázó - az emberből visszamaradt lenyomatok sokfélesége, az embertelen(i)ből itt maradt apró morzsák, régi nyomok, a változás nehézsége, az azonos térben létező, több tucatnyi kultúra ütközése és egymás mellett élése, a gazdagság és a nyomor kontrasztossága és még lehetne sorolni, ebben a városban mindennek van nyoma, ami az iparosodással, a kapitalizmussal és a modernkori nyugati civilizációval kapcsolatos és szinte mindig, minden kortárs társadalmi probléma itt jelent meg először - ami jelenleg épp a bevándorlás, ez is érdekes téma. Szóval, olyan ez a hely mint valami túlfűszerezett koktél, ha nem bírod, akkor megdögleszt. Egy kicsit elkalandoztam.

Alaina Varrone, Exorcism, embroidery

Jennifer Wynne Reeves, Tall Waves, 2012,
gouache, pencil, wire,
glass beads on hard molding paste on paper

Leslie Lerner, My Life in France: The Lost Boy
Spaceman, #889, 2002,
Mixed media mounted on canvas, 70” x 60"

j.

"mostanában egyre jobban érdekelnek az üres utcák, tájak, régebben jobban mozgatták a fantáziámat a belső tájak, emberi érzelmek, de jelenleg túlzásnak tartok mindent ami kicsit is többet akar kifejezni, mint a valóság, de persze, ez nem jelenti azt, hogy rossznak tartanám az expresszivitást, vagy a szubjektív belső kényszereket, ellenkezőleg. egészen egyszerűen csak jelenleg fárasztanak az érzelmek és megnyugtat egy üres utca. ez biztosan változik, mindig, mindenkiben."

"nem érdemes ennyire körülményesen szemlélni a külvilágot, jobb az egyszerűség, nem kell állandóan a variációk kombinációit cserélgetni, hogy újabb variánsok jöjjenek létre ott, ahol már az is sok volt, ami előtte volt, mi lesz ezután?"

"majd meglátszik"

Fú, de nehezen mozgok.
Nagyon sok érdekes művész van, de az összkép unalmas és nem érdekel. Ez csak látszólag ellentmondásos, amúgy csak zagyva. Nem vagyok biztos benne, hogy igaz. Csak egy sejtés, valami nincs rendben, háttérzavar. Bár őszintén szólva, nem mindig gondolom ugyanezt, hangulatfüggő, mint minden, ezért nem kifizetődő hosszadalmasan és komolyan írni valamiről, mert másnapra röhejessé válhat, azután újra elgondolkodtató lesz. Ez eléggé beteges gondolkodásmód, nem szabadna ennyire engednem a nihilnek, vagy minek, nem emlékszem pontosan.
Nah, unom, ma még sok dolgom lesz, de egyik sem érdekes ezek közül, banális testek, sötét terekben, foltként látom őket, ha hunyorgok, nagyszerű újra-felfedezősdi, mikor gyerek voltam, mert ma már nem, ezt szoktam játszani, mert akkor még nem tudtam, hogy vannak kábítószerek, amiket ha beveszek, akkor nem kell hunyorgással fárasztanom magamat.

Domenic Bahmann, Music Cloud

Janne Räisänen,
Tiikerikakku,
2012
ink, acrylic, pencil and oil on canvas

Orshi Drozdik, Individual Mythology,
Yalta Conference II. 1945 February 4-11, 1945,
1977

Eddie Hara, Five Of A Kind

Laurene Boglio: link

"újra nem ciki az animált gif, korszerűsítve lett, úgy mint általában, valaki előszedte és most boldog-boldogtalan használja, vicces"
"hirtelen lehűl az idő, nem-hirtelen, nem lehűl, süt, megbolondult, ott milyen az idő? ó, igen?"
"tegnap volt a születésnapom, ennyi év alatt elértem, hogy senki nem küldött sms-t (kivéve anyámat), emailt, semmit - ami örvendetes"
"az életem unalmas, kell ennél jobb?"
"olyan, mintha ebben az évben kicsit később kezdődne a hajnal, mint tavaly, tudom, hogy ez képtelenség, valami bennem romolhatott el"

"kilencvenes évek eleje, Balkon, volt benne valami varázs, itt a "volt"-on van a hangsúly, akkor a lelkesedésből szakmailaig is színvonalasabb írások születtek (néha), mint később: szakmaiságból, a "néha" lényeges, mert nem általános, csak helyközi, szünetközi, már régóta nem olvasom, talán két-három éve, az utolsó 10-15 szám amit láttam borzalmas volt, nem tudnám megmondani, hogy ez most mi a fenéről jutott eszembe, mert amúgy nem érdekel"
"ma reggel olvastam, hogy egy százlábú kiette magát egy kígyó belsejéből, de előtte megette a kígyó szerveit, majd mindketten elpusztultak, bulvár biológia, jó, hogy van a bulvár és kár, hogy negatív értelmet kapott, pedig fontos, kell a szabadság-illúzió megmaradásához és amúgy is, az elbutulás jó"
"William-ról és Mary-ről is jó hírek érkeztek, mehetnek a CERN-be, a tudományos bulvár ma reggel nagy hatással van rám, nem értem miért"
"egymástól távol álló történések, a közös bennük az, hogy egyformán untatnak"
"még 40 perc a buszom indulásáig, addig még pont begépelem ezt a sort"
"ma este elmegyek egy kisebb buliba, valahová a belvárosba, hiszen péntek van, ami a hozzám hasonló, szánalmas munkagépeket feljogosítja arra, hogy az 5 munkanap után csökrészegre igyák magukat, hogy legalább erre a néhány órára érezhessenek valamit"
"alattomos ez az üresség, de nem bír megölni, pedig nagyon igyekszik"

"a belemagyarázás, számmisztika, csodás összefüggések észrevétele szinte mindenütt használható egy kis mókázásra, talán ezek a képek is úgy lettek összeválogatva, hogy valami titokzatos összefüggést lehessen köztük felfedezni, érezni, berregni"
"nincs túl jó hangulatom, egyre korábban kelek, ma már éjjel 1:44-kor a telcsim kijelzőjét lestem, aztán elolvastam a híreket, majd felkeltem és elkezdtem ezt a nyomorult blogot írni"
"ahelyett, hogy a saját munkáimat raknám rendbe, csak lézengek és lustálkodom, álmodozok és ücsörgöm, kifelé bámulok és szomorkodom, ennek így semmi értelme - gondoltam, és igazam lett, talán valami új betegséget kellene találnom magamon magamnak, azzal ellennék néhány hónapig"
"nincs nevetségesebb a félős, bánatos felnőttnél, talán csak a komor és bátor gyerek"
"a rendőrök lovai rászartak a futóösvényre, elképesztő, hogy egy ló mekkorát tud kakálni"
"a művészet értelme, mi a fasznak keresik a művészet értelmét, végét, lehetőségeit, lalala, lalala - amíg biológiai lények maradunk, biztosan velünk lesz, nah, ne rángassam magam bele egy ilyen spekulációba, mert trollá válok, öntrollá és a magam szövegét fogom szétcseszni a magam gondolat torzományaival"
"mindig rácsodálkozom, a hajnalra, a derengésre, minden hajnalban fent vagyok, a kedvenc napszakom, a maga csendjével, ember-nélküli-ségével, néhány hazafelé baktató részeg árnyék foltja zavarja csupán a képet, de a hangulathoz hozzátartoznak ezek is, meg a madárfütty, dal és az illatok"
"nameg a taxik"
"baszki, leírtam: telcsi"
"most már szabad vagyok, meghalhatok, levetettem a sznobériám utolsó darabkáit is, kinyíltam, megszűntem, átléptem magamon és nem nagyon tudom már elképzelni, hogy valamikor valamilyen voltam, ami ennél sokkal kötöttebb, de nem barmoznám le magam, mert a jelenből nézve, gyakran láthatnánk önmagunkat baromnak akkor, ha a múltba nézegetünk, gyerekes önítélet, mint valami pótapuci, aki velünk maradt, hogy folytassa a gyerekkori fenyítéseket, aki megdorgáljon, nah, el veled, semmi szükség rád, bazd meg az értékítéleteidet, nem érdekelnek"
"nem csak én vagyok így, gondolom, csak gondolkodni ijesztő tud lenni"
"voltam Győrben, múlt héten, utoljára 20 éve lehettem a belvárosában, egy antikváriumban vettem egy könyvet Camustól, elvittem a szüleimet egy étterembe és lopva, hogy ne lássák elszívtam egy cigit"
"összeszámoltam, eddig 11 albérletben laktam, 4 országban, 6 városban, ez eléggé silány, remélem, hogy ez a lista még bővülni fog, nem azért mert fontos a mennyiség, hanem mert valami olyasmit jelez, hogy még élek"
"paul klee munkáit nézem"
"már nem nézem klee munkáit"
"kotyogós kávé, kolumbiai kávébabból darálva, ezt nevezhetik erősnek valakik?, és micsoda illata van"
minden reggel legalább 10 galériát nézek végig, de egyetlen nevet sem vagyok képes megjegyezni, de minden képet megjegyzek és soha nem felejtek el"
"elég volt ennyi"

Vilde J. Rolfsen, plastic_bag_landscapes

Savina Hopkins, Something New
(found photograph, vinyl embossing tape)

Kate V Robertson, To Be Continued... 2010. Paper,
Ink, Pump, Cement, Wood, Bricks.

Paul McCarthy & Mike Bouchet, Powered A-Hole Spanish
Donkey Sport Dick Drink
Donkey Dong Dongs S
unscreen Model,
Installation View, Portikus 2014.

j.:.monológjai.a klozetban?
"anyának adtam egy hófehér netbookot, hogy ne függjön apától, egy nap alatt megtanult emailt küldeni, el tudja indítani a Skype-ot, tud válaszolni a levelekre, megtanult keresni."
"ma hajnalban valaki azt susosgta, hogy megtalálta bennem azt ami után már nem érdemes tovább keresgélni, nem tudtam mit válaszoljak, csak csendben szuszogtam."
"valaki azt kérdezte tegnap, hogy a húrok - a húrelmélet húrjai, miért rezegnek?"
"minden nap elszakad valami, eltörik valami, újraépül valami, de ez utóbbi mindig kicsit kevesebb, így végül, napról-napra haladva előre: úgy hiszem, hogy egyszer eljön a pillanat, amikor elfogy minden."
"emlékszel még Adrian Mole pattanására? vicces volt? volt?"
"bazdmeg?"
"vajon hogy történhetetett az a röhejes dolog, hogy a legtöbb kultúrkörben az "igazmondás", "szeretet", "béke", "tisztelet" és egyéb faszságok lettek a tuti dolgok és ezzek ellenttei a mumusok?"
"a sok fasz, képmutató, moralista, filozófusnak hívott lófasz, papgecik, politiuspöcsök, mártírseggfejek és egyéb csalók tehetnek róla?"
"ez trágár lett, valamit jelenthet?"
"ez kész?"
"van még benne szusz?", "kinyomjuk?"
"Manchester leginkább utcai szemétből áll, kevés ehhez hasonló mértékben koszos város létezhet még a bolygón, nem minden része koszos, de amelyik az, az nagyon az, terveztem, hogy fogok készíteni hajnalban, utcai fotókat róla, mert kifejező a sok szemét, jól definiálja az embert, mint szart? valami hasonló."
"lassan öltözni kell, elindul a nap, vár az iroda, a sok mosoly, kedvesség és nyugalom. nagycsöcsű Claire és bűzös Steve táncolnak majd az asztalon, én közben mosolyogva maszturbálok, mint valami huszadrangú filmben, tudod, a míves dolgok, a szókimondás, izgatás --- ez egy ilyen jelenet lehetne, jelentene, jelenetet jelentve jelezné, hogy ebből elég ----- szóval így, megvagyunk"
"na, kijött a Nap is, rózsaszín lett a szürke"
"Júlia leereszkedik a sezlon széléről, egy hajszálon, csendben marad --- ez csak egy kép, egy árnyék, a valóság helyett írtam, hogy emlékezzek valamire, ha majd egyszer újraolvasom?"

Jacob van Loon, First Flower II.
Ink, watercolor and acrylic
on paper, 16x20". 2013

Clarity Haynes, Lyz, 2012 Oil on linen 58" x 58"

Rebecca Mock, Animated cover for The Walrus Summer Reading issue 2013

"Vasárnap éjjel vissza Manchesterbe, a reptéren fogtam egy taxit, mert már alig vártam, hogy otthon legyek, mivel lebetegedtem, valószínűleg Prágában kaptam el valamit. Gin helyett teát ittam a repülőgépen, még soha nem történt ilyen szörnyűség... Semmi komoly, csak nátha, de azért nem kellemes, manflu...a hétfőt átaludtam, de ma reggel már végre jöhettem munkába, jó érzés visszakapni a hétköznapjaimat, mert van bennük valamilyen ritmus, ami megnyugtató, aszketikus, méregtelenítő és stabillá teszi a permanens magányomat, nem kell réges-régi, legtöbbször már csak vélt és nem valós barátokkal beszélgetni, nem kell végtelenbe nyúló panaszkodás folyamokat hallgatni, ezek sajnos Azokban Az Országokban teljesen általánosak - például a budapesti taxis a Déli pályaudvartól a repülőtérig végigpanaszkodta az utat, én csak bólogattam, de mindig ugyanez van, nem csak most. Volt olyan is, hogy a budapesti taxis végigtelefonálta az utat, befelé a reptérről, előttem, hangosan kibeszélte a pénzügyeit, majd végül rossz helyen akart kitenni...félelmetes. Azért Budapest és Prága jó helyek, csak már nem állnak közelebb hozzám jobban mint bármilyen másik város a világon, eltávolodtunk egymástól, az emberektől. Kit érdekel. Ez van."

Stephen McKenna, Birds and Buildings, 2006

Mairead O'hEocha,
Evening Sky at M50 Facing West,
Oil on board, 41.2 x 60.8 cm, 2013

David Godbold, Nosedive, 2012

Barrie Cooke, Mayo Coast (Clare Coast), 2008

School of Language - Between The Suburbs

nem adni egyértelmű válaszokat, vagy nem. nem ezt akartam írni. inkább, nem adni a tudás látszatát. nem akarok mindent-tudó látszat lenni, egész tudatommal akarva(lólagosan) megfogalmazni, hogy hogyan ébredjenek, aludjanak és simogassanak (bennem a törpéim, a sok kis lakó), nem szeretnék soha erős lenni, sem a legjobb. semmiben. és semmi ellen, mert Az és Azok; az érzéseim annyira szánalmasnak és nevetségesnek tunnek, ha vakargatom oket, valamifele elkepzelt-barany-simogatos-kezzel (ez itten az önvesszőzés); ez a kéz-mint-kéz, nem mint pálca: csak fikcio, ahogyan a bargyu onsajnalat is az, hogy igaz, vagy sem, kit izgat? erozio, vagy erekcio?? nem mindegy? úgy gondolom? rámhagyom. teaszünet. oh. megvetném őket magamban, mármint a kellemetlen gondolataimat, szóval: ha lenne hozzá bátorságom, húznám a számat, vagy rókéznék a sarokba fordulva, de annyira gyáva vagyok, mint senki más közületek, ráadásul az, akit Énnek nevezek - olykor-olykor megfeledkezik a fejlődésről és a változásról hmm, nem akarok érezni semmi közöset veled(tek), most nem, talán holnap, ha megtalálom az aznapomat, aznap, magamban - én leszek én: legalább 2 másodpercre. rámutathatólagosan rápöttyinthetek a mutatóujjammal a foltra a síkban, hogy Ez itt az én. majd ráharapok a nyelvemre és elgurulok dél felé, hogy felmelegedjek egy tengerpart homoktalan partjain. "egyedül maradtam", "ez a te hibád", "tudom", "mégis úgy teszel mintha más lenne a hibás", "miért vádolsz", "nem vádollak", "sétáljunk". nem vagyok képes érzékelni a különbséget kérdő és állító mondatok között.

hasznos, érdekes és izgalmas; ez a gyűjtemény: Anthology Of American Folk Music.



Kelly Harrell & The Virginia String Band - My name is John Johanna

"a mai nap szabad lehetsz!" - gondoltam, és még utoljára ránéztem arra a táblázatra, ami egy mátrix, árakkal "quantity break"-ekkel, nagyon frissnek tűnt az egész, képzeltben minden cellát telerajzoltam absztrahált puncival, szőröket is dekoráltam rá, majd legalulra valami felirat került, "ez lesz a footer" - dúdoltam, de még nem emlékszem rá, hogy mi lesz az a szöveg

az élettelen fordulatok úgy spriccelnek, mint frissen mosott bálnák a fejük tetején; majd a konyha linóleumán valósággá válnak ezek a bálnák, csoportosan úsznak a szemétkuka irányába, az egyik bálnamama épp szoptat; és lőn: titkos rétek: ha elérik a kávéfoltot, akkor minden bálna szökőkútnak álcázza magát, mert ha a fordulatok spriccelni tudnának, akkor nem lett volna szükséged a linóleum tengerre, akkor minden tökéletes lenne és én is bálna lehetnék és nem ez itt

Andre Robillard, Apollo 11 -
Neil Armstrong -
André robillard -
Youri Gagarine - Laïka Spoutnik 2

Bada Dada Tibor, Meztelen apáca

Viljo Gustafsson, Untitled

Andy Dixon, The Romantic in Nice, 24" X 24", 2013

Charles Garabedian, Mythical Beast, 2004

f. kineveti saját magát:
"gyerekkori képek, emlékek: álmok, anyu kávés lehelete a könyvek és a füzetek fölött, az első találkozás Dali képeivel, valamelyik nyáriszünetben, sokk, hogy létezhet olyan, azután Picasso, könyvtár, Herbert Read művészettörténete, már semmire nem emlékszem belőle, de talán narancssárga volt a borítója? később ellopták."
valahol:
"nem történhet semmi rossz, mert szinte minden elfogadható? vagy mert nincs olyan borzalom ami már ne történt volna meg valakivel? és ebben mi a megnyugtató? vagy mi a kevésbé rossz? nyilván. elvogadás? hogy bele könyökkel az orrba?"
nem volt:
"Júlia csak nézte a képeket, majd lassan ringva elsétált a másik terem felé, az ott - nevezzük J.-nek, pedig nem mert utána fordulni, hogy megbámulja."
csigabiga:
"visszatérés a jelenbe. a dagi esőcseppek vonalakká nyúlnak az ablaküvegen, búg a mosógép, szív, böfög. arra ébredtem, hogy a szomszéd áthorkol a falon."
"céklalé. olyan mint a disznóvér"

s. levelenek forditasa kinairol>
"Ma korabban lelepek , kihasznalom a rugalmas munkaidomet, nincs semmi kulonos oka, egeszen egyszeruen csak nincs kedvem itt lenni. Ma este megprobalok csinalni egy kisebb grafikat, ha nem sikerul, akkor van otthon egy kis uveg bor (3 dl) es megiszom? a borivas jobban tetszik. fozni is kellene. mindennapi dolgok, nincs bennuk semmi meghato, feszes, vagy erdekes. Azt hiszem, hogy a legtobbunkre az erdekesseg teljes hianya a jellemzo, unalmasak vagyunk, de kepesek vagyunk egy eletet eltolteni ures igergetesekkel onmagunk fele - hogy tudniillik, majd meg fo-gunk val-toz-ni, csak meg egy kis ido. Persze a legtobb esetben semmi nem valtozik. Nem kell emogott gyavasagot keresni, ez nem gyavasag, egyszeruen csak a veletlenszeruseg. Mivel szinte minden veletlenul tortenik velunk - csak csekely modon tudjuk befolyasolni a dolgainkat, peldaul nem cigizunk, csokkentve ezzel a rak kialakulasanak eselyet, de ezen felul a legtobbunk sorsa mar szuleteskor eldol, szoval mivel ekkora hangsulyt kap a veletlen az eletunk soran, ezert szuksegszeru, hogy az izgalmas, tartalmas, kalandos elet ritka, mert anomalia?" Utalom a gondolkodast, hanyok az ilyen spekulacioktol. Bazd meg s.

Marcel Dzama, Shelley Brings Me Everything
and More or The
Extravagant Demonstration,
2010, Diorama
 composed of wood, g
lass, cardboard,
paper collage,
watercolor, and ink

Jannis Kounellis, Installation, 2012

nyelvgyakorlásnak bármi megteszi, elég néha ideírni néhány mondatot, csak úgy, minden különösebb cél nélkül. nincs különösebb jelentősége.

valamiféle: emlékeztető képek, talán ---- hmm, arra emlékeztetnek, hogy mik a valóban fontos dolgok, ezért foglalkozom velük minden nap, mert a munkahely, internet, mobil, megbeszélések, bevásárlás, felszínes csevegések és a többi faszság hajlamosak elfeledtetni velem a valóban fontos dolgokat, mint a szemlélődés, a hús valósága, a szenvedély, magány, szerelem, szabadság, a félelem, a halál. de a képek, hangok és szövegek bekapcsolják a valódi valóságot és kikapcsolják azt amiről azt hiszem, hogy az a valóság és így legalább napi 20 percre ember lehetek. valami ilyesmi, csak próbáltam megfogalmazni magamnak, hogy miért foglalkozok még mindig képzőművészettel és zenével, meg irodalommal, hát ezért.

Ilija Bosilj Basicevic, Dragutin The King Of Srem, 1968

Felix Gmelin, Installation view: The Anti-Father, 2010

Elias Hansen, I guess, yeah

Cameron Platter, You Are next

Mark Beyer, Amy & Jordan, Are we having a nightmare

The Body - Hail To Thee, Everlasting Pain [Official Audio]

ez. írta:

"még négy nap, azután szabadság, elugrom Prágába néhány napra, majd haza. J. sajnos úgy gondolta, hogy jobb ha nem keressük egymást, ezért nem tudok írni neki, hogy Bp.-re is fogok menni - minek? 

Az utazás mozizás és nyugtató, busszal a legjobb, mert a távolsági buszokon van a legtöbb esély arra, hogy egyedül maradhassak a gondolataimmal, a vonat fülkéi túl tágasak ehhez, autóm meg nincs, a repülőn pedig félek, ott nem tudok gondolkodni és nézelődni nyugodtan. A hajó is jó lehet, talán majd egyszer. Kellene új lakást találni, valahol M.-ben, a Piccad. környékén, de nincs időm rá." alvajáró pingvinek, és néhány fáradt pislantás."

Veijo Rönkkönen szobrai

Zbyněk Baladrán,
60 seconds, 26 minutes, 7 months and 4 years,
color photograph

Marion Peck, "Dead Bird"Oil on canvas, 17 x 23 inches, 2012

Natalia Fabia,
Powder Room, "MISS MANDY AND PEEPING TOM"

m. email, részlet:
"a minimalizmus definíciója elbizonytalanított, a klasszikus értelmezés alapján erős a tradicionális japán művészet hatása a nyugati minimalizmusra (mint valami ragacs, úgy nyúlnak ezek a definíciók...), ez hol erősebb, hol gyengébb - nyilvánvalóan, és elvileg léteznie kellene valamiféle metafizikának, ami megyarázza a tárgy belső (a dekódolás folyamata nem mindig okoz örömet?) törvényeit, vagy annak hiányát is - akár; régebben mintha természetes lett volna számomra, hogy ezt megértem, sőt használni is tudom, azután valami elmúlt, olyan érzésem van mindezekkel kapcsolatban, mintha csak egyszerűen becsaptam volna magamat, mint egy önhipnózis, ami nyilvánvaló, mert, az, csak. Azután amikor elmúlik, akkor nem értem, hogy miért volt ez akkoriban annyira világos? (csak hagytál volna kérdezni?) Csak a kételyek hiánya pótolt valamit, ami engedte, hogy néhány percig elragadjon a misztikum, részese lehessek a hazugságnak, ami olyan kellemes, szép, derűs, letisztult, minimalista, gézengúz lalala, tralllala. Elmúlt. Nézem a köveket és csak kövek, ránézek a kezemre és csak egy kéz? Mi történt, mi ez? Tényleg csak játék az egész, ha akarom ki-be-kapcsolom?"

f. írta klozetpapírra:
"a hatvanas, hetvenes évek művészete (képző, zene? miről is akartam gondolkodni?) : régi. elmúlt. - ezt mondták nekem. azután meg meghalt. - állítólag. sokáig én is azt képzeltem, hogy ez a korszak még közeli, velem van, értem és hatni képes, mert ugye a "hatvanas évek" az olyan, mintha tegnap lett volna. pedig nem. ötven éve volt. hihetetlenül távoli, ködbe veszett, elnyűtt és mellőzött. az akkori társadalmi mozgások ma már nem aktuálisak, az akkor létrejött politikai kompromisszumok és társadalmi változások mára elfeledetté váltak, eltűntek - mármint a hétköznapokból, és inkább csak a művészeten belül maradt belőlük némi illúzió-képző cafathalom, amire hivatkozni lehet. a mai kor politikai generációinak nem szolgálhat hivatkozási alapul, hiszen nem volt eléggé hazafias, népi és nacionalista - emiatt kortárs propaganda célokra használhatatlan. kinek? nyilván a főáramlatokról lehet szó, hiszen részleteire bontva és közelebbről szemléve a kortárs politikát, inkább csak pénzkeresésnek tűnik, nem ideológiának - emiatt hihetetlenül rugalmas és képlékeny? mindez persze nem sokat jelent, mert a művészeten belül (van kívül is?) nagyon sok a közös gondolat a kortárs és a hatvanas, hetvenes évek művészete között (ami még mindig kortárs?), néha nehéz eldönteni, hogy ez mennyire tudatos és mennyire csak a környezet természetessége (már ha valami természetes és valami mesterséges és szét is bontjuk emígyen), megszokott struktúrák előidézte, természetes folyamat - nyilván változó és individuális. hmmm." ahha-ha-ha-ha.

j. szempontjai:
"szökik az eső, rászökött, elszökött, kiszökött. ezek csak játékok, viccek, mielőtt elindulnék a munkába, elképzelem, hogy annak idején nem adom fel és művészként játszok tovább, hogy azt csinálom amit szeretek, mert nem gyáva, hanem bátor vagyok. ezt szabad, nem ártalmas és nem is fájó, és még az agyamat is frissíti."

alma, körte blabla, szerelmi történet: bazdmeg:
hühh. emlékszem, hogy bármi lehetséges? lehet erre emlékezni? egyszer j. szerelmes lett valakibe, akivel hosszú évekig nem is találkozott személyesen, a szokásos csetes történet? közösen felnőni valakivel, ismeretlenül? j. soha nem nyílt meg, hiszen ott volt az elutasítástól való félelem, amikor éveken keresztül még csak utalni sem mert valamire, amit érez, gondol, mert nyilvánvalónak érzte az elutasítást. azután túl hosszúra nyúlt az egész és először jöttek a kínos szünetek, visszatérések - majd mindketten megváltoztok, de a vonzalom marad, mert nagyon sok a közös pont, de végül győz az élni akarás és az őszintétlenség miatt pedig jön az elmúlás. Hát így. Érdekes történet lehetne, megszokott? Nem megszokott? Ha megszokott, akkor mi a megszokott benne, mert nyilván az? Ezek annyira ostoba kérdések.... hiszen j.-nek nem lehetett "szokásos", hiszen csak egyszer történt meg vele, de mégsem lehetne belőle érdekes történet, hiszen mások számára érdektelen lenne és főleg unalmas? miért kellene mindenből történetet kreálni? Orwell módszere nekem jobban tetszik, csak leírni, ahogy volt. nem kell hozzátenni és elvenni belőle semmit. minek?

Friedrich Schröder-Sonnenstern,
Pocholinchen the Unknown Angel of Peace,
1950-53

Jack Smith, Untitled, c. 1958-1962/2011, Analog C-print

Slinkachu, Wet 'n' Wild, 2010

Sarah Lucas, Is Suicide Genetic?, 1996,
Cibachrome, 50 x 40 cm

Abigail Lane, Sacred Heart,
2014, Painted MDF plinth,
wax, knife, magnets and
molehill of
mixed materials,
109 x 95 x 40 cm

üzenet J.től:"Tegnap éjjel egyedül kóboroltam a városban, azután buszra szálltam - már részegen. Kicsivel később egy olyan helyen, amiről tudtam, hogy onnan négykézláb is haza tudok mászni: leszálltam. Miután így bebiztosítottam magamat, elindultam és minden kocsmában, ami az utamba esett megittam egy Guinness-t. Mire East Didsbury városközpontból kiértem már nagyon jó volt, a többire nem emlékszem, de itton ébredtem."valaki odaírta a blogomba:Nagyon inspiráló tud lenni az önpusztítás, talán nem is nagyon van ehhez hasonló hatékonyság-növelő eszköze egy művésznek, talán mert növeli az önsajnálatot, ami ugye amúgy káros lenne, de ebben az esetben gerjeszheti az érzékenységet és az empátiát is, bár ez utóbbiban kételkednék, mert ellentmond az önsajnálatnak, ami ugye végülis betokosodott gyermeki önzés. a tokozódás fokozódása? szellemi materializmus? aha. "érezd magad jobban!" - susogja az épp aktuális szellemi vezető, aki keresztbe tett lábakkal elmeséli, hogy hogyan kellene élniük. kacsingatás. nah, érezd magad jól, ez ugye önző, de légy felebaráti, ami ugye szintén önzés, de mi a baj az önzéssel? nyilván semmi. ha baj lenne vele, akkor az evlolúció már megszüntette volna? de egyre csak növekszik, duzzad - alvajáró is lehetnék, aki bebújik melléd éjjel, megdug és reggelre elfelejtődik minden. blaaa. blaaaaa. bla.

Nellie Mae Rowe, Cat And Bird

Maria Lassnig, Selbstporträt unter Plastik, 1972

ohh, szirmok, szelevények. archaikus és nem olyan szavak. ültem ma. ma ültem a buszon és divatos szokás szerint, mert manapság nem a paróka dívik (habár a tinédzserek már biztosan lázadnak ellene valahol, ahogyan kell...), hanem a mblfon, így néztem a mobilomba, BA, mert nem csak a felszínére, hanem bele egészen a processzora szívébe, és észrevettem, hogy Martin Kippenberger kiállítás van a skarstedt galériábaN, s-én meg nem lehetek ott, ezen ITT: bámulni meg nem ua (!=), így elszomorodtam es bamba arccal néztem tovább, de most már az ablakon kifelé. mire jó ez az egész, hogy ez nem jelent semmit, csak egy kósza vágy stb., azért volt vmi érdekes ma is. ha csak ennyicske is. allegória! ánusznapocska!

Martin Kippenberger, Raft of the Medusa

i. "kérlelhetetlen", "kérlelhetetlenség", "kérlelhetetlenség pereme"
f. "zarándok", "zarándok zoknija"

"csak szójátékok. nagyon érdekesek azok a képzőművészeti munkák amik használnak szövegeket, teljesen mindegy kire és mire gondolok."

"beszorult a kezem oda"

"csak mozdulj már!"

"a kilátástalanság és a gyönyör kizárják, hogy szomorú legyek, sóhajtotta."

"a legyek ellepték a falat"

"egy falat kenyér tapadt a szájpadlására - krákogott"

vajon meddig lehetne elmenni? már most unom, mi lenne később...belegondolni is jó.

Urs Fischer and various artists,
YES ,2011, Unfired clay sculptures
modeled on-site by multiple authors

Thomas Doyle, Tremble,
Mixed media,
24 x 14 inches
diameter, 2012

Norbert Bisky, Abschnitt, 2006,
watercolor, pencil on paper, 64 x 50 cm

Anju Dodiya, Forked,
2005, acrylic on fabric,
72 x 42 inches

Adolf Wölfli, Campbell's Tomato Soup, 1929

P. emailja Marokkó tengerpartjáról, Bighamigiből:

"ma olvastam a DGterXbf-en, hogy minden ami jó az egyben valóság is::: "Orwellnek tehát ebben is igaza volt " - hiába kételkedtek benne oly sokan - írták. A szemlélet, nézőpont, kiindulási pont --- nem lehet más? Ez is csak ugyanaz? Csak úgy. Ki gondolkodik ilyesmiféle dolgokon? Én sem. Nyilván nem foglalkoznék vele, ha nem lenne itt ez a fehér terület, a maga csábító dimenziótlanságával - ez csak vicc, ma reggel minden olyan vicces. "Ch. és S. összekülönböztek a fizetésükön" - idegméregként hatott rám, remegek azóta is, nem találom a helyemet, menekülnék - de eszembe jutott a valóság, hogy ez akkor most Az. Teljes mivoltában, itt előttem, terpeszkedik: "habzó a szája", "véreres a szeme", "bűzös a lehelete" és effélék. Rendben? Akkor könyöklés, önsimogatás és koncentráció - az meg odakint úgyis csak úgy történik...olyan kevés a befolyásom rá, hogy nyugodtan nevezhetem nullának."

k. írta, eredetileg japánul:

"nehéz minden pillanatban ébren maradni, nehéz nem folyamatosan Ennek maradni (trigger: ütés), az érzésekből örökös vicc lett, nem ok nélkül: kiderült, hogy elmúlnak (kopaszra borotvált test, a viccmesternek vajon milyen nevet adjunk?) és ami a helyükre érkezik és ami  esetleg megmarad, csak túlélni akar, ha lehet mindenképpen - - - - serkentők, páncélok, ütések, röhögés --- védekezésképpen és gyávaságból, lassanként belül is ugyanaz amiről azt hittem, hogy csak kívülre vetített képek, nehezen lesz négy óra, lassúság. kávéfőzés. csak ami muszáj, csak amit kell.
a szavakat a helyükre tologatnám, de folyamatos a tehetetlenségem, először csak a nagyobb egységek kezdenek mást és mást jelenteni, majd végül szétesik minden, csipogás és prüntyögés, csavarhúzó döfés a saját halántékomba? ez túl erős, ettől röhögnöm kell. szegény Trock., az rendesen ráfázott, delíriumba táncolt a veréb alakú gyilkosával, aki még meg is csapkodta a vállát, mielőtt outsiderként beállt volna a gyilkosok közé. szétcsúsztam. keverednek a dolgok, pedig nem akarnám, de mégis. folyamatos a mesélés, mesélési kényszerem van, de elfojtom, mert kinek, minek----: a hajnali maszturbációk gyakran unalmasak. ez hogy jött ide_????"

Okkyung Lee - One Hundred Years Old Rain (The Same River Twice)

Ernst Herbeck:

Poetry

Poetry is an oral form of making history in slow motion. Poetry is a
literary work. The teacher taught us in school that poetry is sealed. Poetry
hates reality more difficult than itself. The poem is a transference of
authority to the reader. The reader picks up the poem & that's history in
the trees. Poetry teaches you from the animal out, to find it in the wild.
How gazelles are reputable historiographers.

(Translated by Gary Sullivan)

(link)

üüüüüüüü

Boards of Canada

klasszikus, az álmatlanság ellen nem jó, de.

R. Crumb, God Bless DADc. 1985, Ink, graphite,
and correction fluid on paper

Katy Schimert, war on the red planet, 2006