Ma megint a városban tekeregtem, téli cipőt akartam venni, de végül nem mentem be egyetlen üzletbe sem, nem volt kedvem, ezt mindig szeretem halogatni, nem értem miért. Ki tesz fel magának ilyen kérdéseket? Értelmetlen. Azt hiszem zsugori vagyok, az igazság az, hogy szeretem ha a dolgaim évekig megvannak és nagyon nehezen cserélem ki őket, már gyerekként is sírtam, ha a lyuk hátán lyuk harisnyámat ki akarták dobni, hisztiztem, toporzékoltam. Ragaszkodom hozzájuk, amíg le nem esnek rólam, hordom őket, van 15 éves pulóverem...néha még most is elmegyek benne munkába, pedig már olyan kopott, hogy csillog a nyaka.
Lassan itt a december, a maga jó öreg posványával: a kibaszott-karácsonnyal együtt, amitől az ember minden évben másfél hónapon keresztül okádna. És ugye...ilyenkor a Mazochista Marhámnak ott bennem repülnie kell, megnézni a szüleimet, öcséméket, mert így szoktam meg és mert ilyenkor van valamennyi véletlen-szabadság, amit csak úgy az ember képébe nyomnak Krisztus és a Pénzisten nevében, tehát: ha akarom ha nem: pihennem kell az év utolsó felében, mert mások úgy döntöttek, hogy ennek így kell lennie. Rendben. Kinőttem már az ellenkezés butuska kéjéből, jó ez nekem, majd felhasználom amire akarom. Ok. Ebben az éven nem akartam Abba Az Országba menni, de a szüleim miatt megteszem, négy napra odamegyek, de csak az ő ünnepeik után, huszonötödikén, nem lesz rossz, soha nem rossz, ott a diófám a hátsó udvarban - mindig megsimogatom, A. bugyuta világa, és a nagy semmi - nem lesz különleges, de szomorú - mint mindig. Kibírom. Hmm. A menekülők terhei és képzetei, a sok görcsölés, fura ízt tudnak hagyni a szájban, vasízűt, mint a vér, eléggé kellemetlen és bármennyire is mosolyog maga elé az ember, tudja, hogy csak áltatja magát, mert valójában neki itt, ezekkel és azokkal már nincs többé dolga. Nem is nagyon érdekes, p. itt van ez jó, vállalható - csak ne lenne a sok szorongás, félelem: Bevérzik néha a szeme, a magas vérnyomástól? Szúr az oldala. Tüdőrák? Képzelt betegségek sorai. Gyógyíthatatlan mizantrópia és enyhe elmebaj. Mint a többi hétmilliárd ezen a bolygón? Semmi eltérő, mindegyiknek egyforma a belseje, csak a hazudozások és az ostobaság csodás variációi tesznek különlegessé? Kellemes és kellemetlen kombinációk? Röhögök. Mennyi nulla, én nulla, te nulla... kiszámolósdi. Emberek? Csak ciklusok, úgy értem: ciklikusan jönnek-mennek a fejek, arcok, hangok, gondolatok, nemi szervek, szagok és beszélgetések - elmúlnak. Ma futás közben arra gondoltam, hogy a múlt teljesen feleslegessé válik minden pillanatban - ami közhely, mindenki tudja, "az már nincs", de mégis "hat", ugyanakkor nem létezik; na persze: könnyű ilyeneket gondolni. De minek egyáltalán ezekre gondolni? És mi az a szőrmók nagy baltával ott a lila függöny mögött, ami ilyesmivel fertőzi a futás közbeni izzadás és az út fehér csíkjának bambulása közben érzett örömöt, szeretném ha leállna az agyam. Napi 2-3 óra belső semmi kellene. Egy nagy OFF gomb a fejem tetejére, amit tenyérrel le lehetne csapni. Nem valamiféle jóga maszlag, zümmögős baromság, hanem valódi vákum, belső vákum, ahol nincs semmi, még írni sem lehet róla. Csak megtörténik: node, ha semmi, akkor észre sem venném...azt sem tudnám, hogy most üresség volt, tehát teljesen felesleges lenne. Újabb röhögés. Üres beszéd? Dobom fel, leesik, dobom fel, lepattan, jól hangzik, semmiség. Pardon. Elnéztem, ez itt téves. Ohh, ekkora butaság? Köszönöm, ennyi elég is lesz.

j. írja:
Igazi sablonos őszre ébredtem, szitáló esőben indultam futni Gatley felé, hét óra körül még sötét van, de ennél később már nem akarok indulni, mert akkorra már túl sok az autó és nem szeretem a bűzüket, ohh, emlékszem még valamennyire arra, hogy a legjobb márciustól júniusig AZOKnak akik futnak, beleértve a nullákat is mint én --- ez mellékes volt, jól érzékeled,,,,szóval tavasszal már hajnali négy körül világos van, emberek sehol, esetleg néhány buliból hazafelé őgyelgő részeg.
Ezután elmentem a belvárosba bérletet venni, mert le fog járni hétfőn, onnan meg Chorltonba a kedvenc üzletembe, itt semmi "állati eredetű" (amiben hús, tojás, tejtermék, bőr, csont stb.) termék nincs - ez az egyetlen ilyen bolt Manchesterben, talán már írtam róla régebben, nem emlékszem. Elszakadt valami.
p. írja:
Most meg épp ezt az albumot hallgatom, már vagy két éve nem hallgattam, ez talán az egyik legösszetettebb zene, amit még rockzenének lehet nevezni, bár helyenként már  átcsúszik valami klasszikus-kísérleti szférába, mind az ének betétek, mind a hangszerelés.
Érdekes nyelv az angol, és nagyon nehéz, egy bizonyos szintig egyszerű, mivel nagyon-nagyon sokféle tanítási módszert fejlesztettek már ki hozzá, ezekkel egy szintig viszonylag gyorsan el lehet jutni. Gyakorlatilag több milliónyi emberen kipróbált, lépésről-lépésre megtervezett metódusokon keresztül egy-két éven belül elsajátítható az a szint, ahol már valamennyire lehet vele kommunikálni. Valószínűleg egyetlen más nyelvhez sincs ennyiféle oktatási módszer, tananyag, nyelviskola - szerintem ez is hozzájárult ahhoz az ostoba tévhithez, hogy az angol könnyű nyelv. Ezzel ellentétben én azt gondolom, hogy az angol épp olyan nehéz nyelv mint a többi, sok ezer nyelv, aki a pedig a nyelvek között ilyen rangsorokat kreál, az sötét mint az éjszaka, az ilyen rangsorok másra nem jók, mint arra, hogy valaki bizonyítsa velük a saját tudatlanságát.
j.:
nem értettem soha p.-t, pedig próbáltam, de nekem befogadhatatlan az, hogy neki van véleménye a dolgokról, nekem soha nem volt véleményem semmiről, nem is érzékelem azokat a dolgokat amikről beszélnek körülöttem, csak végtelen sok szenvedést és zabálni vágyást látom magam körül, minden növekedni akar, erőt sugározni, nyertesnek lenni és túlélni - rendesen, ahogyan kódolva van: lépésekben, fogakkal és karmokkal. Azért irigylem is p.t emiatt - jól tud hazudni, mímelni és helyezkedni, azt mondja, hogy ezek nélkül lehetetlen életben maradni, ha kell nagyon bátor, nem fél továbblépni - el tud járni dolgozni, sikeres életet él, ésatöbbi... én ehhez mérten életképtelen vagyok, csak feküdnék, festenék, rajzolnék, olvasnék és nézegetném a körülöttem lévő világot, innám a piámat és eljárnék bulizni. Szerencsés vagyok, mert p. eltart, ő szinte nem is költ magára semmit. Cserébe néha nekem kell szenvednem helyette, hogy ő eleget tehessen a társadalmi elvárásoknak? Valami ilyesmi. Meghallgatom őt, ennyi. Nehéz megfogalmazni. Négyen élünk, de ketten már néhány éve elutaztak, csak beleadnak a lakbérbe, nem tudni visszajönnek-e valaha.

A hiba. A hiba esztétikája. A hiba nagyszerűsége. A hiba túlértékelése. Ide írhatnám, hogy alábecsülése. Megkopott a tudásbázisom, elbutultam. Ma reggel Kim Cascone egyik írása gondolkodtatott el a hibáról, de nem volt agyam és időm tovább fűzni a gondolatsorokat - inkább az orromat túrtam.
Próbáltam befogadni az ő hiba értelmezését; ide egy idegen szó kívánkozott elsőre, csak hogy fürtökben lóghasson a tudálékos faszkodás, de kitöröltem, nevetséges. A Bennem Lakó Punk szarszagot kiáltott? A hiba mint fontos tény és tényező, jelentős, ez nyilvánvaló, de vajon mennyi minden származtatható ebből? Nyilván: a szükséges dolgok, vagyis amire rámutatnak és amit felhasználnak (belőle, a leírásokban, a meghatározásokban, ürügyén, okán), engem elsősorban az zavart meg, hogy nem tudtam magamban eldönteni, hogy mi a hiba, na persze a biológiában ez egyszerűbbnek tűnik, írnám, hogy ez csak látszat, de akkor meg az abszolútumba vesző zagyva integetne vissza rám kacagva. Nem választok semmit, a valóság ugyanis választhatatlan, ott van és kész, minden más csak ködösítés? Nem szeretem az ilyen megállapításaimat, gyanúsak. Álkérdés a seggarcoknak? malacka.

Már hajnali fél három óta fent vagyok, átbuszoztam egész Manchesteren; Didsburyből Middletonba, mire az irodába értem kétszer bőrig áztam, James, a takarító széles mosollyal fogadott, kedves ember, minden másnap jön. Annyit tudok róla, hogy kenyai és, hogy a mobilja csengőhangja valamiféle harsány ír ál-népzene, ami néha, amikor porszívóz és közben hívása van, derültséget szokott okozni. Kilencre kellene bejönnöm, de már fél nyolc körül itt szoktam lenni, ilyenkor még senki nincs itt, én kapcsolom ki a riszatót. A szerverteremből jön a hideg, az eső esik, szeretem nagyon az itteni őszt, a közeli dombok felől jó illatok szoktak jönni, ha épp erre fúj a szél.

A kompozíció. Csapongok. Témaváltás. A személyes történeteim mind aprócska halál gyerkőcök, szétfutnak ezer felé. Ebben a városban jó élni, a belső magányban, valamiféle fura menekültként, az anyanyelvemet egyre kevesebbet használom, otthon az egyik országban, ahol születtem lenéztek miatta, a másikban pedig nekem kellett volna amazokat lenéznem, hogy befogadjanak a csordába. Itt senkit nem kell lenéznem, ezért ez a világ alkalmasabb az életre. Talán.

nem tudom milyen az idő, mert nem látni ki, olyan szögben ülök, ahonnét csak a tükröződések látszanak az ablakon.
Philip Akkerman önarcképeit néztem, unalmasnak találtam és a vége felé már kicsit nevetségesnek is, és nárcisztikusnak, amitől rossz hangulatom lett mert A. jutott eszembe ezekről a képekről, aki állandóan a saját aláírásait firkálgatta minden létező formában, az elé kerülő bármilyen papirost azonnal elkezdett feldíszíteni a saját aláírásaival és látszott rajta, hogy kielégül ettől a dologtól; mintha az aláírása kacskaringói a saját fallosza lett volna, tudatta a környezetével, hogy neki ilyen szép, ilyen kibaszottul egyedi aláírása van - persze ez csak pillanatnyi érzés, biztosan bennem a hiba. visszavonulok. A. ilyen, ma már kevésbé látszik rajta, de a kudarcai és a becsvágya állandó konfliktusban tartja önmagával, másokat kínozni, parancsolgatni, tudni, tudni és lenézni. A. játékai, és az ő kacskaringós fallosz-írása, ami gyerekkoromban félelemmel töltött el, attól féltem, hogy én soha nem leszek olyan dicsőséges aláírás tulajdonosa mint amilyen az övé? Nem. Szerintem nem irigykedtem rá, csak rettegtem tőle. Pszichologizálás?
tegnap kaptam kotyogót, szép, új, tömör fém, és működik is, reggel kipróbáltam, azért adták, mert állításom szerint szombaton rászoktam a kávézásra, előtte soha nem ittam; bolondéria, majd elmúlik.
úgy tűnik, hogy ma túl kritikus hangulatban ébredtem, ahány képzőművész munkáit nézegettem, mindegyiket utánzásnak, skolasztikus majomkodásnak tartottam, ami mögött nincs valódi élmény, csak fantáziálás és öncélúság. így abba is hagytam a kutakodást. "kapja be mindenki a faszt?" - kiabálja a képzeletbeli sarokról a képzeletbeli, belső punk és oda is szarik egyet az orruk alá.
integetek.
elfogyott a kávém, túl híg lett, több kávét kell belerakni, vagy kevesebb vizet? majd kikísérletezem az ideális mennyiségeket.

délután Hajas Tibor egyik munkáját akartam elolvasni, feltúrtam az internetet miatta, de persze sehol semmi. van egy könyv, amiben benne van, de azt majd csak 3 hónap múlva tudom megvenni, ha abba az országba megyek, illetve abba a városba. nem tudom miért nem lehet értelmes könyveket is kiadni e-book formában, valószínűleg nem éri meg anyagilag, mert csak az olyan nullákat érdekli mint én.
jó érzés, hogy már elég régóta nem írtam ide és most sincs szinte semmi közölnivalóm, csak ez volt, amit felül olvashattam, H.T.-val már lassan tíz éve foglalkozom, érdekel(ne), de sajnos túl kevés az információm. ami az én hibám, mert minek foglalkozom ilyenekkel? miért nem inkább recepteket gyűjtök?
a lábam fázik a fehér papucsban, abban, amelyiknek kiszakadt a talpa és valami papírszerű anyag potyog belőle, ma már egyszer felporszívóztam utánam, majd ha innen hajlandó lesz felkelni, akkor kidobom a szemétbe. ezzel együtt.
a végletek. nem mondanak többet a középszernél, mindkettő üresnek tűnik - persze nem mindig, ez most egy ilyen állapot, tehet mást? elfogadja. nem kell felfogni, csak elfogadni, mint egy rendszert, amibe valaki, valahol belepottyantott, beszélik, hogy lehetnének más szabályok, mesélik a könyvek, hogy valaha, valahol, valakik már próbálkoztak mással, de nem sikerült, vagy igen, de csak keveseknek - állítólag mindig az volt a probléma, hogy túl sokan pusztultak bele a kísérletekbe, ami egy idő után kínos volt? micsoda morál-alapú gügyögés, de ha kihagyod, kimarad az érzelmi töltet.
ez a szombat aggasztó? érzem? lent az utcán emberek sétálnak, a Wilmslow road tele autókkal, kicsípve, nászruhát öltve, párzásra készen menetelnek. a kopoltyúm üresen cuppog, nincs víz, túl sok a kérdés és még sok egyéb "túl"-al kezdődő dolog, amelyek túlságosan unalmasak voltak ahhoz, hogy begépeljem őket.
a boldogsághoz nem sok minden kell, csak megfelelő szintű elbutulás, a többi fokozatosan kialakul magától?
végletek, végső menedék, egy üres papírlap, toll és egy cigaretta, végső menedék képzés, ahol nem keresnek, ahová nem szivárog be az ostobaság?
ne kérdezz már annyit?

teljesen ősz lett, vagy nem, mert a levelek még nem potyognak, de kellemes, nedves hűvös, sötét, amilyennek lennie kell, jövő héten már Halloween, a Tesco már tele van egyenre szabott tökökkel, halmokban állnak, de kicsit arrébb, a hátsó sorokban lehet műanyag tököt is kapni.

tegnap este vettem magamnak búzasört, csak egy üveggel, finom volt, szeretem, hogy zavaros.

jó ez az őszi csitulás, elhalkulás, az ember reggel még sötétben megy dolgozni és este már sötétben ér haza, gyorsan bevásárol, zabál, fürdik, alszik. 

még 1-2 hét és beindul a karácsonyi elmebaj, a raktárakban már biztosan hegyekben állnak az ezévi biszbaszok, amikkel majd elárasztják a boltokat, képzelem micsoda pörgés lehet a gyárakban, hogy legyártsák a sok műanyag szemetet.

Anne Briggs - Young Tambling

Charles Bukowski:

my computer

"what?" they say, "you got a
computer?"

it's like I have sold out to
the enemy.

I had no idea so many
people were prejudiced
against
computers.

even two editors have
written me letters about
the computer.

one disparaged the
computer in a mild and
superior way.
the other seemed
genuinely
pissed.

I am aware that a
computer can't create
a poem.
but neither can a
typewriter.

yet, still, once or
twice a week
I hear:
"what?
you have a
computer?
you?"

yes, I do
and I sit up here
almost every
night,
sometimes with
beer or
wine,
sometimes
without
and I work the
computer.
the damn thing
even corrects
my spelling.

and the poems
come flying
out,
better than
ever.

I have no
idea what causes
all this
computer
prejudice.

me?
I want to go
the next step
beyond the
computer.
I'm sure it's
there.

and when I get
it,
they'll say,
"hey, you hear,
Chinaski got a
space-biter!"

"what? "

"yes, it's true!"

"I can't believe
it!"

and I'll also have
some beer or
some wine
or maybe nothing
at all
and I'll be
85 years old
driving it home
to
you and me
and to the little girl
who lost her
sheep.
or her
computer.

"eléggé sok a rohadék" - sziszegi, majd rátenyerel a fekete foltra, hogy szarvas ne vegye észre, hogy kiégette a terítőjét. almáspite ezután néhány percig csak bután bámult maga elé és hallgatta, ahogyan szarvas szöszmötöl a fürdőszobában, "papírsuhogás, biztos épp a farát törölgeti."- gondolta.
nem történt semmi különös, élvezettel figyelem a saját öregedésemet, próbálok türelmes nulla lenni, és nem rágom a megkeményedett bőrt a körmeim mellett. felnőttem.
szarvas végre kijött, meztelenül, szőrös testén vérfoltokkal, azt hinné az ember, hogy valaki gyomorba lőtte, de semmi fájdalom nem látszik az arcán.
almáspite elkezdte fotózni a manchesteri buszokon a szemetet, mert úgy érezte, hogy minden egyes szemétdarabka összefügg a piték és a crumblek kollektív tudattalanjával, ami megvédi őket attól, hogy emberekké válljanak.
csakhogy itt vagy. mondta szarvas mosolyogva és egy vérbuborék jelent meg a szája sarkában.

Kiki Xajda, Orange line, 2013

Nem csak ez történt. Moralizálós fasz. Neveti és rádől a fotel kartámlájára, már rázkódik a röhögéstől, hogy valami szörnyűre gondolt, ami végül mégsem valósult meg, és ezt sajnálta, mert, hogy ez megakadályozta őt a megtapasztalásban. Pite megkérdezte, hogy ez hasonló-e ahhoz, amikor a hím ember gyerekek mozdonyvezetők akarnak lenni. Azt válaszolta, hogy nem. Csak semmi durca. Csak semmi bánat. Az álmok nem múlnak el, csak a helyükre kerülnek.

Kiki Xajda, Newspaper, 2013

Ez valami fikció_? kérdezte pite.

drakulaság. a Momában Mike Kelley kiállítás nyílik, egészen jövö év februárig, vajon miről beszéltek:? nem értem. még mindig. jaj, csak értékelni ne kelljen, senkit.