képek, betűk

megint továbbállok, sokadik albérlet, sokadik város, sokadik ország, 20 kilónyi terhet vihetek a repülőgépen, a grafikáim nem jöhetnek velem, a könyveimet újra otthagyom valakinél, a ruháim nagy részét egy kuka mellett hagytam; semmim nincs. és ez mindig örömmel tölt el, mindig irtóztam a saját háztól, lakástól, telektől - mert a halál, hullaszag lengi körül és az elmúlás képeit idézi a kényelmes belefeledkezés az anyag és a birtoklás csalóka vigyorgásába; nem beszélve a megalkuvásról és a kapzsiságról. nem kell semmi.
33 évem elfér egy hátizsákban, ahogy tárgyaim nincsenek, éppúgy mondanivalóm se nagyon akad.

--------------------------------------------------------------------------
ma írtam egy levelet, ez volt benne:

rajottem hogy anyam es apam fura kevereke vagyok (micsoda felfedezés!) ;borzalmas;
anyamtol a konyvmaniamat orokoltem és a depressziora valo hajlamomat
apamtol pedig a fektelenseget és az indulatossagot és valoszinuleg a muveszeti tehetseget is (micsoda illúzió, micsoda önteltség)
masom nincs is és ezzel nem lehet eletben maradni túl sokaig
szanalmas, halalra akarom magamat inni es kabitoszerezni.
--------------------------------------------------------------------------

csupa, csupa szánalmas dolog, mintha fontos lenne bármi is, nem beszélve arról, hogy nevetséges dolog a gondolkodás.

így legyen. az önsajnálaton pedig kacagjunk együtt.

ezen módja.