Instead of people

I chose the trees and the bushes,

the silence before dawn,

when people are asleep,

doing the least harm.

Their cars just take up space then,

above the grey of the roads —

no stench, no traffic, no filth.

The shops are closed,

no lies, no showing off,

even their social status is dormant,

Except for the drunks —

the taxi drivers haul them around

like living cargo,

one after another, like dead meat.

I stay away from them, from the media, from the news.

Nothing from their world interests me.

I just run.

The foxes are my friends,

from the dark riverbank,

listening to the Mersey’s song.

The joy of solitude,

clean air and silence —

like a hushed corner in hell,

a balm for wounds.

I fold the Moon onto my face.

In forty degrees before leaning walls
on the yellow IKEA chair’s leather I float,
the lamplight slobbers over ghostly faces,
It has already digested everything it has reached,
so now it will vomit dark streaks,
the mosquitoes on the wall are the audience,
if I could move, I’d crumple –
the whole thing into a knot, the room,
the street, its juice seeping through my fingers
like overripe, rotting fruit,
its flesh tunnelled by human teeth,
I’d crawl there too, inside,
grinding myself to pulp, you’d come to mind,
You’d feed me full, the last personal suffix,
with that cloudless, rare laughter
one of the eleven honest moments
in a person’s life,
Finally, the walls will softly fall on us,
and we just keep lying,
calling this our existence.

oly csend volt, úgy hagytad, dőlt falak,
végül abbamarad, szárnyvégek, rád ragadt
ólomvíz, bágyadt szavak, eszméletbe hajtanak,
kattogás a páncélarcokon, a bőr mögött
valakinek nevezett valamik alszanak, körök
melyeken keresztül a pirkadat szonátáját
hallgatják ezek a félig állat rejtvények,
kikre gondolsz? mikre gondolsz? és jobb
válasz híján létrákat mázoltam a felhők
buborékmintás ruhájára, alvókák éljetek!
zárjátok el a gázcsapot, vágjátok le a kötelet,
a fejetekről a héliumos zacskót lehúzni!
a lekókadt csíkokat felfele húzzátok,
a remény akkor is az, ha időben korlátos?

oly csend van, leporoltad magad, dőlt falak
végül csak virágot öntöz, talpig kacagásban,
miközben egy megbeszélésen vigyorogva
szolgaként feszített egy kereszten, vagy
egész nap szeplőtlenül fogantatott holt maszlagot
mások örömére, micsoda lágy rothadás!
ha rámutatsz visszamutat és kinevet,
milliók hazudnak egymás pofájába,
akár az öröklétről ábrándozó rügyek,
jó, akkor zoknit húzok, és leélem ezt is,
a ma potyautasa leszek, közömbös madár,
aki jól tudja teljesen mindegy a múlt,
a jövő pedig olyan posvány, melybe 
kötelező belépni akkor is ha tudod,
az idő, az idő nincs is ott, csak az elmúlás
mértékegysége, mint a súlynak a kiló,
és akkor mi van? és ezen is csak nevet.

talán azért nem értjük a gravitációt, mert erőként kezeljük, közvetítő részecskével (pl. gravitonok), szerintem a gravitációt eddig rossz "helyeken" keresték, azt gondolom, hogy az ősrobbanás után, ahogyan fokozatosan lehűlt minden és kialakultak az erők (elektromágnesség, gyenge és erős kölcsönhatás) és létrejöttek az első részecskék - talán volt egy lépés: a hűlés következtében az ősrobbanás energiájának konzisztenciája, összefüggősége megszűnt mint olyan - mint folytonos energia létezni és a folytonosság megszűnése apró réseket hozott létre amelyeken keresztül a "semmi" át tud áramlani - nehéz megmondani mi az a "semmi", talán a téridő szövete (semmiképpen nem valamiféle ezoterikus, vagy isteni maszlagra gondolok), talán a világnak az a része amit nem ismerünk - az univerzumunkon kívül eső rész - ki tudja? És szerintem ezek a  nagyon apró "rések" okozzák a gravitációt, tehát nem olyan erő mint a többi fundamentális erő - hanem a téridő szövetének nem-folytonossága, melyet olyan pici rések hoznak létre amit elképzelni is nehéz - valószínűleg a Planck-hossz-hoz közelít a méretük - nehéz hasonlatot találni, nehéz szavakat találni erre, hiszen maga a téridő is bizonytalan, sőt az idő maga is valószínűleg csak emberi fogalom és kreálmány, a kvantumvilág, a mezők is az egész - nincsenek fogalmaink erre és a matematika az egyetlen eszközünk a megértésre, talán majd később kvantumszámítógépekben sikerül modellezni - nem tudom, már a "rés" szó sem helyes csak nincs jobb, hozhatnék hasonlatokat mint a "szita", de nevetséges lenne, a lényeg, hogy szerintem a gravitáció nem erő, hanem a téridő nem-folytonossága által okozott jelenség, melyet az ősrobbanás energiájának lehűlések okozott. 

aztán ki tudja, valószínűleg senki - egyelőre

teljesen mellékes, "teljesen mellékes", az abszurditás
hegek fokára áll és belekukucskál a sebembe, rémek résnyire
rémek, résnyire, kapálózik benne és felfeslett varrataival
körbeláncolja magát, de unja, így sárkányt feszít, ráköti
és úgy tesz mintha az ott egy rét lenne, széllel és felhőkkel
rajta rohan, teljesen mellékes, mellékes, mit érzel, mellékes,
egyedül akár a kiirtott gyerekkori lapály, melyről a fákat
óriások kergették szét, polipok a mellkasomból, mellékes?

titkosnak érzett régebbi dolgaik, az őrültekből szenteket
csináltak az évszázadok, de mellékes, sokkal fontosabb a kezed
ujjaid bőrén a hegyrajzok, ámulok rajtuk, a szabályosságaikon, 
ilyenkor csak szótlanul lapulnék mint síráson kapott zenebohóc,
látlak, szeplőidet verebek állják körül csipegetve akár a magokat
húsod vérben ráng, mellékes mint én, ez a rohadt nap
a pillanaton átrobogó táguló tér és a jövő minden kolonca
jó lenne legalább egy fontos, de ha belegondolok 
nem csak a semmi, de még annyi sem marad

az égbolt, vagy amit annak
véltél, dajkálja a felhők árnyékát
szédítő - gondoltad, közben elaludtál,
sápadt ajkadra fényt csiholt,
nyájakba tömörült csillagok közt
a legapróbb óriás a Hold - mosolyogsz,
látom amonnan, nevezzük végnek,
hol a remények fáklyaként égnek
humort perjézve, nevetést füstölnek
belőled, belőlem és az égből,
minden szegletből, végből,
és te vagy, újra - tenyered nyomán
rügyekké zöldülnek a férgek,
ez önmagában jobbá tehetne,
mosolygok - a halál nem jobb,
maradsz hát, ki tudja miért: hagyod,
puha arcodra gondolva - jönni a holnapot,
magányok görbe árnyai alatt,
az ablak jeges párájába szívet ragaszt,
hasra fordulok - álmokba menekülve,
minden nap, ugyanabban elmerülve,
magad magadat feledve - szépen.

Ez itt az LLM-ek és bináris alapú neurális hálózatok kora, az értelem és az eszmélet imitációjának bolondok hajója, mely nem működő "intelligens" termékek piacra dobásával épp viccet csinál magából - AI-nak nevezik azt ami nem az, ez az egész egyre inkább emlékezetet arra mint amilyen a dot-com bubble volt - csak jelenleg nyelvi modellek intelligensnek tűnő intelligencia imitációjától harsog minden, óriás energiát elégető szerverparkokban futó rendszerek sikeresen imitálnak intelligens viselkedést, melyek bár jók nyelvi, képi és bármilyen emberi dolog kiterjesztésére, variációk készítésére, vagy fehérjék modellezésére, minták felismerésére - mégsem intelligensek, ennek ellenére mégis belehajszolták magukat a nagy cégek egy hazugság-spriálba, energia és időpocsékoló megoldások szállításába és most olyan termékeket árulnak például a szoftver-piacon amelyek nem működnek, mert kell a profit, mert már sejtik, hogy valójában nem képesek bizonyos határok átlépésére és ezt az eredményt is csak hatalmas energia felhasználás mellett tudják hozni - jelenleg ugyanis még nem létezik mesterséges intelligencia, minden hazugsággal ellentétben és ezeket a hazugságokat milliók és milliók hiszik és szajkózzák el nap mint nap minden platformon - azt hiszem, hogy Roger Penrose-nak valószínűleg igaza lesz abban, hogy a tudat nem pusztán matematikai kérdés, nem csak is és kizárólag számítási kapacitás kérdése ezért bináris számítógépekkel nem létrehozható. Én úgy látom valódi mesterséges intelligencia nem létezhet egészen addig amíg nincs olyan kvantumszámítógép amely képes arra, hogy részecske szinten modellezze az eszméletet annak minden részével, ez ami ma történik csak imitáció, köze sincs ahhoz amire én várok: hogy önmagunk átalakításával tovább tudjunk fejlődni. Ha lesz valódi feladatokat megoldani képes kvantumszámítógép - olyan megoldásokat szállítva, melyek majd részecske szinten megoldják azt, ami az agyban a neuronok biológiájának szintje alatt történik - amit még nem is ismerünk teljesen, de már sokan sejtenek és kutatnak (pl. publikáció: "Experimental indications of non-classical brain functions" és egyre több hasonló van).
Még valószínűleg hosszabb idő fog eltelni addig, amíg lesz valódi "mesterséges intelligencia" és ha elkészül, ha eszméletre kel - az nem lesz többé "mesterséges"-nek nevezhető - az egy új faj lesz, vagy jobb esetben - ami én szeretnék egy evolúciós lépcső az embernek egy lét felé, ahol ki lehet majd lépnünk végre a test és az idő börtönéből. Ez a kortárs bolondozás ami napjainkban történik érdekes kísérlet volt a ChatGPT megjelenésének első egy hónapjában és érdekes lesz majd pl. egy metaverzum-ban, ahol 3d modellezett emberek csetelnek majd ugyanazokról amikről egy kávézóban is tundának, de valójában ez az egész ami jelenleg zajlik csak önmaga paródiája, melyből az utolsó profit-morzsát is próbálják kipréselni, bármi áron azzal, hogy emberi imitációkkal próbálnak olyan folyamatokat automatizálni melyek gyors profit-maximalizáló képességekkel bírnak és nagyobb piaci dominanciát eredményeznek (vagyis egymást hajszolják bele a nagy cégek a hazugság-spirálokba) és a kapitalizmus primitív szabályait követve kipréselik az utolsót is azokból akiknek a munkájáért majd kevesebbet kell fizetni, vagy akiket ki lehet váltani - látszólag olcsón, de valójában iszonyú drága energiáért. Ez a civilizáció amit ma ismerünk: egy csőd - sem az emberiség okozta klímaválsággal, sem a túlfogyasztással, sem a természet és környezet rombolással nem tud mit kezdeni amíg a pénz, piac, profit és a tőke ennyire dominánsak. Jelenleg leginkább hazugság, hazudozás van és az olló a gazdagok és szegények közt egyre jobban kinyílik - nem vagyok jós, nincs üveggömböm, de ha lenne nem mernék belenézni.

Szegek a szobrok homlokában
ki tudja miért? most hallgatsz
mert éppen csak felébredtél
emlékezni akarsz az álmodra
de csak az érzés van meg
a felhők alól hiányzik a táj
úgy gondolod? azt érzed?
mindebből semmi nem létezett?
mégsem adtad fel? jártál?
mechanikus angyal, tátikázó
fémszárnyakkal? tudod,
a mosolyod akár a kilincs
nyit-csuk és meglep
a kosz, a rend vagy egy szörny
a véletlenek ostoba csordája ---
kettőből csinálnál egyet
pedig tanultad...az entrópia....
valami az ujjaival csettintget
nem neked, nem parancsot
csak várakozik, így lazít
már csecsemő korodban is
ott ült a kiságyad mellett
most is láthatnád
de a bizakodás, remények
tervek, pénz meg a többi
kitakarják - pedig ott ül
neki néhány perc
ami neked az egész élet
s ha újra meglátod - hallgat
szeget ver homlokodba
majd ráakasztja a legjobb
neki tetsző fényképed
melyen fényben feloldva
boldogan mosolyogsz.

tudom, hogy nincs pokol
de ha lenne, pont ilyennek képzelném!
milliárdnyi kis és nagyobb ördögök
emberi maszkokban
egyre közelebb és közelebb
s végül már csak a meggyőzés
a kommunikáció létezne
mert minden más eszköz: 
kínzás, börtönök, elnyomás
kevésbé voltak hatékonyak...
ezért, ha létezne pokol
abban az ördögök csak szerepelnének
folyton csak beszélnének 
mondanák: dadamm-dam-dadam
mindenki közölne, véleményezne
meggyőző arccal narratívákat bütykölne -
mintha nem létezne valóság
mintha minden csak egy mese lenne:
személet kérdése
egy alternatíva
bármi és azok ellenkezője: igaz
elhitetnék, hogy ők másfélék - akármit
a kiábrándult lelkekre vadászva
de azok is ördögök lennének
s néha szerepet is cserélnének---
történeteket gyártva egymásnak
ha létezne pokol, abban 
nem kellene semmilyennek lenni
mindig csak egy új történet kellene - azt eladni
pénz, vagy lélek, adat vagy adomány
csak kicsaljon valamit, hasson
mint 
egy ölelés, vagy egy csók
egy történet a szeretetről
egy másik a környezetvédelemről
egy új, kíméletes technológiáról
a valóság - mivel nincs: mellékes
az üzletnek nincs etikája
csak jogtára, politikája - eladnak bármit
végül már nem is tudva miért
mert megszokták? mert több kell?
már senki nem tudja...
a legkisebb hatalom kéjéből
nagyobb kéjek fakadnak
milliós elérés, nagyobb nézettség
média, önépítés, tartalom - csak beszélj!
és beszélnek... vigyorognak - osztanak
adományt kérnek, vagy épp adakoznak.
A pokol - ha létezne
napról-napra növekedve
a sötétséget egyre több energiával elfedve -
fényekkel töltve meg a retkes városokat
a valóság véres bőrére kíméletet,
a letarolt, kipusztult erdők helyére
élményparkot, gyárakat, éttermeket vetítve -
ezek itt mi vagyunk: én is!
ördögök emberi maszkokban
egyre több tudással
egyre kifinomultabb hazugságokat gyártva
percről-percre gyorsabban zabálnak
mormolják saját kitalált történeteiket
s végül el is hiszik azokat -
ha létezne pokol,
az pont ilyen lenne
és én benne élnék
s tudnék róla: talán bele is őrülnék
tudván
ördög lettem
sírnék - minden nap, minden este
ha létezne pokol
menekülni akarnék belőle
egy széken állnék, fonott kötéllel kezemben
a kijáratot keresve
ha létezne pokol
meg akarnék halni
hátha vége lesz - s nem leszek ilyen
ördögmaszkos ember
ki már önmagát is elfeledte.