Rosszat álmodik

Újabb etnikai tisztogatás,
Most az azerbajdzsánok üldöztek el embereket Örményországból,
Nagorno-Karabakh-ot több ezren hagyták el,
talán örökre.
A huszonegyedik század is huszadik század.
A bolygó más részein menekülttáborokban milliók szenvednek,
közben az internetet lelketlen kofák
és hataloméhes elmebetegek használják eladásra és propagandára.
Tényleg ilyen visszataszító lények lennénk?
Kifordul a gyomrom magunktól -
indulat-mentesen,
hányingert érzek ha a civilizációnkra gondolok.
És itt nyugaton - az úgynevezett "jólétben",
alig akad más visszatartó erő a pogromoktól,
tombolástól mint a percnyi, lehetséges anyagi kielégülés,
amint megbicsaklik a kapitalizmus itt is ugyanaz lesz?
Tombolás, utcai erőszak, etnikai tisztogatás és gyilkolás,
mert amíg biológiai lény az ember,
addig hiába iskolázzák, hiába kerül rá modern ruha,
hiába a technológia - a máz alatt ugyanolyan maradt a többség,
babonákban hisz,
összeesküvésekben hisz,
rasszista, nacionalista, homofób és önző.
A kegyelem, a másik tisztelete, a szabadság, elfogadás, testvériség - olyan értékek,
melyek talán csak a szellemi óriások,
filozófusok, szentek gondolataiban léteztek -
ritka kincsek, melyekre a gazdagodó elit,
majd a kapitalizmus végül rendszereket épített,
mert így tudott piacot csinálni magának,
növelni azt,
profitot maximalizálni,
csak ez jelenleg nem látszik a fogyasztással takart képmutatástól.
De amint megreped a máz,
s mikor lepereg: olyan dolgok jöhetnek,
melyek a bolygó más részein most is történnek,
csak itt nem akarunk tudni róla.
A jólétben élő nyugat még demokráciásat játszik,
amíg a boltok polcain megtalálja amire vágyik,
úgy tesz mintha valós, közös akaratból fakadó szabadságban élne,
ahol nem gyilkolják halomra egymást
ivóvízért, ételért - vagy csak úgy: szórakozásból.
S ki tudja meddig marad ez így?
Majd meglátjuk.

honvágyaink labirintusai

Étrendek papírra rajzolt labirintusa,
szótlanul hagyott bunkóság a boltban,
sáskák a belső udvarban,
a kövér hús látványa a tányérban,
felsoroltalak benneteket, ó! az ijesztő dolgok!
mindig emberekhez kötődnek...

Eszembe jutott a távolság adta remény,
az otthon örökbe fagyott válságapparátusai,
itt nem kell törődnöm veletek,
a feudalizmus huszonegyedik századi formáival,
a felszentelt tolvajokkal és a pökhendi földesurakkal,
meg a söpredékkel, akik mindig mindent megmagyaráznak,
majd két percnyi gyűlöletért és egy olcsó illúziórét cserébe
annak tapsolnak akitől a hazugság-adagjukat megkapják.

Felszabadító az uradalmon kívül élni,
nem kell látnom ahogyan az
a dörgölőző úrszolgák egymás hátára ürítik
zsíros bélsarukat - cukor lehet abban a kakában,
mert annyira kedvelik az alsóbb szinteken,
sorban állnak és tátogva kérik az újabb öblítést.

Valamilyen műpunk dalt kellene dúdolni nekik,
hátha a megbotránkozás kimozdítja őket a vegetatív hűbérpózból?
Dehogyis, hiszen ha értenék az iróniát nem itt tartanának...
Haza, gondolat és ország - a központi jelzések szintetizátor indulóit
mosolyogva prüntyögi a vezér,
a hallgatóság meg ide-oda riszál.

Ez most véget ért, mármint a felesleges gondolatsor.

A színes redőnyt nézem, óriási kanszúnyog csimpaszkodik
a bal felső szélén, talán mondana valamit?
"Legyen kellemes ez a hétfő!",
"Szép idő van!"
Ez meg itt mosolyog. Örül az új kockás pizsamájának,
az egészséges fogsorának,
lassan két óra - a hajnalt megelőző felhőket figyeli,
időjárást vizsgál, futócipőt helyez az ajtó elé,
ujjas zoknit húz és elindul az éjszakába,
fejlámpájának fényében a bogarak cikáznak,
várja, hogy a Mersey partjára érve,
denevérei közt rohanjon a didsbury-i híd felé,
ahol nincs ember, semmilyen akarat,
csak az üres sötét, a könnyei és a reményteli csend.

Bn89Mx2

"Capitalism is dead."
tells contemporary fools.
While they enjoy their money,
write popular books,
and build their wealth.
Capitalism is not dead, of course. It is raging,
And tougher and bigger than it has been before.
Capitalism will persist
until humans have biological requirements:
Nourishment, hydration, and sustenance.
Capitalism is everything now.
Even anti-capitalist movements
are only a part of human civilisation
which is based on greediness,
which is nothing more than one of the
psychological ingredient of capitalism.
The tyranny of huge data-driven companies
seems to be the engine of it now,
It used to be oil companies,
before that, coal-based industries.
The capital obeys the technology
that could make a profit.
Capitalism will only disappear
once we can get rid of our
biology and change our natural
evolution to artificial.
Capitalism is not consolidable,
Its core nature cannot be changed
because it correlates with human nature.
We need to get rid of biology,
we will have to lose our natural body,
replace it with something minimalist,
maybe a cluster of particles,
our concinnous must be transferred,
we ought to be microscopic, 
and that would be the only real change
which can terminate capitalism,
and we should be disconnected from those
things we are bonded now by our biology:
Time, demise, reproduction.
Without this, we will face permanent wars,
mess and extinction, and
newer forms of capitalism.
Again and again.

A04

Legyen arca a levegőnek
ütem nélkül rúgjon és felejtse el
az andalító kopogást a falakon túlról.
Észrevettem, hogy nincsenek vágyaim?
Ki meséli majd el a hiábavalóságunkat?
Ki érzi majd, hogy volt abban valami
fáradt, komótos szorongás
ahogyan a sarok felé néztünk,
vagy elmostunk egy tányért?

Nehéz elfogadni ezt a valamit,
életnek nevezzük, de csak mert megszoktuk,
el akarom felejteni a létező fogalmakat,
az öt érzékeléssel együtt,
elhagyni ezt a biológiát,
a jelenkor primitív homályát,
mintha rémálom lenne,
milliónyi eltévedt szörnnyel.

A szeretet az egyetlen érzés,
mely értelmünkben jövőbe mutat,
mármint a valódi: igen, a ritka,
nem a milliárdnyi, állandóan szajkózott
álságos, önző, vágyvezérelt, buta,
hanem az ami akkor is létezne,
ha atomfelhő-testű értelemként
az űrben utazva meghatódna
ha vírust találna egy meteor jegében,
vagy ha látná amint magába
omlik egy öreg csillag.

Itt élni, ebben az ijesztő emberbolyban,
pénz, országok, istenek, rendszerek,
országok és szerves testek közt,
tőke, hitel és termelés, szállítás,
vágyak és hatalmi mámorok
mérhetetlenül egyszerű sodrában,
ahol a néhány százezer éves értelem,
keveredik az alig kialakult
világrendek újabb és újabb
korszakainak borzalmaival,
félelmetes és szomorú.

Legyen a csend panasz nélkül,
a kívánságok kedves soraival,
hogy egyszer elhagyjuk majd,
ennek a szerves létnek a poklát, 
a szükség és az evolúció parancsait,
ezt a bolygót és a fájó, vágyó húst,
s valahol távol, a hideg űrben
úgy gondolunk majd vissza
erre a korszakra, s olvassuk
a jelenben is gyűjtött adatokat,
mint ma a régész a leleteket,
s talán elhisszük majd
itt is létezett olyan tudat
mely oda vágyott ahol most ő van.

Reggel, Henwood Road

Máladéknak érzem a kilátást,
Lehet, hogy nincs ilyen szó,
Mégis értem. Régebben méricskéltem volna,
illik, passzol - mint egy új gurulós bőrönd,
turkált nadrág, vagy ez a gondolat.

Manchesterben olyan az ősz képzete,
mintha a gyerekkoromról akarna mesélni,
de nem tud, így csak idézget,
a parfümje is olyan -  földszagú,
és a fényei a levelek alatt,
mint a kénvirágok palástja,
emlékeimben - egy pince falán.

Itt az a fajta csend van, ami a közelben
teljes, de a háttér - ha figyelem,
zúg, morajlik. A kertben vörösbegyek,
rigók és ismeretlenek füttyögése,
de amott a körgyűrűk, repülőtér,
kukásautók. Együtt suttogják 
azt a színtelen zajt, mely ha megszűnne,
tudnám - végre elpusztultunk.

Jobb hely lesz

Eseménytelen időszak,
néhány másodperc,
valami kihajtott valahol,
esetleg megették a Holdat,
a szerdáról megmaradt
részegek.

Kedd lett. Nincs meglepetés,
s bár
szőrtelennek hat az ég,
ha lehajolna szakálla lenne,
egy medve szemeivel.

Nézem a csillagokat,
örömteli, hogy nincs isten,
mert ha létezne,
akkor ez a civilizáció
perverz játéka lenne csupán,
melyet kéjesen figyel, 
s közben élvezi.

Az árnyékokkal ácsorgok,
a nyitott ablak
felszippantja redőnyét,
kinéz a kertre, köp egyet,
át a szomszéd lakóházak
megdőlt csípői mentén,
az enyészpontig,
onnan már nem tud mérgesen
visszanézni rá a létezés.

Híreket olvasok --- bennük
sokféle érdek, hátradőlve
a Hold korongjára rakják lábaikat,
szájsarkaikban tollat pergetnek,
mint akik az elégedettség
ostobasággal töltött,
mocsarában dagonyáznak,
és úgy érzik még többet érdemelnek.

Rothadás,
a népszerűség hamis igaza uralkodik,
mert a tömbösített ostobaság
ezt élvezi,
ha mutatnád nekik a dekadenciát,
a kárt, bajt amit okoznak,
kioktatnak: "horgony vagy",
"ezt nem mi tettük",
"s ha mégis, mások miatt."

És tovább terveznek,
növekednek,
vállalatot építenek,
gazdaságot fejlesztenek,
iparosítanak.

Még egy kis nyaralást,
egy csipetnyi istenhitet,
olcsó repülőjegyet,
fesztivált, autót, húsokat -
online platformot
az üresség mutogatásához,
maréknyi kapitalizmust,
önerő illúzióval,
bármit lehet.

Szájig állva saját mocskukban,
vezéreik a tisztaságról oktatnak,
minden borzalmunk ismétli magát,
úgy mellőzve a horrort,
mintha az másoké lenne,
"csupán és talán",
"még van idő"
"még nem késő"
közben
utódokat terveznek,
mert keveslik a sokadik milliárdot.

Igen, talán jobb lesz.
Ha majd elmúlik
az az egész,
melyben én is
egy vírus vagyok csupán.
Egy olyan károssá vált remény,
mely saját pusztulásában
nem a rosszat látja,
hanem a többi ártalmatlan élet
felszabadulását.

valahol távol

Valahol távol, egy poszt-fasiszta autokráciában,
éppen könyveket fóliáznak be és arról értekeznek,
Hogy mit olvashatnak és mit nem. A lealjasodás
Menhetetlen roncsvilága, ahol hajótörések után
az életben maradtak túlélés helyett abban lelik
örömüket, hogy lassan és módszeresen leépülnek,
a másikat alázzák, öngyilkosok lesznek és mérget
isznak, itatnak miközben ellopják egymás vizét,
de nem a túlélés miatt, hanem mert: csak, kell.
Valahol távol, egy nevenincs világban a valóság
ellen tiltakozva őrültek tapsolnak őrülteknek,
fantaszták halandzsájára táncolnak, évtizedeken
át ugyanazon handabandázó fejek nyálzó, aljas
vigyora mentén és fityinges koncokért adnak-
vesznek becsületet, s végül nem maradt semmijük,
mert maguktól még gödröt ásni sem tudnak,
hiszen aki ásná ellopja a szerszámot, miközben
bigott, szemforgató és ájtatos képletek mögött
úgy tesz, mintha attól lenne jogos és törvényes
a jussa, hogy törvényt hoz a lopás jogosságára,
szabályt irat az elnyomás, gyűlölet alkalmazására,
vagy ha már unja: egyszerűen csak vállat von,
és mosolyogva ücsörög a saját őrült világában,
ahol már minden mozdulat aljasságának tükre,
melyben milliók illegetik magukat ugyanarra
a végtelenül monoton, katatón bizsergésre,
és nem is sejtik, hogy odakint, a falakon kívül
a fikaevés, kakadobálás és a lopás devianciák.

Nm23RtbvN

A szavak csapdák és hegyek, néma golyók ---
riszáló seggek, nameg étel, ital és méreg,
de leginkább magabiztos teher, tandemen pattogó
rothadt krumpli. Akármi: nem tudom gyűlölni,
nem akarom elfogadni. Bármit gondolok,
akármit mesélek magamnak, minden mese,
meghatározás, vagy becézés után kérdőjelet
aggatok, mint egy rozsdás egérfogót: odateszem,
hogy a nyelvem helyett, józan eszem legyen.
A kérdőjelek a barátaim a sötétben, ott állnak -
ha elfordulok nem döfnek és ugatnak, csak
csendben ott ragadva, az eszemért harcolnak.
Szerves, szervetlen vagy élet, halál - fogalmak
ezrei, melyeket befed az emberszag, nameg
a büszke halál: csak azt nézem, a megnémult
lesajnált, hallgatag kérdőjelet, mert egyetlen
biztos nem-akarás a sok zaj felett - ott van,
és így minden mondat folytatható, a sok zaj
elhallgattatható - és talán addig visz a csendben,
míg egy pillanatra meglátom a trükköt,
hazugságot - túl a jégsüvegű hazughegyen.

One second of Quietude

There are many kinds of silences,
love each of them,
enveloped by their motionless embrace,
soaking in their tears,
screaming within without an audible voice,
and realize that aloneness,
not scary, not paranoid,
is a lovely solitude
that accompanies us
from our first moment to our last.