élettel vert

lépcsőkön bebábozódva,
szűz gyékény,
bocsánatot szív a kémény,
rétegelten határozott,
ismétli
a határozatot: élni kell!
amit, ezt.
tűzevő álszent szemek,
alja, alja, alja,
csin csin tányérok,
derékban állnak,
a dobozok közt
szemétté lett,
mert nem tudja,
mitől ez a reggeli tett,
a délutáni halál,
ugrik - kék gyapjúzokniban,
korán alszik,
nem álmodik,
zajos ciklusokban él,
szárított vér-szél,
az utolsó mérce,
sosem volt.

huszakat öklendezve

élményszerű mázak szerepcseréje,
köszönőviszony a szomszéd telkekről,
a konyhából kiszülték az erőszakot
függönyök titkos, testet kapott korpusza
gyapjúzoknival a fején mosolyog
kifordítja azt, majd saját magát,
idegen ruhák a homorú köteleken,
mintha levették volna a bőrüket,
talán egy nővér egyenruhája lehet,
meg egy szerelő overallja,
sorozatgyilkosok? 
sárga foltos lepedőkön élnek?
ondónyomba pecsételt vasaló lenyomata,
együtt majszolja őket a szellő,
duzzadó vitorlájukat telelihegi.

online rendeléstörténet,
a szétbaszott jelenből
kovácsolt exponenciálisan rothadó jővő
nevetséges légbuborékaiban
aranyarcú manóként integetsz?
persze, nincsenek.
halott vagy, 
csak mivel még a saját szinteden
van tükröt elkerülő út,
te elkerülöd.
bevérzett a bal szemem,
berendezem akváriumnak ------
hófehér halakat engedek bele,
csoportokba rendeződve kiabálják:
nézz bele, nézz bele,
az ott a pokol?
jó lenne ha lenne?
gyűlöllek.

istennek ehhez semmi köze,
ő csak egy pityókás a szomszéd kocsmából,
tombol ha nincs alávalója,
ha nem talál ostobákat,
kiknek lelkén
nyelvével ereket keres,
hogy megigya belőlük
napi rombolóját.

palák csengenek a tetőkön,
lövöldéset játszik a gáztűzhely kovaköve,
pattogjál és vágyakozz ajakrésekre,
malmozok.
Odakint a péntekesek,
a heti robot után,
a könnyebb táplálékot szeretnék,
a legerősebb szagú csábítót, hogy részegen,
idegen nemi szervek reménye.
A derűs naplementében,
ültetvényesek ükunokái MILF-ként végzik,
húsevő bogarak közt,
online rendelnek pizzát közeli kalóriagyárból,
a szarszaguk a sajtmáz alatt lapulva,
zsírt és halott szöveteket szül
ez egy életnek álcázott félreértés,
élőlénynek tűnő, mozogni képes kövekkel,
ha léteznél
könnyeidnek esőszaga lenne,
vakon hagyott szimatoló pára volnál,
ajkaim közt várnád míg vége lesz ennek a
a remény növesztette fertőzésnek,
az meg csak esik, esik a mindenforma felhőkből,
mosolygok mint akár a molylepke,
várom, hogy tudjam élsz,
erről fogalmam sem lehetne,
minták a mellényzsebekből,
a taxis,
Waqas hazahozott a Henwood Road egyesbe,
bedőltem az előkertbe,
én voltam a cserép,
én voltam a kertitörpe,
öt csillagot adtál emlékbe,
imádta és úgy vélte,
nem voltam és nem vagyok.

a kertben a ribizlibokor
éretlen, zöld szemeivel
szemrehányóan bámul  
a szomszéd félig nyitott konyhaablakából családszag terjeng,
süteménybe sütik utódaik jövőjét,
de boldogok,
saját pusztulásukat fogyasztva élvezik,
csokoládé, csirke és beef.

Elmennék érted,
az alkalmatlanságomon erjesztett könny-óceánon túlra,
szavalj velem hígítós verset,
szippantsuk egymás aljából fertőtlenítőszagot,
fogalmam sincs mit kellene tenni,
minden kibaszott arcot elfeledni?
beülök a bozótba a bambuszok közé,
kegyes lehetne egyikük, elmetszené vénámat,
véremből röhögő szökút lenne,
mindenhonann csendben eltűnne,
üresség, ütemek és öklömnyi esőcseppek,
dörömbölök az ablakon a remény betörik,
makaróni-mintás alsóban,
széljegyzetre szegelve,
kiflicsücsökkel a szájában.
Aludj még.
valami történjen reggelre
egy reflex kirúgás
rossz álmod közben.
Görcsöd egy oszladozó hörcsög,
épp saját vérében szörcsög?
De maradjon annyi remény,
hogy lesz majd igazi vége,
halálunk legyen a legfőbb erény.

madárnak öltözött besték

befelé sem beszélek,
ezt is csak elgondolom,
sósak a szemkörvonalak,
olyan a hajnal mint egy tó:
sással és békákkal, ugye?

tegnap kiültem a teraszra,
hallgatag volt a szellő,
ahogyan dünnyögnének a fák,
mintha otthon lettem volna
nagyszüleim volt udvarán.

idegen, bérelt házak szaga,
ki tudja kik lakták előtted?
a külső falon krétarajz,
amott egy labda, ugrálókötél -
talán gyerekeik voltak.

többé nem rendezkedek be,
matracot sem veszek,
a hálózsák összecsomagolható,
tárgyak pedig nem kellenek,
nem bírnék több kidobást.

a rigók hangja ugyanolyan,
elkísérnek mindenhová,
napuk kezdetének örömét,
ha sírsz, füledbe fütyölik,
majd hálával meg is öntözik.

magány a világ közepén,
a sűrűben látványos igazán
körbevesz, körberajzol,
beburkol és némán hagyja
hogy magadtól rohadj el.

erők és arcok, meg a kezek,
emlékfelejcsek csontos várai,
halálotokat kívánjátok,
végül csak elmúltok ti is
mint az élet pocakos habjai.

pásztornapok, bikapercek és fartánc

A remény feje
magzatvizet spriccel
réveteg bálna
törött szemeivel
halálgödröt figyel
mélyéből barna inges integetők
vicsorogva röhögnek
mint kiknek petéi
ők maguk,
saját gyűlöletük
imádói.

Ürességének gyávasága
ötletnek tűnő menekülés
a politikáról makog
nem beszél róla
mer szégyelli
hogy mi is valójában?
Szép ruhája
szörnyeteget rejteteget
titkon Gargantua színes kövein él
magának is hazudik róla
nehogy kölyke leköpje
ha megérti
kinek is a micsodája.

A magukat harcosnak láttató
vasárnapi huszárok
és pacalizált népvezérek 
legnagyobbja közben
körmöt rág ürítés közben,
fara kupolaként öleli
szolgái porcelán templomát,
éhségen kívül
nem érez semmit
fingja a kert oldalában álló
stadion faláról zeng vissza
és amikor hallja a csobbanást
mosolyogva várja
a szorgos
lefetyelők millióinak
odaadó sóhajait.

Zabálnak, kacsingatnak
abban a tengerben
ahol a polipkirály
színváltó villogásában
önmaga szadista gyönyörét
szépségnek álcázva
a hazugság alapvetésében
jó táptalajban
óriásira duzzasztja magát,
mindent kiszív, beszív
megragad, elragad
körötte apróbb polipocskák
sűrű sorokban táncolnak
s vidáman cibálják
a felettük lebegő nagyobbak
pofája hullatta
dögmorzsákat.

A szépségük elve
a szerzés
a magamutogatás dölyfe
aranyért bármit
ezüstért akármit
élvezetért mindent
szentséget, nyelvet birtokba
istent, hazát eszköznek
fertőz az őrület
a legnagyobbra hízottak
luxus dagonyából nézve
cuppogva élvezik
mások nyomorát.

Együtt a kullancsok serege
egymásra talált milliók zavarodott,
koszló gyűlölete,
önmaguknak
olyan koporsót szegeltek össze
melyben a legnagyobb
becstelenek
gátlástalanok
hazugok
versengenek az erőért
tömeges taps mellett
végül ha mindet megettek
örök önsajnálatban
másokét is elveszik
s így sorsuk
újra és újra
ugyanaz a rothadás.

korpafonat

derengenek az ablakok,
madarakban lakom,
testükön látszódik a bőr,
örömöt csicseregnek,
mégis lúdbőrözök

egy withingtoni zsákutcában
üres lakás remetéje
figyeli a halált
a szekrényben ül
odakint
véreznek a fák

a szögletek domborítanak
vízesés lett a lépcsőből
issza a padló
minek mosolygok?
kiveszem a szemeim
hogy ne láthassam
többé az arcodat.

m03 m03 mx43er

I was that I had never wanted to be,
blossomed corpse in a plastic vase,
I could see our living room from there,
in that snow,
having been a black spot
ethereal penetration or pervy language,
being our property, simply material
living nonsense in that
happiness in the last second.
What is the second?
One of the human inventions,
It is our industrial crucifixion,
smelling archaic melody,
greens without light,
the lost sonar crying,
who did not realize all were useless?
Put me on that curve;
it might be that lost corner that is a holder of guilty
Is there shame?
Is this more than the comet,
cast from frustration,
frozen by the space's body
lost in the shower cabin
listening to the fridge
walking between the corners
reading the luscious news
iniquity has won
idiots vote idiots
rogues choose rogues
they can celebrate each day,
rotten views,
barricades made from legs,
pickled ethos,
how could we believe in all our self-deceptions,
how can we believe in those horrible monsters like country,
artificial borders made from flesh,
the purgatory of unlove,
power is still our only meal,
dehydrated preferences
radiating evilness,
dancing with liars,
in this evil-based civilization.

to forget

I do not exist
if I could write
would have engraved my heart here
Look around
how ridiculous we are
wars and business
destroyer bubbles
contemporary dictators
countries and nations
religions and marketing

pain from our head
my mouth is filled with our waste
degraded willingness selflessness
I try to be disappeared
avoiding meeting with the Hvil
more silence
infinite loneliness
being hermit somewhere
sleeping on the ground
eating less
sleeping a couple of hours
reading 
forget about you

I know
escaping is untrendy
I did not find any other way
The Internet is a shit ocean
networking is outdated
talking is useless
hatred is ridiculous
battle is cruel
being successful is pathetic
love is painful
science is hopeful
but I do not have more hope.

I do not want to exist
so I hide
committing suicide would be time wasting
because life is beautiful
nature is a miracle
I want to see the clouds
I want to breathe and touch trees
dance with the Sun at dawn
running early morning
being completely alone
and avoid humans
as this level of civilization
is just a pass, where
I had never wanted to live.