Éjszakai futás I.
Múló eszméletvesztés, újra gondolja
az ernyedt múlt önmagával osztható
perceit, amikor a megváltó műanyag
kezeivel bokrétákat szórt lábai elé,
virágozzanak. Letolt nadrágja alól
pókok másztak elő, de nem történt
semmi, egy alakváltással túlélte ezt is.
Közben újra felébredtem, megszokottan,
éjfél előtt, kedélyes halálteázás indulóval
készülök az egyetlen dologra ami
megnyugtat, az éjszaka kergetésére,
hogy ma is végigfuthassak az üres
utcákon, kerülgetve az álmodók
komótosan párolgó vágyait, fekete
lombok alatt
a csillagokat vagy a felhőket követve,
barátként vágyva
rókák és macskák foszforeszkáló szemeit,
és a legbelsőbb képtelenségek, ha lennének,
mint Cantor paradicsomában végtelen
kardinális számsorok a szükségtelenség
szükségtelen tervei, újra - megint,
ameddig kell, nem akarnának élni. Az éjjel
magánya csak van: mint egyedüli menedék,
a nyüzsgő önzés fogzó vég-virágai elől.
No comments:
Post a Comment