a generációk szomorúak
mint üvegszelencében a baktériumok
újabb és újabb rétegek
tökéletlen soraink, lépcsőfokként
egymásra csavart, kifordult
rétegek - azt üvöltve
mindig és újra és megint
hogy fontosak, különlegesek
pedig, jaj, dehogyis
véletlenek sorozata
siker, hiba, hiba
túlélés, hiba, hiba
félelmükben isten-alkotás
a világ közepe
önmaga szemében a csoda
hízeleg az est, andalog a fény
a generációk önmagukban
önmagukat is gyilkolva
egymással versengve ------
nézem magamat
jelentéktelen vagyok
jelentéktelen vagy
mint az időben felvillanó
állapotsor, hullámokból
melyek köz kapaszkodók
egy ölelés, egy érzés
magányos titkunk
rövid időnk reményeként.

szétválaszt ami szavakba öntött
magyarázatra szoruló
folyamatos jelenléte
mintha magáról magát üvöltené
csak mondja, rágja
s ha végre elhallgatunk
bíránk a csend lesz
szétmorzsált ajkaink közt
virágot hajt a magány
----
fekszünk egymás szemében
bölcsői egymásnak
koporsói a másiknak
együtt-egyedül mindkettőben
jöttünktől végünk felé
----
zajjal, akarattal
bohócruhában

Ha Faludy, TGM Élne - sírna, röhögne
Az ismétlődésen, az ismétlés ismétlésén
Akik az ő korában segget nyaltak
Másokat tapostak, nyilasnak, ávósnak álltak
S neki mennie kellett - sokadszor is
Most azok utódai ugyanazt ismétlik
Neked menned kellett
Ők fröcsögve, gyűlölködve
A szélsőjobb mocskát éljenezve
Migránsozva, buzizva menteltek
Mert néhány ezer idegen kegyelmet remélve
Enni, szállást kért -
S egyként uszítva, hörögtek
A nyugattól kapott
Ezermilliárdokat kéjjel lopva szét
Most közülük jött, káderból lett
új megváltót éljenezve
Az addig istenített diktátort lelkesen köpdösve
Magukat áldozatnak beállítva
Enni, enni kér
S a markát tartva ájtatos pofával
Úgy tesz mintha semmiről nem tehetne
A négy kétharmadnál ott sem voltak
A prostituált ellenzék
Az urambátyámozó, túlárazó többség
s a világot nem ismerő
félművelt értelmiség
most zászlóba, dalba burkolózva
Hősi áldozatnak látja magát
Saját szemében: balsors rágta nép
S te csak nézel, csendben Faludyt olvasol
És szomorúan elfogadod
A megváltoztathatatlant
Hogy nincs vissza, nincs új
csak ugyanaz: újracsomagolva
új elnyomást építene: ugyanazok
ugyanúgy - s megint koncért: lelkesen.

Cserépdarabokból, lakhatatlanul
Ki mond mit, ki mesél miről
utánunk jönnek lépéseink
sorokban állunk az idő mentén
de még így sem értjük
mit kellene tennünk,
hogy miképpen érnénk fel
az önzetlenség virágait.
Ostobák vagyunk, céllal
vagy anélkül - sebekre vágyó
harcok áldozatai, vért szívó
föld a bőrünk - mégis, olykor
hiba történik az önzés-kódban,
bajban vagy ember! ilyenkor
érzed a másik fájdalmát,
leheletét, tenyerének melegét -
zavarba jössz ettől,
hiszen győzni akartál,
mert gyűlölni szerettél volna,
utálni az egészet - mert
te is ezeket kaptad,
s talán...nem is lehetünk ennél jobbak,
nem kell szépeket hazudni,
mégis, néha, szokatlan reggeleken,
embert látunk az emberben,
és az együttérzés percnyi könnye,
megment bennünket
magunktól - s csendjében
mosolyogva sétálsz
az értetlen tekintetek közt.

a legtöbb képünk élve haldoklás
a mozdulatlanság lehetetlenségének gúnya
folyamatosan fújja
mégis rejtve marad
meglapulva észlelhetetlenül,
mosolyog a milliónyi "megmondáson"
a kényszeres szereplésen
a végtelenített tartalomgyárokon
ahol  gyárkémények helyett
képernyők ontják a fényfüstöt -
szomorúan kacagok
a kortünet kényszeres előadáson
ahol a gondolat helyére
a gondolatról való beszéd költözött
szubjektív politika podcast harmónia
propaganda és ellenpropaganda
a számolás, olvasás idegenné lett készségei
boldog tapsolásba fúlnak
egyre hülyébbek éltetnek egyre hülyébbeket
s végül a gépi értelem-utánzás
befejezvén a dekadencia csigalépcsőjét
majmokká téve újra a csupasz majmot
az egész állatkertet
süvöltő, grimaszoló, pénzéhes hordává
torzítva a többséget - hol
a kevés kivételek egyetlen reményeként
nem hagyva mást
csak a kikapcsolást, menekülést
hogy valami maradjon abból
amit valaha embernek neveztek

Odahaza....megint csodavárás folyik
Ki számolja hányadik...?
Ugyanaz újra és újra
Polgárosodás helyett etetés
Dagadó szavak, fénylő ígéretek
Kánaán-várás, rendszerváltó gúnya
Önbecsapást nyálzó bűnbakpagoda ----.
Megmondás.
Taps.
Ígéretek:
Éhes uraknak új elosztást
A jobbágyoknak csinosabb igát
Új Megváltó ülepsziszegését éljenezve:
Lengő zászlók vélt dicsőségre terülnek
Nacionalizmus, kisujjeltartó-feudalizmus
mázra mázolt mázat mázol
a sokadik Úrváltás

Az elhasznált varangykirály helyett új kell
Ha lehet azonnal és mindenáron
Korszerűsített, modernizált.
Aki varázsol! Évszázados mocsárban
virágzó kertet hallucinálva
Nagy hangon meséli vízióit.
S hiszik. Mert az előző Mesélő
már unalmas. Holnaptól!
Egy plusz kettő öt lesz! Az hétszentség!
Egy Megmondó Szent kell, Ki
jobbágy-proletárból kézrátétellel
polgárt varázsol, öntudatos népet farag,
passzív-agresszív gyűlöletből
párbeszédet kovácsol.... S akik eddig
loptak amit láttak, korruptak voltak,
túláraztak, ügyeskedek és tapsikoltak
holnaptól polgárok lesznek...

.... az emberek
beszélgetni fognak! Vitázni. Érvelni.
Versengeni.
Az kurvaélet!
Habár tegnap még
Varangykirályuk hazugsággyár
Brekegésére táncoltak
ették, itták amit kitolt magából,
Gyűlölték akire rámutatott....

Mostanra - állítólag békések lettek,
Ők semmiről nem tehettek!
Csak a Varangykirály, az volt az ördög!

Duruzsol az Csodaszarvas Vudu.

Új, primitív szlogeneket pöfög
"Szabadság, szabadság!"
Mert nekik jár, mindig járt, s járni fog
A kifogásleves és a bűnbaktál.
Maguk tükrét két kézzel letakarva
jussot kérve másokra mutogatva...
Megint: ugyanaz.

Csakhogy a szabadságot,
békességet, emberséget -
Nem a szavak teremtik,
Nem a végtelen dumálás.
Hanem a tetteké...
És ha a tetteket nézzük...

Szomorú az évszázados záridővel készült
közös kép...