szarvakat rajzol, a levegőt halkan falja,

Madarak a számonkérés alól, leszállva, csak,

Véget teker a markolatra, színes drótokból,

Azon könnyebb körbeautózni a zseléből 

Öntött mellbimbóimat, akadozik a szabadság

Hullámzása - olykor betör, máskor magát

Rágja, virágok ha lepkék, szárnyak olykor

Szirmok, csak ez a sok akarat ne zümmögne.

A szájszélek és a fogaim keresik egymást,

Összekulcsolt kéz mentén műanyagflakon, erek

és szívverés, álmodik a nem tudni hányadik

vallató, a köztes gondolatok szörnyhengerei,

maradnak emlékezni, süket akarok lenni, alkalmi

Tájakat magunk alá gyűrő rajzoló, tappancsos

élethozó, akinek néhány másodpercre mosoly

a dolga, ilyen álmokból szőtt Holdat ha hozna.

(St Albans, 2020, aug. 20.)

A tűztövis penge fogai közül nyalja a kerítést,
a buborékom falán a figyelőrés ínyét csókolja,
derengést szült búcsúja közben az éj, leplével
emlékeimet takarva - megemésztette önmagát.

A kőgömb a bejárat felett mint simára csiszolt 
fej, búbján öreg szarka csörgőzik gyermeknek
való, szaggatott melódiát. Nem ismerem fel azt,
aki az ablaküvegen tükröződve figyel, olykor
percnyi taktusra ráng egyet, gyávának érzem,
akár a ki-be nyíló riadt vadvirágot, mely akkor
harcolna életéért, amikor már csokorba tépve,
önmagát álmodja és közben már halált virágzik.

(St Albans, 2020, aug. 15.)

dolgok szigetén vélelmek mormognék valékjai

erőtlen bőrféleséget esznek zárt ajkakkal szépen,

csendet paskol arcomra a derűs augusztusi mock,

félek, elhesseget magától minden ütleg. szélek

derékba hajtva, akár foltjai a tudatos légzésnek

saját mosoly az emésztőben, anyunál maradt könny

sírján vedlek, itt nincs spekulatív ormánykodás

nem maradnak fűszerek és rendek, csak kopás.

ez a végtelen máladék, a malter pöttyei alul,

szobor a szélből, szűk vágásban, a halál kerülete

hallja, mindent elveszíteni, amikor és ott: kell.

szelíd sugarak körmönfolt sorfala, olvadt morgás

a kiválasztás mindennapos zsaluszemei közül,

egyszerű fénymázga, rajtaragasz akárhogy mentel,

egymás vékony erezete előtt falja. versengés a

feldíszített bitófáért, petyhüdt nemi szervek lomha

piaca, kérő szemeit felhőszűrőkön át mozgatja,

néha billen a tákolék, napok alhasa csüngő meggy,

vértoldalékká szeletellek, sorozat alkonyvágggggg

beszív a délután közben nincs: nedvek alagútja,

kifeszített alázatos és emlékezetes, akár a köpet,

érdet forszíroz és önmaga felfekvésével osztja.

hallom a nyarak örvsömörét, a puncsszagú dögöt

édeskés buborékban, homlóktól az állig csak húzza,

félős szemcsapok, számológépek halál gombjait,

anyum, édesem: csak volnál még öt percre árnyék,

ételem vagy babasapkám a kollagének és inak közt,

a szülés bájos mócsingjaival, apa kotonjával: percek,

a lomha bátorsugarak kékes égaljával egy teknőben,

ahol a puffadt disznóbelek közt egymásba ért ujjak

kajtatják a magasztos istenszagot újra és nappalra,

körömben faggyús szájjal csókot hűtenek koporsónak.