jóhogy. nemjóhogy. annotációk. felhőm és felhőd, egymástól távol. a hiányérzet és a szomszédok boldog csikorgása, arra késztettek, hogy az öngyilkosság néhány percre opció lehessen, az amúgy értékes és üres, nem kellően önző akármicsodámon belül. és még üvegbúra sem veszi körül.
ma kaptam egy emailt egy barátomtól, aki nem olyan régi barát - megkérdezte, hogy szeretem-e a scifit, szeretem, szerettem, inkább az utóbbi. nagyon régen olvasott Delfin könyvek jutottak eszembe, még az internet előtti korszakból, a falusi közkönyvtár korszakból, ahová szinte naponta jártam, majd amikor elolvastam mindent ami érdekelt, átájártam a közeli kisváros könyvtárába.
most is épp annyit olvasok, csak másokat, most épp Jaques Le Goff Középkori hősök és csodák c. könyvét kezdtem el
nagyon sötétkék felhök előtt fehér sirályok táncolnak, East Didsbury központja felett szabadon eresztett lufik lebegnek, vasárnap van, amit nagyon sokan nem szeretnek - én sem, kinek-kinek megvan a saját indoka, nem érdekel
remegés, magány és dögunalom, teljes képtelenség bármiféle értelmes cselekvésre

ugyanaz a kilátás amelyiket tegnap láttam, ugyanitt ülve - ma sokkal ijesztőbb. csalogat és azt sugallja, hogy legyek olyan amilyen ő - elfogadva a pillanatot: ne gondolkodjak azon ami volt, és azon ami lesz.
ez annyira egyszerűnek tűnik, pedig a legnehezebb dolog amit felvállalhat egy ember, mert azok mögül az állarcok mögül, amelyek mögött élünk, el sem tudjuk képzelni, hogy milyen is az élet hazugságok nélkül. Ha egyáltalán lehetséges. Talán az. Én pillanatnyilag elhiszem, hogy lehetséges, de ahhoz, hogy megtapasztaljuk, el kell hagynunk mindent, elengedni mindenkit, csak elfogadni a dolgokat sorban egymás után. És a legröhejesebb az, hogy semmi nem garantálja azt, hogy boldogabban fogunk meghalni mindezek után mint az, akinek eszébe sem jutottak efféle dolgok, hanem csak élt mint egy állat: zabált, baszott, szarott - ahogyan épp jött. Aki jutalomra vágyik az baszhatja...nincs végső jutalom, talán csak az lehet némi öröm, hogy az élet élése közben több élmény, őszinte pillanat és rácsodálkozás jut, de még erre sincs garancia. Hát nem fantasztikus ez a pokol itt a Földön? Szívás...de alapos.

Katherine Bernhardt, Rose Hip, 2009

JJ PEET, Machine_Gun_lover, 2014

Marie Lorenz, Collographs: Smokey Hill River

Martin Honert, Bande / Gang, 2002

Kevin Sinnott, Falling, 2008

Lucy Jones, Blue Remembered Hills, 2011

vajon hol nyomtatták azt a vonalkódot ami azon a mosóporon van? nem érdekes? érdekes? mindennek nyoma marad, csak érdektelen? "soha ne add fel!", a fotók néha csak évekkel később kezdenek jelenteni valami, addig meg: csak képek? gyávának lenni szar.

Emily Sundblad, ‘The Feet’

Taryn Simon, The Innocents

Jason Lazarus, Claire awaiting 15 minute HIV test result (Chicago), 2010

Mark Manders, Composition with Bright Yellow Horizontal, 2010

Rebecca Lennon, Death and Disaster Series (amended) Pt 2 2013

ovjé, ovjé, hajnal mindjárt fél négy, Alexei Yurchak nemrég megjelent könyvét (Everything Was Forever, Until It Was No More: The Last Soviet Generation) nézegetem az A.non, a kindlem-re most 35 fontba kerül, hmm, befejezem Rushdie-t aztán megveszem, mert már teli van az olvasóm el nem olvasott könyvekkel, még ezen kívül is...úgyhogy, most nem szabad újat venni. lassan indulnom kellene futni, hogy 3489.54 évig éljek, micsoda baromság, hogy futni szoktam, ehelyett innom kellene és cigizni, vagy szipuzni, nem lenne nagy különbség.

Beatrice (Beato) Wood, Old Story Beato

Marcel Duchamp azt mondta Beatrice Wood-nak, hogy a "szerelem és a szex két különböző dolog", ettől Beato sokkolva volt, később dugtak, azt nem tudom, hogy szerelem volt-e, mindenesetre Duchamp bemutatta Beato-nak a new yorki dadaistákat, aki ennek hatására(is) elkészítette az első munkáit --- mennyi szabad szellem a XX. század elején, jó lett volna akkoriban élni, talán, vicces, ahogyan mi ma elképzeljük ezt az egészet, mintha minden történetünket belepne valami torzító por. időben szinte egy másodpercnyire az egésztől, és mégis mennyire távoli az egész, szar, hogy meg kell halnunk és nem lehetséges elmondani közvetlenül azt, amit jó lenne, azoknak, akiket sokra tartunk, csak jeleket hagyhatunk és mások hátra hagyott jeleit nézhetjük, ez is egy funkciója a művészetnek, sokszor meg sem említik, pedig fontos --- nem a szentimentalizmus miatt, hanem mert ez talán megenged valamiféle fejlődést, de csak feltételezés bbbbbb

Daniel Knorr, "Lui & Morty", 2002

Lorenzo Scotto di Luzio, "Kitchen gloves", 2002

John Heartfield munkái valahogy nem lettek ismertek, ez nem baj, ma inkább erény, mert ami ismert lesz, azt előbb-utóbb, ilyen-olyan mértékben - negálja a sok hülyeség, amit összehordanak róla? Valami ilyesmi, de ez így túl arrogáns, ami nem annyira vet jó fényt rám (ez viccestelenség), de blabla. Szal, mostanában valahogy a politikai propaganda kezdett érdekelni, mármint a művészeten belül, ez iszonyú széles terület és alig (aligos-alig) átlátható, nem is nevezhető ez propagandának, inkább csak politikai motívumok felhasználásának? Vagy a téma politikusabbá tételének, vagy: beemelése a politikai Masszának valahová, ahol azután valamiféle célt szolgálhat, persze ismerve a művészet jelentőségének a teljes elmúlását: ez inkább csak egy szűkös értelmiségi csoport játéka - többnyire, kivéve azt a néhány műalkotást, ami valóban populárissá válik, John Heartfield egyik-másik munkája pont ilyen, ennek ellenére nem nevezném (ma már) ismertnek, amúgy nem tudom mit jövök mindig ezzel az "ismertség" dologgal...ez talán valami betegség nálam, olyan mint a szifilisz, habár, mondjuk a szifilisz jobb lenne, mert az azt jelentené, hogy van/volt valamilyen szexuális életem. De nincs. Érdekes amúgy, hogy John Heartfield munkáit elsősorban a 80-as évek undergrund populáris zenei formációi találták meg maguknak, jó példa erre a Laibach, Blurt, vagy a Discharge. A Laibach nagyon sokszor felhasználta a munkáit, ők ugye elsősorban szintén képzőművészek voltak az NSK csoporton belül. Talán nem túlzás azt állítani, hogy ma is virágzik a politika(ai motívum) a művészetben, érdekes, ahogyan a dolgok ismétlődnek, ma éppoly népszerűtlen és visszhangtalan mint az utóbbi évtizedekben bármikor, persze ez erősen attól függ, hogy mit nevezünk művészetnek, mert ha péládul a kortárs népművészet politikai motívumokkal teli (a 90-es évek végén aranykorát élő, majd cikivé váló és elfeledett, aztán most 2013 körül újjáéledő) animált gifeket művészetként értékelem (miért ne tenném?), akkor van visszhangja, hiszen ezek ma nagyon népszerűek - az mellékes, hogy mennyi az igazságtartalmuk, hiszen ezek az üzenetek a természetüknél fogva, rövid életűek - csak a pillanatnak "élnek", és előfordulhat, hogy csupán akár egy napnál rövidebb ideig van csak információ értékük - ha van. Ez a színtiszta bohóckodás, a vérbeli fikázás és az otromba röhögtetés archetípusa - imádnivaló? Valami hasonló. Mondjuk ez a része engem nem különösebben érdekel, mert én egy szaros sznob vagyok, aki hisz a magas művészetben és akinek még Bansky munkái is épp, hogy elmennek és nem giccsnek nevezendőek (grrrrrrrrrrrrrrrrrrr)...ezt a mondatomat még meg fogom bánni, de sebaj, azért élünk, hogy öregebb korunkban majd jókat kacagjunk a fiatalkori baromságainkért, nem? Szal ennyi, majd 40 év múlva sajnálkozok ezen. Ok. lfad klfjhalkjdfha lksdjfh lakjdsfh lkajsdfh lkajdhr5 u1ö94534985 ggggggggggggg

Flame

Lena Henke, Love of Technology

Ben Berlow

Guy Bleus illatai és Hitler bajusza. Vicces performansz. Megnézném (tem volna, kerestem, megkerestem volna), de sajnos nem lehet látni sehol. Érdekes interjú. Nem hittem, hogy hihetek a mete-orologusoknak, (elbutultál baszki, tudja mindenki körülötted, de te még mindig játszod az okosat? tájékozatlan vagy és nő a hájad, őszülsz és csökken az életképes ondósejtejeid száma? arroganciába menekülsz és szombat vasárnap pizzán és csokin élsz és az elbaszott szerelmedről ábrándozol titkos könnyek között? neked való a kötél! haha. ---- vagy az ugrás --- egyes szám hetedik személy --- ) akik nem ornitoló-gusok és mágus-ok? Tegnap amit mondtak (a fent említett időjósok), mára úgy is lett, vidámabb nem lettem tőle, de szomorúbb sem, és bevallom: nem olyan rossz itt középen, az egykedvűség búr
ja alatt, mintha mindenki az én hátamat cirógatná és nem lennének ostobák, irigyek és rosszindulatú akárkicsodák, nah illúzió. Tegnap kaptam ajándékba egy könyvet, Bukowski Post Office c. regényét, megvan magyarul, angolul még nem olvastam, ma nekikezdek. A jósokat minden korban megbecsülik, mert a hazugság mindig a legfontosabb túlélő eszközök egyike----nyilvános megszégyenülés.

Guglielmo Achille Cavellini kiállítást rendez az Artpool és a Ludwig Múzeum közösen, aminek elsősorban (is, és, mert, jó lesz) azért örülök, mert végre valami, ami épp abban az időpontban is nyitva lesz, amikor Budapesten leszek, ezt a kiállítást biztosan megnézem.

új sorozat olyan képalaphordozóra amit szinte mindenki használ, aprócska grafikák. a politika vajon mennyire engedhető be a művészetbe, az biztos, hogy gyakran jelen van, de nehéz megtalálni azt a határt, ami még szemlélődés, de semmiképpen nem propaganda, vagy karikatúra - szerintem leggyakrabban abba a hibába szoktak beleesni, hogy karikatúra szerű dolgok lesznek az eredendően jó és éleslátású koncepciókból is, talán Otto Dix korai, zseniális munkái lehetnek valamiféle kiindulási alapok, vagy olyan pontok, amikről érdemes gondolkodni, de ez nyilván szubjektív s HSKLDJh sldkjSH LDKJh slkjdh LKJSHLkjsh s ndndndndn fjé klw éekqlj lalalala

William Wegman, lose weight by eating less, 1976

Erick Swenson, Schwärmerei, 2012

Jessica Stockholder, Table Top Sculpture, 2003

Forgács Éva áttekintése  Galántai György és Klaniczay Júlia "Experimental Art Archive of East-Central Europe" c. könyvéről. Ezekkel kezdődött ma a reggelem. A fene tudja... én azelőtt szerettem az Artpoolt, de ma már nem érdekel. Ennek ellenére nagyon sajnálom, hogy gondjaik vannak, remélem megoldódik az anyagi helyzetük. Emlékszem, hogy régebben mennyire szerettem a magyar művészetnek azt a korszakát ami Kádár alatt próbált létezni, de ma már úgy gondolom, hogy túlértékeltem a jelentőségét és inkább csak nosztalgiából gondoltam annyira jelentősnek mint amennyire. Azért érdekes a könyv és ez a cikk is, jó volt elolvasni mindkettőt.

érdekes a Greco-Buddhhizmus, ami a mai Afganisztán és Pakisztán területén jött létre, ez az egész kultúrális kavarodás már Nagy Sándornál elkezdődött, és később tovább fejlődött, de ami igazán érdekes, hogy később mennyire elfelejtődött, habár a nyomai, főleg szobrok és kőtáblák formájában megmaradtak. Csak azért jutott eszembe, mert valamit épp a buddhizmusról olvastam, mármint valami kortárs okoskodást, ami nagyon vicces, volt. mindig szórakoztat az, amikor olyan fogalmakkal dobálóznak, hogy "ősi", "egyedülálló", "természetfeletti" (ez a legszórakoztatóbb), "egyedi" stb., a legtöbbünk számára ami 200 éves az már ősi, őshonos. elfelejtjük, hogy kivétel nélkül mindegyikünk ősei jöttek valahonnét, valamikor mindegyikünk déd és ükszülei voltak bevándorlók, idegenek, új hazát keresők - vagyis emberek, ahogy a kultúrák sem voltak soha önmagukban létezők, önmaguktól hatalmassá válók - minden kultúra, minden nagy civilizáció egy csomó előzmény következménye, emberi történetek kavargása és folyamatos változása, nincs olyan, hogy egy kultúrkör konstans, öröktől létező és olyan sincs, hogy csak úgy a semmiből felbukkant...ilyen csak a mesékben van, amit sajnos sokan elhisznek és tovább is adják az utódoknak, hogy ők is hülyeségekben higgyenek... ezt sajnos itt Európában nem képesek megtanulni, ezért aztán mindenütt újra és újra felüti a fejét az ostoba, demagóg sötétség, ami megpróbálja azt hazudni, hogy ők valamiféle ősi civilizáció és kultúra leszármazottai...hahaha. persze. ezért jó, hogy ma minden pillanatunk digitálisan archiválva van egy szerveren, ha ezek az adatok megmaradnak, akkor 2-300 év múlva majd jókat lehet kacagni egy-egy demagóg politikus családfáján és felmenőin... ha a szerencsétlen épp hazudozik, habár remélem, hogy akkorra már fejlettebb szinten leszünk és nem lesznek olyan idióta emberek mint most (naivitás, tudom).

Lois Dodd, Corner of Bakery and Tree, 2002

jegyzet magamnak: Lois Dodd 1927-ben született Montclair-ban, New Jersey-ben, galériát alapított (Tanager Gallery), de elsősorban képzőművész. Azért foglalkozok vele, mert a művészete nem nyilvánvaló (nem árulkodó_????) és kevés benne az a fajta koncepció, ami nagyon árulkodó tud lenni, nagyon sok belemegyarázás után persze bármi lehetséges és bármilyen elmélet előállítható, de ez nem érdekel. Még aktívan alkot, főleg tájképeket és épület-csendéleteket fest.