Az unalmas a legszebb
ha látszólag semmi nem történik
mégis tudod: minden változik---
A nem történik semmi
csupán annyit jelent: nem változtatsz.
Nem alakítasz át
Nem akarsz semmit.
Csak nézel - a megfigyelés
az érintés nélküli felfedezés
a beavatkozás nélkül valóság
ámulattá hajlott örömmé válhat,
a puszta létezéseddel való részvételünk
a világ szépségében
a csillagoktól a fákon át
a baglyok hangjáig ---
megfigyelni mindent 
bárhol is vagy
egy csiga háza
egy bogár lépkedése
a Hold fénye
vigaszt nyújthat, s a világ bőrén -
az emberek rombolása miatt
nyít vérző sebekre
sebtapaszt rak.

Kezdetben majd végül, sehogyan
keresztbe folyt esőmaradék, issza
a kímélet, a kárhozat, a keréknyomok --
a szomszéd mórfalában lakó darazsak,
anyukám finomszálú hajában a szél
vékony lábain a papucs, szemében kék ---
az ablakhoz húzott székről figyelem
Ekecs közepén nyílt fekete lyukat,
szélei borotvaként rág, tövében
fekete tücskök
kabócákká változtak, lihegek
a megolvadt tetők koponyái közt
ugyanaz a gyerekkorban is érzett
undorral vegyült mély halkság,
amit nem hagyhatok el élve,
csak majd úgy - az égi képbe lépve
hol történetté válik az élet
a feledésből lassan semmi,
a semmiből sosemvolt, majd abból
meg sem született legyen -
ide kerül mindenki,ahogyan
azt kell. Enni kér belőlünk az idő.

elnyelődő cseppekben rezgő lágy
testek ujjperceket göngyörgető végtelen
bája, úszni készülő, de a vizet elérni
képtelen árnyak szétrebbenése
fényforrást feltételezne, mégis oly
reménytelen a sötét - nélküled
a hangok hallhatatlan rezgések
az illatok csupán molekulák - ilyen
az elbújás egymás ölelése elől
mert az önzés egy ponton túl 
csak lúgot termel, s ha más nincs
szétmarja önmagát és hiába 
a tudás, felesleges a harc, jellegtelen
és kopár az ami vagy, lettél
hiábavalósággá válik minden
kincs - s ha tudod? nem segít
az sem, mert hiányzik hozzá
egy mosoly, lepkeszárny vagy
zsörtölődés - hogy ember légy
ne pedig egy bedobozolt jellem.

azt hogy mi, általában, hogyan
tudod? vagy elfelejtetted? ki nézi...
az isten mint találmány - emberibb
mint a nátha, csak elfelejtik, s idővel:
komolyan veszik a meséket, talán
mert rövid az életnek nevezett út
mely elsősorban emlékezés
elhagyni a jelen idegesítő dolgait
a rossz szokásokat - mint a pénzt,
vagy a hitet, meg az irányítás-vágyát,
lehetetlennek tűnik a változás?
mert alig élünk - az itt töltött időnkből
legfőképpen szorongásra futja
az is csak akkor ha látod, kilógsz
mert ha standard hülye vagy:
örülsz, lebegsz, meditálsz vagy
hiszel, elpocsékolva az egyetlen 
valós képességed a gondolkodást---
az éjszaka szája a lombokat fújja
röhögés, fékcsikorgás, okádás
az utcák szegleteiből, a város gyomra
emésztés után - hajnalban ürít
épp rajtakapom: részegeket szarik
taxikat okádik, hordákban vonuló
bandákat köpdös - és mindez
a pocsékba ment értelem, gondolat
ugyanaz - újra, a kielégületlen
önző, erő-kultuszt imádók hatalma
mint Rómában, vagy később
a csőcselék kell: tükörnek, rémképnek
hogy soha ne felejtsem
mindig, minden csak átmenet
lépcsők vagyunk - az idő várában
az ismeretlen felé.

Arcok a rengetegben
a gonoszságról szóló fejezet
lapjait kitépték a pszichológia
tankönyvekből - aludnék
arccal előre egy szivacson
alatta keményfa, fáj az orrod
tőle, könnyeidet mégis
vámpírként szívja
az önzés és önimádat
is hiányzik a könyvből, 
de beépült mindenféle guruzslás
maszlag - mert ez egy ilyen kor,
most egyszerű magyarázatok
népszerűsítő dolgok kellenek,
aludnál - fejed mellett kezeid
mint egy négylábú pók
hason a valóságban
mely sötét tejbőrként
odakint reszket a világon
hol üvöltve röhög az a fajta lény
melynek más testrésze már nincs
csak érzék- és nemi szervek.

Alig találni embereket, ezek itt termékek
a közösségi média, sorozatban gyártott klisék
az ostoba közhelyeknek, az utánzatok utánzatainak
borzalmas fogyasztói
a kíméletlen pszichopaták lelkes rajongói
utazva, fogyasztva pusztítanak
miközben középkori babonákban hisznek
nyomkövető, szokásmegfigyelő marketing-adatgyűjtő
eszközöket tapogatva naphosszat
ugyanaz újra és újra, átcsomagolva
átszerkesztve - üresen kong az egész
a pénz primitív szabályrendszerei
a tőke egyszerű törvényei
a civilizációnk olyan mint egy székrekedés
minden apró kivétel szinte hihetetlen
egy Giordano Bruno ma is fura lenne
hasonló ostobasággal nézne szembe
a technológia és a közoktatás kudarca
a tudomány privilegizáltsága
és a hierarchiák megléte mellett
istenekben és összeesküvésekben hívő
idióták fogyasztanak és rombolnak
nézed a napkeltét
a hajnal túlégett tojásra emlékeztet
erdőtüzek, háborúk és hatalommánia
fegyverkezés, biznsz és hit
ülsz és ha érted? 
nincs mit tenni-röhögve nézed:
vesztett a felvilágosodó értelem.

tudod, alig vagyok már itt
a legjelentősebb találmányok
meg a fontos gondolatok
már nem az ember világáról szólnak
hanem az űrről. Ez ami itt...
...ez ami itt van: piac, piacképesség
a pénz kitermelése
a hatalom megszerzése, megtartása
az utánzatok újracsomagolása
egyre primitívebb, vadabb, közönségesebb
a hálózatok értékesítő-csatornává degradálása...
horgok lógnak az égből, platform csalikkal
végtelenül unalmas ez az egész...
a zenének, filmeknek- sorozatokká gyúrt
ezerszer megrágott történetek
hasznot a szenvedésből, profitot a vérből!
közben felforr az ég, elpárolog majd az egész
az emberek többsége - örömmel pusztít
ha kivétel vagy - kiröhögnek
vagy médiatermékként politikailag hasznos
idiótát kreálnak belőled
hogy a pénz, haszon, tőke
tovább hajókázhasson ezen az őrült
mocsoktengeren, amit oly bonyolultnak
állítunk be, pedig egyszerű kapzsiság
melyben nincsenek mesteri elmék, főgonoszok
mert mindenki törpe
láncszemek vagyunk önmagunk kapzsi világában
s ahogyan
a sokaság eszik, iszik, utazik
dolgozik - kifogásokat keresve
menetel tovább, letarolva a világ szépségét
mint az elődök hordái a mezőket
bolygó méretben
ó, éhes csupasz-majom horda!
visongva gyilkol
miközben isteníti magát
sajnálja magát
az utolsó másodpercig.

kommunikációs padlizsánpapagáj
romantikus szekercecsapásokkal
szárnyaz előre a pofarengetegben

reszkető éjszakába zárt a múltad
indigó kocsonyája tányérra öntött
malacfej forma, akár egy ököl

már nyugodt, alig zavarja valami
nem ma történt, nem mostantól rossz
mégis ismételgeti - tehetetlenségében?

remisszió után csatolt dekadencia
lefűrészelt koponyatetőben friss
hajtásokba szökkent műanyag bokréta

az állandó ingerkeltés irritációja
úgy élteti mint penészt a nedvesség
titkos erekciója a külső megerősítés

zajban nő, beszédből táplálkozik
utánzás, elővesz, ismétel - szupermajom
hiába takarom el a szemem, ott van

szeplőtlen rombolás önpusztítással
egyre hülyül, naponta ostobább
s minél inkább annál magabiztosabb

ijedten nézed, félsz moccanni
értelem-zombik közt rejtőzködsz
csendek mögé bújva, kétségeiddel

körbevéve, fák törzse mögül lesve
a rombolás. zabálás nyomait retteged
nem tudsz, nem érzel - lenyeled

mocsokvilág zord pereméről a koszt
mintha Rómában lennél űrhajós
nevetséges bolond vagy, s amíg még létezel

felesleges vagy akár a hajnali pára
mártírnak gúnyolnak ha meglátnak
csend legyen - mint az erdőben volt

ha emlékszel.

a fogyasztók által készített propaganda
mint közösségi élmény - hazugság
hülyeség, médiakapitalizmus
végletes, végső hülyeség
a pusztulás előtti nekirugaszkodás
amikor a tőke a technológiával
önműködő eladási hálózattá
kovácsol teljes közösségeket
a primitív és kapzsi erénny vált
a műveletlen és ostoba követendő
a cinikus és gonosz bölcsességnek tűnik
magamutogató és egyre egyre
egyszerűbb - majomhányadék pedig 
hálózatba rendeződve
a legkisebb részvéttelt is kiélvezi
a legenyhébb belemerülést is
az értékesítés részeként éli meg
magától, a meglévő gyárak árnyékában
mindent összekever mindennel
a szellemi fejlődés lassú leállása árán
összemossa a babonát és a hitet
bármit elad, bármit elhitet: Kant röhög
relativizál és személyre szabott
áltudományt, középkori hitet
szolgáltat kortárs platformon
elpusztítva mindent - lassan
ahogyan a világ méretű piac
a pénz és erőszak bűvöletében
szellemi és fizikai nyomorteleppé vált
s mint a lassan főtt béka
már észre sem veszed
a forró poklot magad körül.

nem néz le, sem egymás szájába
sem a fojtogató, mogorva bitek mögül
halovány, de felfogod s nem úgy
nem számítással, nem binárisan
az erőltetett értelem korszaka
az újkor, középkor, ókor - ember!
a te ócska mércéid, mint a számok
a fogalmak, vagy ez a szöveg
nem jelent többet nálunk, nálam
nem mond egy sóhajnál se többet
törékenyebb vagy mint hinnéd
hiába vicsorogsz, színészkedsz
szerepeid szerint - túlélsz - zabálsz
gondolj amit gondolsz, én meg.
úgy látom primitív barlangjainknál
számítógépeinknél, gazdaságunknál
egy muslinca is bonyolultabb -
a természet mégsem uralkodik
a világegyetem mégsem pózol
nem bont zászlókat az erdő
csak van, létezik, teret adva játszik
ez a csupasz majom meg...
egymást gyilkolva hierarchiákban
tombol - mint értelmes állat
gondolatai fegyverkén körötte
olyan nevetséges, annyira szánalmas.

közép-európai táj csipkebokrokkal

jó itt, nézni ezt a bélflórát, lepkék a mellékutcából
csipegetik a félhold szarvat, kileng a búváróra
érdekes akol, disznóól - a varrat-mentes parlag
beteg birkák férges prófétákat keresnek
akik harcra vezetve elvarázsolják a csordát
a legerőszakosabb, leghazugabb hímeket
micsoda féregtanya, mennyire szép okádék
tyúktolvaj bonyolultságú rablóészjárás
keverve szájszagú nemzeti propagandával
mely álcája mögött elemelnek mindent
miközben okádva tombol, aranyból
olvasztott fogpiszkáló, márkafília, gyogyós
kényszeres, póklábakon ugráló főnökök
potrohos vezérek, gátlástalan bunkók
dumagépek, doktorok előtt hajlongó jobbágyok
igazi, hamisítatlan Mocsokfölde, odafönt
banán alakú Holddal, pattogatott kukorica
fényű kopottas csillagokkal, könnyed feudalizmus
kolbász és pörkölt zabáló elmeháborodottakkal
jó ez így - látni ez az ismétlődést, a sorozatot
hogy újratermeli magát, generációkon átnőve
létrejön a gyűlölet, propaganda új és új
szemétvirága, kitekert pózokban bagzik
nevet rajtad ha erkölcsi kétellyel élve
értelmet, érvet vagy kritikát próbálnál
mert bölcsességnek éli meg a cinizmusnak
azt a beteges fokát amitől tudja: menekül
minden ami tiszta lehet, s végül feladja
vissza sem nézel, nem tudod, mégsem feleded
pedig kellene - mert ha nem, hülye vagy.



 

Minden képeden egyedül maradsz
az el nem követett bűnök hiányától
furcsa ez az éjszakai szellő
beszél hozzád, a felhők helyett
csillagokat rángatva mindent elijeszt
amitől érezhetnél valamit
miért pont így? ebben a formában?
a sokaság ugyanúgy állat
ragadozóként elnyomva egymást
elválasztók mögött csámcsogó
a gyengék fájdalmán átnéző
leső, kihasználó, hazug - por
állítólag értelmes Kicsodák
értelmetlen gonoszkodása?
ellapozol az emberi fókuszpontból
mert megjavíthatatlan
lassan, mint eddig, halad
lépcsőfok-lét, átmeneti bánat ---
kakasok hangját fújja a nyári éj
élsz, ezért eltemet
a feloldozás abszurd
nincs mi alól, isten sincs hozzá
az idő megy, megy, kikockáz
reméled: átváltozunk
test nélkül, mássá
mondjuk: fényfelhővé.

 az éjszakában, hol
---- jó és rossz farkasaink
élnek, szőrükön fagyos lehelet
árnyékot árnyra kérnek
beszéd a fegyverük
képek, mozgás a mérgük
csábításra váró
megerősítéstől édes vérük
s isszák, lefetyelik
mancsukkal tapsikolva
bársony húsra
jutalom-sikert feszítve
milliárd fényt táplál a haszon
kiürült dobozok
másolt érzésekkel
majmolt lépésekkel
bevált mintázatokkal
kihegyezett gyémánt falloszon
pörgő ballasztként
pihen az értelem
a tükörvilág magát másolja
látszat intelligenciák
kőbalta jellegében
egyre butuló agyak önzése
egyszeregyen ámulva
napfényben ugráló majomsereg
folyamatosan élvezne
az éjszaka egyre rövidülő
csendjében
a csillagok mozgását mérve
kiutat a vértengerből
de már nincs
halott vagyok
veletek együtt