A költészet seggem, mert mint ebből - én-magam titka, szemérmem és bajom szivárog, bármi legyen belőle kifelé, az túlzottan olyan, mint amit másnak nem kellene tudnia.

Aludnék még, de soha nem akartam ennél többet, álmatlanságom megszokás, ébrem kormozott és patás, kutatom az ütemét - néha unom, olykor pampamozom, nincs ebben szabály.

A Brooklands Court 5 alatt házmesterként trónolok a földszinten, a háromszögbe csúcsosodó ablakszegély mentén figyelek, nézem a halott belső udvart és az ugyanolyan Hatfield Road-ot - a járvány miatt újra karácsony lett, mert akkor szokott ilyen némaság lenni, talán nem ártott a világnak ez a rémület.

A végtelen hirtelen megalvadt horzsolás lett,
Sokféle száj nőtt a falakon, visszafelé körben,
Déltől mostanáig csak hittem, elmúlt és újra jön,
A szemek körül só rakódik le, magányunkba ájul.

Olyan rég, olyan veretlen, egyszerre árva és kék,
Legtöbb vonása kedves, vagy gyűrt ruha, mint
Vélt koporsó sötétlő csillogása, almaszagtól
Kopott, kedves puha ágyon, szendereg ha kell.

Borongjon ez a csend, ha ütve ormótlan bábot,
Egyet még - a könyvespolc szélére: rejt a nesz,
Mely magában dühödt üvöltést bogoz szüntelen,
Miközben mosolya a megfeszített ágyékvizem.

Halántékon túli világok sokszorozott gubói, kitin
Vagy fémre szőtt zománc - egyben a sötét zálogok,
Az idő - itt, olyan hártya, akarva közeledik, tart.
Fognám és közben hullám hajdomb, elvesztél.

Pillanatok parancsba, ha kérném csak aláfog,
szótlan fittyet, két tátogás közt arca helyén
Csak csontok élnek, adná magát mint kiforrt
Sebből a bánat közvetlen csend-akarat éle.

Éjek pompása, egyetlen tér, ismerős hang,
Ahogyan átkapcsol, érből haragba, dombok
Szinusz törvénye, ebből csak szánnal éjfele,
Öcsém szőkés tincsei közé a halálból látok.

Egyetlen fal, romlott gégecsövek kemény
Pórázai, vezetnek magam ölemben misztika,
Közelebb vagy, egykét formázott szem széles
Sétaút rólam mentett derűje feled mielőtt van.

Számomra az egyik legérdekesebb dolog a jelenlegi koronavírus járványban az, hogy a hozott intézkedések és azok következményeiben kicsiben megfigyelhető, hogy mi történne akkor a globális gazdasággal és pénzvilággal, ha a gazdaság valódi önmérsékletre kényszerülne és véget érne a korlátlan és parttalan fogyasztás.

Szinte minden azonnal - napok alatt megsínylené a lassulást, vagy az átalakulást az ipartól, közelekedéstől és a taxisoktól kezdve a trendi kézműves söröket gyártó cégeken át a turizmusig - ugyanis a gazdaságnak szinte minden szegmense ugyanarra a néhány alap"rugóra" működik: olcsón kitermelt nyersanyagból, minél alacsonyabb bérköltség mellett, olcsón silány és eldobható minőséget produkálni és látszólag olcsón (valójában persze nem), de nagy mennyiségben eladni, vagy pedig jobb nyersanyagból, több hozzáaádott érték mellett brandet épiteni, divatot teremteni és a felépült márka és mítoszok mentén magasabb áron eladni.

A koronavírus terjedése miatt meghozott intézkedések kicsiben modellezik azt, amit a felmelegedés és a globális klíma és természeti katasztrófa megállítása érdekében meg kellett volna hozni már régen.
Egészen elképesztő, hogy mennyien elhiszik, hogy azok a nevetséges intézkedések elégségesek, amelyeket eddig hoztak a klíma és természet védelme érdekében (pl. az utolsó EU-s intézkedéscsomag, ami 2050-ig akar változést, hahaha) - valójában persze egyetlen politikai erő sem képes megtenni a szükséges dolgkat, hiszen már egy vírusfertőzést megelőző intézkedés-csomag is megroppantotta a gazdaságokat, felszínre hozta a primitív kapitalista gazdasági modellek árnyoldalait, amelyben ha a zabálás akárcsak egy pillanatra is megtorpan, akkor szinte azonnal tartalékhiány, tőkemenekítés, elbocsátások és bizonytalanság kezdődik, utat engedve a modellek mögött meghúzódó kapzsiságnak és megnyitva az utat olyan dolgok felé, amelyeket ma elképzelni sem tudunk: harcok, háborúk, gyilkolás.
Az elmúlt napok eseményeiből szépen kirajzolódott az a kép, hogy a kortárs gazdasági modellek egyike sem lenne képes megfelelni azoknak az elvárásoknak, amelyeket meg kellene (kellett volna) hozni ha túl szeretnénk élni a saját magunk okozta ökológiai katasztrófát és meg akarnánk menteni a bolygó bioszféráját és benne a jövő generációkat. Erre az emberiség nem képes, de persze azt hazudjuk, hogy igen.

Szép volt ez a "főpróba" - vagy modellezés, látványosan bemutatja a valóságot és előrevetíti azt a szomorú jövőképet ami vár ránk, és szerintem bizonyítja azt, hogy mindenki, aki bármiféle valós, komolyan vehető intézkedésekre számított a természet, klíma és a jövő megóvása érdekében az valójában csak önmagát csapta be. Ezt a gazdaságot nem lehet megváltoztatni, mert a fundamentumai ellentétesek mindennel ami egy valóban fenntartható gazdaságra lenne jellemző. Amíg lesz egy csepp olaj, fa. fém és egyéb nyersanyag a bolygón, addig ez az egész csupaszmajom-rablóhorda folytatni fogja a zabálást és mindent felzabálva törtetni fog előre - persze csak addig amíg ki nem pusztitja magát, nincs megállás és nincs kiszállás.

csak a párnákat figyelem,
fehér hómezők hajszálakkal
bevésett pólyakéreg, szeletelt főldfok,
a jelenések könyve egy ferdén bekötött
sárdarabka előtt térdel, talán kielégít,
odabent van kívül minden, csetlek
és elbuktam, üdvözlégy redőny,
mögötted a pofája valaki-nek
alakváltó örvényszájú az égalja
haloványszürke közelképe benyomás,
előttünk terpeszállásban ürítő
képgépek kopácsolása megköti
a rigók véletlenbarna lábszárát,
vélek rólad, mely lehet itthagyott
búd, eltökéletlen perceim szívmegállt
borzas veteményese, öled valójában,
ha lehet így nevezni a nemi szerved,
amennyiben túl leszünk ezen,
gyötrelem valék hozadékunkban,
gyalogvást hagytam magunkba
hajlani azt hajlékunkban, véges
álmot, hajtogatott maradék embert,
fekélyes fehérség-szél, ahogyan
néztelek a vánkosodon. A fogaid
mosolyba rakódtak dominósorban,
párduc lettél melegítő mintázatban,
egy újraköltött isten haragja,
alvadt parázs vagy vakkantás
csak erszkedj a félig emészetett
hasamban. Kátrány hajadat
figyelem, a mobilod félhomályt
világít az arcodra, susognék
ha lehetne még marék, szororsan
ne maradjon semmi fontos
ebben a derűs pokolban, mely
csecsnyalótól a félhalottig
akaratvezérelt és csakis ebben
a parancsolatban létező,
kicsit ordenáré, dfgsdgsgsdgs dfsáéldf
kéretlen boy, yeahboy, valahol
szomszéd, talán a felső
aprókat zörren ahogyan elgurult,
ennyire értelmetlen szóekék,
a szemetesek kinézik a leg
világosabb hamvas holdat az
égről és megerőszakolják, egy
fekete árny a szekrényből, még
gyerekkorból maradva, beleket
eszik reggelire. hűsítő halálritmus,
tornáztunk rá, elhanyagolt
szülés, véres petéket ellett
a három márványcombú déda,
látomása van a póknak a sarokban,
porszívócső végzetről, egyenként
leszakadó lábakról, nézek rá,
meg kellene menteni, újra
a párnáidon sétálok, havazik,
ezerkilenczsáznyolcvanhét van
öcsém szőke tincse kikandikál
a sapkája alól, minden hófehér
körülöttünk, a kert végi
akác-sor szürke kolduscsoportra
emlékeztet, nagy pelyhekben,
felnézek az utcai lámpára,
narancssárga körben narancssárga
hóvállak, a hólapátok hangja,
vastagabb ha fából van, fémesen
visongó ha lapát, íze van
a levegőnek. másik világ,
másik világ, így ringtam
alaktalanná a jelen élkgj él7
égető szemeit. A tányérra
cseppenő vizet, és a vágyat,
hogy egy ugrással befejezett
tény legyen minden, ami
eddig volt, vagy úgy hittem.
hogy van.

két hely, szorosan fénylő erkély

csintalan volt, haragot evett és

újraélem a számosságot, alvadt

szem-vérem, karokba botlott, ső

ső, aludhatnék omlandó vagy vélt,

alagutak nosztalgiája, összevon,

veled haljak, sok vagy középre,

derékszög alakféreg a láthatatlan

morfolódott mennyhalál, aludjak,

sötét paca legyél szemszögben,

a vésett mélyén éhhalál, baszgold,

ostoba erőtlen verőér tapaszék,

elfogta elvérzését énnekem, dal

dal, sky, sky ordenáré egyenhal,

ál alatt liffegő csontszellem agg,

kivertem neked. Élénk dögderék,

csuprokban elébe hordott nyák,

aludj még borzas, te egyennyár

rádszórja, ezerszeres, alakvulla,

droghma mulla, dremm, fár vég,

szart keringőz mennyek közt,

kecses velé, vájja vél és érkező,

darabokban termő szikláva rév,

kemény erekből ha kell, értem,

maradva barangol reményketten,

éjjel-ablakra vésve a kételyt,

aludhatnék drága, alakvalló

osztható égve táncoló cérnaember

töredék jellem. felvágott vénád

holdakat szoroz kettővel, valé

drága búgás halálomból párna,

kövekkel kirakott ébrenlétköz,

aludjunk körötte: közben csak

némaság és szorosan elföldel.