Egy újabb gyönyörű példa arra, hogy a vallásosság mennyire irracionális és micsoda korlátoltsághoz vezethet. Egy szaudi vallási vezető, Al-Fawzan, azt nyilatkozta, hogy a szaudiak által posztolt macskás fotókat be kell tiltani, mert ez nyugati fertő, aki macskás képet posztol az azt fejezi ki ezzel, hogy a nyugathoz akar tartozni. Szép nem? Először nevettem rajta, de utána eszembe jutott, hogy eddig hány millió embert gyilkoltak meg különféle "vallásnak" nevezett kollektív hallucinációk nevében és így már nem is annyira vicces. Főleg úgy, hogy például a "katolicizmus"-nak nevezett hiedelemvilág jelenlegi vezetője, Ferenc pápa nem is olyan rég üdvözlte az ördögűzést és rendszeresen dícséri az efféle őrültek tevékenységét (pl. Francesco Bamonte-t, aki a "Ördögűzők Nemzetközi Szövetsége" alelnöke, ezt még leírni is kínos).
A vallási hiedelmekből több ezernyi van, több tízezernyi istenséggel, ez evidencia. Szinte mindegyik egy-egy őrült képzelgései alapján jött létre (vagy már maga az alapító őrült élete is kitaláció), majd később, legtöbbször valamilyen politikai cél érdekében az őrültekből szentet, prófétát, megváltót vagy épp istent kreáltak, ami nagyszerűen alkalmas volt a politikai hatalom megtartására, egy jó eszköz volt ahhoz, hogy ideológiát szolgáltasson a legagresszívebb, legdominánsabb embercsoportok uralmának fenntartásához. És úgy tűnik, hogy ha kellő szorgalommal ismételgették az idők során már teljesen eltorzult, eredeti őrültséget, akkor egy idő után még akár "világvallás" is lehetett belőlük, főbolonddal, albolondokkal és milliárdnyi önkéntes követővel, akik gyilkolni is képesek a bolondságuk megvédése érdekében.
Azt mondanám, hogy a valódi csoda az, hogy mindezek ellenére kialakultak olyan embercsoportok, amelyek képesek voltak átlátni a többiek kollektív hallucinációnak szövevényes és abszurd gondolatvilágán és ahelyett, hogy másokat gyilkoltak volna a hitük nevében, vagy másokat próbáltak volna rábeszlni arra, hogy az ő saját őrületük jobb, mint másoké (ez a "hittérítés"-nek nevezett jelenség) - szóval, ezek helyett, például gyógyszereket, gyógymódokat, gépeket hoztak létre, vagy "csak" pusztán önálló gondolatokat engedtek meg maguknak, esetleg elkezdtek számolni, írni (bár az írást például a legtöbbször csak a vallás terjesztésére használták).
A valódi csoda az, hogy annak ellenére, hogy sajnos 2016-ban sem sokkal jobb a helyzet mint például a középkorban volt, hiszen még mindig sok milliárdnyi ember hiszi el a vallások abszurd hiedelmvilágát, de azért mégiscsak vannak a világnak olyan zugai, ahol az őrület eme abszurd formái már eléggé háttérbe szorultak ahhoz, hogy el lehessen viselni a jelenlétüket.

próbáltam megtalálni a George Faludy Place-et Torontóban, de nincs ilyen, a Faludy Györgyről elnevezett park egészen egyszerűen nem található, a Google Maps sem ismeri, a Bing Maps sem ismeri

egy hete Kharkovban vagyok, a Hotel Premier-ben, bejártam a várost, jól érzem magam, csak valahogy nincs kedvem írni semmiről

hajnalban tudományos írásokat olvastam a felmelegedésről, néhány év múlva valószínűleg iszonyú dolgok fognak elkezdődni, úgy tűnik minden számítás alábecsülte a problémákat, vicces, hogy senki nem foglalkozik ezzel, nézem a CNN-t, Bloomberg-et, olvasom a The Guradiant, semmi. Úgy tesznek mintha ezek a dolgok nem is léteznének. Egy Donald Trump nevű bohóccal viszont 5 percenként foglalkoznak.

nem nagyon van mit írnom, inkább csak merengek

Throbbing Gristle - Something Came Over Me

Cecily Brown, Untitled (Paradise), 2015,
 Monotype in watercolor, pencil (link)

Jack Pierson, Drugs (Pink and Orange),
2000, Neon and transformer (link)

Lee Ufan, With Winds, 1989, oil on canvas (link)

XOOOOX egy Berlinben élő képzőművész, ma reggel bukkantam a munkáira, érdekes, jegyzet ide.

XOOOOX, Exsym, 2009,
wood, glass, spray paint,
105 x 50 x 4,5 cm (link)

kihűlt a kávém


Arnulf Rainer munkái után keresgélek, nagyon sokfélék a munkái és valószínűleg csak kicsi szeletét lehet megtalálni az interneten, van egy jónak tűnő könyv (Arnulf Rainer: Retrospective) róla, német nyelvű, majd begyűjtöm, ez az életmű lezárult, egy múzeumot neveztek el róla

Arnulf Rainer. Braids. 1966.
Photograph, oil stick, crayon, and pencil on paper.

újra kihűlt a kávém


jegyzet magamnak; Peter Angermann világa egészen különleges, néha zavaróan rajzfilmszerű és karikatúrára stílusú, nem tudom szándékosan-e, ennek majd utánajárok, viszont a tájképei nagyon jók, találtam tőle egy téli tájképet ami nagyon tetszett

Peter Angermann, "Grosseltern" 2007,
Acryl auf Leinwand, 140x170cm (link)

Aitch egy román képzőművész, nemrégiben bukkantam a munkáira, csak még nem volt időm jegyzetelni róla. Bukarestben él és képzőművészként mindenfélét csinál, illusztrációkat, ruhaterveket, vízfestményeket és olajképeket is. A képeiről egészen sokféle dolgot olvastam, az egyik galéria oldalán Bosch-hoz hasonlították, egy másik helyen az akadémiai rajzolás eltorzításáról írtak (2016-ban!), uncsi. Számomra elsősorban a sok népművészeti motívum felhasználása érdekes a munkáiban, de ezeket a saját eszköztárába emeli be, ami egy ideig érdekes, viszont egy idő után zavaró, legalábbis a számomra, mivel nem találtam az iróniát a képekben. Nem szeretek komolyan gondolni semmit.

Az inspiráció fontossága, a motiváció fontossága - valahogy, néhány éve a saját világomon kívülre kerültem és nem találom a visszautat. Ez így túl egyszerű, olyan mintha lehetne bárminek egyetlen konkrét alapoka - biztosan vannak ilyen "egyokú" dolgok is, de a történések túlnyomó többsége több okra vezethető vissza. Egyébként lehet, hogy csak nem érdekel az egész "visszatérés" mert jó az itt, ahol most vagyok.

...megnéztem Hedda Sterne munkáit, akiről eddig egészen keveset tudtam, csak a szokásos dolgokat, hogy a "The Irascibles" csoport tagja volt, az absztrakt expresszionizmus jelentős képviselője és ennyi. Viszont ma hajnalban láttam tőle egy festményt ami nagyon tetszett. A címe "Anthropograph", olajjal készült vászonra 1949-ben. Majd láttam még néhány munkáját az ötvenes évek elejéről, mint valamiféle fura gépekről készült rajzok. Ez volt az oka annak, hogy elraktam magamnak ide, jegyzetnek. Régebben készítettem egy hasonló sorozatot, gép-szerű formákról, meg valahogy mindig vonzottak ezek a formák és a mögöttük lévő képtelenség, hogy csak úgy, olyan dolgokat rajzolni ami komolynak tűnik, de teljesen működésképtelen és fiktív - nem képvicc, nem irónia, inkább utópia?

Hedda Sterne, Untitled, 1950

Borzalmas hétvégém volt, szombaton kora délután végre hazahoztuk a kiskutyánkat, eleinte minden jó volt, az első nap probléma nélkül telt el. A neve Freya lett. Vasárnap kora délután fura görcsök jelentkeztek nála, rohamszerűek, mint az epilepsziánál. Be kellett vinnünk őt az ügyeletre, ahol nem hittek nekünk, majd hazaküldtek. A következő éjjel 3 óránként jöttek a rohamai, újra be kellett mennünk taxival az ügyeletre hajnali háromkor. Azóta bent van és monitorozzák az állapotát, állítólag az egyik gyógyszer segít és már csak a szája rángatózik néha. Az okot senki nem tudja egyelőre.
Nem nagyon van kedvem senkihez, semmihez, nagyon szomorú ez az egész. Nagyon sajnálom őt, szegény nem érti mi történik vele, a rohamok után amikor kitisztult a tudata legyengülve, újra elkezdett játszani, pajkoskodni. Amikor először találkoztunk nem volt benne semmi félelem, ide-oda szökdécselt, mikor bevittük őt a házba, ott is minden félelem nélkül felderített minden zugot. A szobanövényeket elraktuk előle, nehogy megegyen valami mérgezőt. A család akitől vettük nem érti mi lehet a gond, de nem is hibáztatom őket, biztosan nem hazudtak nekünk.
De nem baj, ő ilyen és kész, ha nem gyógyul meg teljesen, akkor így fogadjuk el őt, biztosan nem lesz "elaltatva" vagy egyéb borzalom.

Nagyon kedvelem az "art brut"-nak nevezett "dobozba" sorolt művészek munkáit, például a Gugging group csoporton belül alkotókét, ami a Maria Gugging pszichiátriai klinikán belül jött létre (hivaztalos nevén "Haus der Künstler") néven, Bécsben. Az egész kezdeményezés Leo Navratil pszichiáter terápiás célú rajzoltatásaiból nőtt ki az 1950-es években. Ő az ilyen terápiás célú alkotásokat "Zustandsgebundene Kunst"-nak nevezte el.
Két művészt emelnék ki a Gugging group művészei közül, az egyikük Oswald Tschirtner. Ő papnak tanult, 1937-ben besorozták a náci Németország hadseregébe, részt vett a sztálingrádi csatákban, ahonnan bár hazakerül élve, de szellemileg teljesen belerokkant. Ezután került be a fent említett pszichiátriai intázménybe, ahol elkezdett rajzolni.
A másikuk pedig Johann Korec. Az ő munkáira tegnap bukkantam rá. 1937-ben született és 2008-ban halt meg.
Hihetetlenül érdekes az amikor egy kezdetben nem művészi célból (ha egyáltalán lehet művészetet csinálni céltudatosan, szerintem lehet) létrehozott alkotások, valamiféle belső szenvedélyt válthatnak ki az alkotóban, majd egy gyógyulási folyamatot követően, értékelhető művészi munkák is születhetnek a kezdetben páciensnek tekinthető embertől.
Valószínűleg azért érdekel engem annyira a terápiás célú rajzolás, mert úgy 15-16 évvel ezelőtt, az akkori barátnőm egy gyerek neurológiai osztályon dolgozott és egyszer hazahozott néhány rajzot egy gyerektől amitől én hosszú hetekre teljesen le voltam sokkolva, annyira tetszettek. Erről a fiúról az orvosok és a "kedves" szülők 14 éves koráig azt hitték, hogy szellemi fogyatékos, mivel egy tolószékben ült, teljesen kicsavart, eltorzult végtagokkal, soha nem beszélt senkihez. Berakták őt egy sarokba otthon, mint egy tárgyat és kész. Szegény egy saját maga által kreált belső világban élt, ébren álmodva. A barátnőm viszont, aki iszonyú elhivatott volt, észrevette, hogy az a kisfiú egyáltalán nem szellemi fogyatékos és bár nem beszél senkihez, de mindent megért, csak mivel senki nem törődött vele és egész életében agykárosultként kezelték (ez az orvosai szégyene, akik a legtöbbször 2 percnél többet nem foglalkoznak senkivel, csak ránéznek és máris írják  a diagnózisokat) ezért maga is részt vesz ebben a borzalmas játékban és szellemi fogyatékosként viselkedett. A barátnőm elkezdett vele külön foglalkozni és végül a srác elkezdett rajzolni és beszélni is, én is találkoztam vele néhányszor elvittük sétálni őt, más gyerekekkel együtt. És ennek a srácnak a rajzai akkor úgy hatottak rám mint valami áramütés és teljesen megváltoztatták a képzőművészetről alkotott adddigi véleményemet, mondhatni felszabadított, pedig ő soha életében nem olvasott semmit a képzőművészetről, egyszerűen csak rajzolt, kinyitotta a világát, hihetetlenül színes és változatos, absztrakt formákkal teli grafikákat csinált, egysszerű színes ceruzával, A4-es géppapírra. Hosszú évekig őriztem az egyik munkáját, de a sok költözés közben valahol eltűnt, amit nagyon bánok, mert legszivesebben most is itt látnám a falon, sőt akár ide a blogba is beraknám.