sok év alatt sokadszor, mindenféle időközőkkel újra elolvasom Varlam Salamov kolimai elbeszéléseit, ez a könyv mindig megóv attól, hogy elfeledjem azt, hogy milyen az emberek igazi arca, ugyanakkor megóv attól, hogy elhiggyek bármit ami az emberek tömeges elítélésében, megbélyegzésében vagy kiirtásában talál bármiféle megoldást a problémáinkra;
az a kultúra ami most körülvesz engem Európában ugyanolyan visszataszító és erőszakos mint bármelyik diktatúra, mert nem látszik a valóságunkból semmi, mindent eltakar a sokféle kellemes, édeskés hazugság; ez a mi Szabadságunk csupán látszat, nem a szellem szabadsága, hanem a cinizmus és fogyasztás szabadsága

Csak ásványvízért indultam, de a kismamák látványa hazáig kísértett - mintha tudták volna, hogy viszolygok a legtöbb kisgyerektől, hazáig legalább tízzel találkoztam. A gyerekek: nyálkásak, puhák és büdösek. Mini felnőttek, gonosz és önző manók. A kismamák és a fiatal anyukák büszke arca és kötelező boldogság-öntudatos arckifejezése. Rettenetes.

Ellepik a játszóteret. Körbe-körbe sétálnak a parkokban, a televíziós sorozatok szüneteiben, a szexuális elfojtottság és az elnyomott női jellem hasonlóvá merevíti az arcaikat.

Vannak azonban fura kivételek, kedves arcú gyerekekkel és szimpatikus anyukákkal - 100-ból 1. Százból kettő. Néha.
Nem is érdekelne a téma ha nem lennének olyan sokan a környéken, remélem, hogy nekem soha nem lesz részem anyukában és kisgyerekben.

f. mondja:
Mindig elképeszt, hogy az aktuális giccs zenét, filmet hogyan zabálja, szívja fel a csőcselék, számukra külön teóriákkal bizonygatják, hogy nincs magas művészet és, hogy mindenki önmaga géniusza.

A tévét néző, fesztiválozó, nonstop interneten csüngő neo-csőcselék a 60-as évek generációinak silány utánzata, nem csak a nekik szóló zenék üres utánzatok, de maguk az emberek is azzá lettek, méghozzá úgy, hogy közben reklám és marketing istentől kaptak művi egyéniséget. Klónok. Divatlázadók, divatforradalmárok, a jövő gátlástalan értelmiségei - 10 év múlva belőlük lesznek a vállalatvezetők, mérnökök és orvosok. Ők fogják majd a fogyasztás gépezetét fenntartani. Elfogyasztják a bolygó minden erőforrását, persze közben úgy tesznek mintha "zöldek", "nyitottak", "ökok" lennének, de valójában csak élveznek, zabálnak és szarnak éppúgy mint a szüleik, nagyszüleik és azok nagyszülei.

Érdekes, hogy mindig akadnak kivételek, de még érdekesebb, hogy a kritikus tömeg mégis mindig A Rossz, a kivétel pedig talán csak 1-2% vagy kevesebb - nem szükségszerűen Jó. A "Rossz" és "Jó" nem operandus, nem hajt végre ítéletet. Ezt persze tagadják, mert a kilógókra nem lehet Rendszert építeni, és az iskolák, egyetemek, múzeumok vagy éttermek éppúgy nem az 1%-nak készülnek, mint ahogyan a "művészet" nagy része sem. Elitizmus, emberundor, mélabú. Meghatározhatatlan lenyűgöző megtalálható szépség. Egyformák lettünk a halálunkban. Csak termeljünk.

g. mondja:
Isten = Unalom.

s. mondja:
Soha nincs változás. A változás csupán elringató hazugság éppúgy a túlélésben segít mint Isten, Lélek és Jézuska.

Szerintem a "jóság" mint olyan, csakis a saját hasznot nem néző, önfeláldozó és önzetlen viselkedésből fakadhat, minden más csak képmutatás és önzés, a háborús visszaemlékezések történeteit kutatva döbbentem rá erre, hiszen egy háborúban amikor valakinek lehetősége nyílt például egy korlátlan hatalom gyakorlására egy másik ember felett akkor vagy megalázta, meggyilkolta - még akkor is ha 2 napja még "jó" szomszédok voltak, vagy nagyon ritka esetben emberként viselkedett, nyilván 2 nappal azelőtt is gyűlölte a másikat, de nem volt felette hatalma, ezért esetleg nap mint nap beszéltek, köszöntek egymásnak...

Nem gondolom, hogy ma jobbak lennének az emberek - sőt, nem is tudom mit gondoljak, csak rettegek tőlük.

Legjobb lenne némának maradni és elvonultan élni az emberek világától, nem venni részt semmiben, mert még a kérdéseik nagy része is hazug.

Felesleges gondolatsorok. Néha szeretem Budapestet, leginkább a háztetőket, de legtöbbször tehernek érzem a benne való lét szinte minden mozzanatát, mert itt nyoma sincs semminek amire vágynék, nincs semmi újító szellem, semmi nyitott, erőteljesen vagy pimaszul friss gondolat - csak dohos, korhadt és kellemetlen emlékektől nyomasztó utcák, szürke emberek, szomorú arcok és tarka, olcsó bazári jelleg; a középszer cinikus diadala úgy ül ezen a városon mint valami dölyfös úr.

Maria Lassing keret nélküli színeiből, helyi érték nélkül; utólagos-expresszionizmus a karikatúra határai, gyerekkoromban Herbert Read könyvében Emil Nolde volt rám hasonló hatással, talán erősebben és karikatúra-iszony nélkül.
Egymás mellé tettem munkáikat.




Maria Lassnig:
The Illegitimate Bride, 2007
Oil on canvas
200 x 150 cm / 78 3/4 x 59 in
Courtesy the artist and Hauser & Wirth Zürich London





Emil Nolde:
Dahlien und blaue Clematis»
Aquarell auf Japan ; um 1950/54 ; 23x35cm
Signiert


Hogyan viszonyulnak egymáshoz? Hogyan viszonyulnak magukhoz? Motivációk keresése nélkül, csak a színek és formák megragadása.

Mi lenne ha soha többé nem használnánk jelzőket? Vagy ha végletesség nélkül csak minimalizálnánk a használatukat - majdnem vélemény nélkül létezni, igazán létezni.

időmúlás, anyu öregedő comb-bőre, hogyan vagyunk képesek elviselni mindezt?