mikor érintett utoljára a valóság? nem arra gondolok amit annak kell érezned, hanem a természet egykedvű és megfogalmazhatatlan formáira, a hangokra, szagokra - melyet bár minden erőnkkel el akarunk pusztítani, de végül mi döglünk bele.

"Miért halnak meg az emberek?" - nem kérdezte tegnap este senki, rossz díszlet, nem kezdeném úgy: "mintha", az első szó elárul szinte mindent; finished.
érzem, hogy elvault minden közlési mód, a szavak leírva és kimondva is ugyanazt a keretet képzik a valóság köré, gyakran úgy képzelik, hogy kivágnak belőle egy részt, mintha lehetne, XXXXX vagy azt mondják: van anyag és van energia; miközben az anyag csak a mi tökéletlen érzékelési tartományunkban létezik, sok apró rezgő energia dallamot képezve a tapinthatót létrehozva "a misztikus elmenyek elso kozos vonasa a kimondhatatlansag" vagyis a tudatlan és az ostobaság büszkén leköpdös és röhögve legyintve újraképzi magát azokban a résekben amiben megfelelő homályt találva pörögve szédülve mutogatha kifelé: "lám lám lám!"

"rossz, hogy meghalunk."

kedvessége, könnye, mosolya ---------- ragadozó szuszogása

"traumatikus tapasztalatok" - megélésük; esték hajnalok gyepek a közömbösségem a felsorolásuk és a felsorolás iránt kényelmes pulóverként védőréteget von a hájam köré, az apró és a nagy
keresnék egy ollót, hogy mindig bele tudjam vágni az alkaromba, Az nem kérdi miért, hiszen tudják, hogy aki ilyet tesz az nem lehet egészséges lelkületű, mert az egészségesek családot, autó, gyereket és shopokat akarnak; nem pedig fájdalmat | nem mintha a fájdalom bármin segítene, hiszen mint tudjuk a fájdalom ma már csak esemény, egy érdekesség, ahogyan az öngyilkosságok és a mártírhalálok bekerülnek a tankönyvekbe vagy a televízió képernyőkön keresztül visszasugározzák a semmittevés bölcsességét, megszűnt a távolság|
hogy tudjam vagyok és nem hasonlítok az egészségesekre
mert félelmetes erejű állkapcsaikkal bedarálnak mindent, hiszen nekik minden táplálék én pedig nem tudom megemészteni amit ők esznek
csámcsogásuk idáig hallatszik
ahogyan felfalják ezt is --- szemeikkel
mosoly

gyönyörű napsütés, hivatalos vagyok egy kertipartira, húsevők közé>jönnek Németországból, Franciaországból is; állítólag kapok külön vega kaját, M. ezt ígérte; kedvem nincs hozzá, hogy menjek, de jó idő van és rég jártam ilyen helyen.

"fejjel a falnak mint 1924-ben;" - meséli,,abból áll az életünk, hogy úgy teszünk mintha fontosak lennénk - egyszerűsítve: "hazudunk"-kiköpi; i.eltűnt örökre és vele mentek a fűszálak, kőpárkányok, a tavaszi illat és a friss fűhajtások;