"milyen nem akarás" - "nemakarás"? az? nem kérdezek semmit. Amikor majd félbehagyok mindent - amiket eddig se fejeztem be (érted, abszurd, viccnek szántam?) és ami/amelyek érdekelne/érdekelnének - a dolgok, a dolgaim, ezeket szoktuk így nevezni. Az elmúlt pénteken a The Marble Arch-ba készültem. Ez egy jó nevű, már majdnem észak-manchesteri kocsma, jó sörökkel, állítólag helyben főzik ezeket, vagy legalábbis volt bennük saját (a sört főzik, nem tudálékosság tudni a folyamatokról, persze csak felszínesen, megkapargatni az algoritmusait, mert fogyasztóként nem biztos, hogy megérné okosnak lennem? Tudatlannak semmiképpen. Mi? Pedig jó. Hülyének lennem kibúvó és hosszan tartó felszabadulás a kötelezettségek alól.) gondolat és munka. A The Marble Arch egészen közel van a belváros legbelsőbb területeihez, az odaút otthonról tizenöt perc busszal, de végül nem mentem, mert nem volt kedvem. Egyedül? Jó egyedül. Inni is. Lélegezni is.  Majd két hét múlva, lesz valami céges ember-búcsúztató rítus, a szokásos lerészegedési folyamatok (a halálközeli emlékek frissen tartására alkalmas esemény), az ilyenen mindenképpen illik ott lennem. Vagy nem, szinte mindegy.

érdekes, vagy fura, teljesen mellékes:::mostanában fedeztem fel Enescu csodálatos zenei világát, saját örömömre - amúgy mire másra_?használnám_? a zenét, (használni a zenét?gonosz megfogalmazás, a gonos nem illik ide. ide se.)(jaj, beleveszek a jelentéstartalmakba) néhány munkája olyan részeket tartalmaz minta a 70-es, 80-as évek popzenéit hallgatnám, szinte biztos vagyok abban hogy pl. az Abba zenészei ismerték Enescu munkáit, ez spekuláció.

Enescu - Sonata for Cello and Piano No. 1 in F minor, Op. 26