Dresden Dynamo by Lis Rhodes (1971)

revenues - répát pucolt az ft 3. oldalán, a fekete fésű ráesett a fejemre, "v." - ordítottam, leheveredtem a műanyag csempeborítás fugái fűszálakból font (boaként) rácsavarodtak a kürtő külső burkolatára, hogy a nahátok és a baráti szörnyek pettyekként, vagy pöttyökként szétterüljenek a nadrágom szövetén, ezekkel jobb jobban lenni, mint írtam - ez csupa belső gondolat, hibás és visszaforgatott. retertqewrtqwert Ha közeledik, úgy tesz. Mintha sírna, érezne valamit, majd zsarol, mert a tüsszentés zsarolás is lehet - könyörög, játssz még vele, papi-mami-homokpogi, piros műgereblye, a beton-kereten koppan a (szőke?) halántéka, (ANTFÜ-DERENG-ELTEMETTE-Ráköpött az anyja homlokára, (nedv)melegség befelé.)) a hintában (hajó alakú, piros, zöld pántokkal, sárga korláttal, alatta kicsiszolt folt) f. rémülten visítani kezd, a rigók bemenekülnek az örökzöld, olajosan-dagadt bokorlevelek alá, hogy onnan kifelé füttyögjenek, ezt az eret itt kell elnyisszantani - susogja a pók (anya liberta biciklijén nyikorog a combja), a "baráti szörnyek" - álmondta v., sosem ujjaznak hajnalban. DADADADADAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAA
"de, hiszen ez életképesnek látszik", "de ezen nem látszik", "ó,ó,ó", "tudva jó"
nem hinném, hogy.
"nahát, nahát"

Nam June Paik: Venus



"ó, a, semmi, csakis azért (mintha lehetne morzsálódni) két ujj [a fokozatosan felépített, lépcsőzetesen felfelé haladó várfalat, kétrét görnyedt öregasszonyok] között, a kék pólódban, velem szemben, azért, mintha elnyújtott főzési rítus lenne a mondandó." (lenne akinek a mellbimbó jutna eszébe a tortúráról, melyet egy hete még oly buzgón alkalmaztak) - azóta minden változott, ez alapság, a jóból jóság, a szépség szebbség és a mondani akarat közé belesüllyedett ökrös út szekeréből, a gépesített szarógépek - lásd lentebb a csíkok, "szilvórium" - egy eredeti szó, a kínzások között mindig szünetet kell tartani, akár 41-70 évet is, hogy a feledés vágyat ébresszen mások szenvedése iránt. - mesélte, fülét simogatva a kislány, a mászóka és a libikóka, néha roppant egyet, talán az olajozás, vagy a fém öregedése, nem tudhatni.
"nem szeretem a szőnyegeket, ahogyan a függönyöket és a testemet sem."
"a parókia ajtajában állt, a mellső lábával a telefon billentyűzetét böködte, a nyelve érdes volt, tele antibakteriális váladékkal, mégis ő volt a., hogy legyen bennem [váladéka ragasztotta össze] valami kövérkés malac-szerű", a havazásról oly gyakran írt, kuncogva súgta a. fülébe, hogy a kulcs, az az ezüstös a cifrábbik - már a farzsebében, időközben átcsúsztatta, két ujjával; egy mester. a margaréta-énekek kutatója, hogy mit és mit nem, miképpen kell pontosan kiadni a hangot, a megfelelő, Há Belafonte képzési metodikája szerinti, átélt, szellemült, kitartó és lágyan zengő, mint a sikolyok a pinceablakból - nem érzett kaparást, vagy csiklandást, de a kulcs mégis ott volt, hagyjuk hát, legyen könnyű, dfg csak a színes képek egyre és más ritmusban ismétlődtek, hogy a ciráda elektronikus biggyogása ne maradjon nyálka nélkül ebben a teremben sem, ahol a kifeszített zászlóra oly sokszor székeltünk, hogy a sárgás, faggyú színű csíkocskáktól nem látva a parókia ablakaira, rá és mellette sem, a rézsű ahol a nemi szerveiknél összeakadt bogarak a napon felmelegedve ide-.oda. pont szaladgáltak minden tavasszal, az óvoda kertjében - a zászlókba becsavarták a bogarakat, nem tudni piros alapon fekete pettyekkel, vagy a vékony lábaikkal hadakoztak, de száz bogárra rátaposva, ahogyan szétfolytak a szövet belsejében, gyógylét hoztak létre, melyet a harangozó, gondosan elrejtett, téli napokra, a csaták emlékére.
talán a pohár, a sötétpiros bögre mellett. ha nincs pontos képem, amelyet át kellene adnom, hogy a lankad figyelmet újra elnyerjem, guruzslásba kezdek.
az olyan mondatok soha nem többek tölteléknél.